Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Új étterem várja a turistákat Eplényben

2021. november 27. 11:59
Új bisztró és szálláshely nyitott november közepén Eplényben. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

– Eplény a síarénának köszönhetően került fel a turisztikai térképre, de fontos, hogy a település szolgáltatásai folyamatosan bővüljenek – mondta a helyszínen Ovádi Péter parlamenti képviselő. Rámutatott: a Veszprém irányából már messziről látható bisztró színvonalas fogadtatásban részesíti a településre érkezőket, Eplény egy gyönyörű adottságokkal rendelkező falu, amit ilyen beruházásokkal lehet tovább erősíteni. 

Ovádi Péter és Kovács BálintOvádi Péter és Kovács Bálint

A bisztró nyitásával együtt a szálláshelyek száma is bővült: a meglévő két apartman mellé egy harmadikat is létesítettek a tulajdonosok. Kovács Bálint elmondta: egy több évvel ezelőtt született ötlet válhatott valóra. Nemcsak a téli síszezonban gondolkoznak, a bisztró és a szálláshely egész évben nyitva tart. A közeljövőben megvalósuló fejlesztések – a Veszprémet Zirccel összekötő kerékpárút, valamint a világ legnagyobb vízicsúszdája – még hangsúlyosabbá teszik Eplényt a turisztikai térképeken, így szükség is lesz a szolgáltatásokra. Az ételek minőségére a séf, Endrédi Zoltán személye a garancia. 

Az étterem téliesíthető panorámaterasszal rendelkezik, ahol azokat is szívesen látják, akik egy délutáni biciklizés közben pihenésként meginnának egy kávét vagy limonádét. 

vehir.hu
Kovács Bálint
további cikkek
Világrekordot döntött a magyar íjász közélet Világrekordot döntött a magyar íjász Alig találták meg a rekordot jelentő nyílvesszőt, amely végül 1063,59 méterre ért földet. Mónus József mindössze 80 centiméterrel javította meg a 29 éve fennálló világrekordot. tegnap 15:45 Hét év után visszatérhet Magyarország az Eurovízióra közélet Hét év után visszatérhet Magyarország az Eurovízióra Újra lehet magyar versenyző az Eurovíziós Dalfesztiválon. A közmédia átmeneti vezetése kedvezőbb nevezési feltételekről állapodott meg a verseny szervezőivel, így hét év kihagyás után megnyílhat az út Magyarország visszatérése előtt. Döntés még nincs, arra december elejéig várni kell. tegnap 12:32 Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat közélet Két ingyenes, Ötpróba‑pontszerző sportesemény Veszprémben – Valeo Határok Nélkül Úszónap és Terepduatlon várja a családokat és sportolókat Szeptemberben ismét a sporté lesz a főszerep Veszprémben: két különleges, ingyenes és Ötpróba‑pontszerző esemény várja a családokat, a szabadidősportolókat és a tapasztalt versenyzőket. A Valeo Határok nélkül Úszónap és az I. Kiskuti Csárda Veszprém Sportrégió Terepduatlon Fesztivál célja, hogy a mozgás örömét mindenki számára elérhetővé tegye – korhatár és határok nélkül. tegnap 10:49

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.