Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A stábbal együtt érkezett a Nagykarácsony Veszprémbe

2021. november 29. 22:00
Vasárnap este közönségtalálkozós vetítést tartottak a Balaton Moziban, Tiszeker Dániel legújabb nagyjátékfilmjét láthatták a nézők, a stábtagokkal közösen.

November huszonötödikén került a mozikba az első magyar karácsonyi vígjáték, a Nagykarácsony, melyre már az első hétvégén több mint húszezren voltak kíváncsiak. Ritka, hogy egy közönségfilm nem osztja meg az embereket, Tiszeker filmje oly annyira nem megosztó eddig, hogy a sajtóorgánumok jelentős része eddig csak jó kritikát írt a filmről.

A veszprémi közönségtalálkozós vetítésen jelen volt két szereplő, Ötvös András és Mészáros Máté, valamint a rendező, Tiszeker Dániel, és a producer Lévai Balázs. A film után velük lehetett beszélgetni a forgatási élményekről, a kisebb nagyobb kulisszatitkokról, de nyitottak voltak a színészi és alkotói kihívásokkal kapcsolatos kérdésekre is.

A történet egy tűzoltó (Ötvös András) köré épül, de ahogy a legtöbb romantikus filmben, itt nem a megszokott sémákra. Vagyis az első öt perc után még nem látjuk a befejezést, ezzel szemben az érdeklődést végig fenntartva, nem elcsépelt, hanem igényes poénokkal építkezik, rendkívül találó színészi alakításokkal. Ötletes és egyedi rendezői ötleteket láthatunk, ilyen az is, hogy Szabó Kimmel Tamás saját magát alakítja a filmben.

A közönségtalálkozón a stábtagok izgalmas, olykor bátorságot igénylő történetekről számoltak be, ilyen volt Mészáros Máté egyik jelenete, ami a Szabadság szobor talapzatán forgott. A színészek örömmel meséltek a tűzoltóság rejtelmeiről, hiszen a film miatt muszáj volt alaposan beleásniuk magukat.

Az is kiderült, hogy a tériszonyos tűzoltót alakító Ötvös András egészen sokáig a valóságban is tűzoltói pályára készült, így számára kifejezetten jó érzés volt belehelyezkedni abba a világba.

Elhatározta, a közönségtalálkozókon intézni fog egy kérdést a nézők felé: arra volt kíváncsi, van-e tűzoltó a teremben. A veszprémi vetítésen egy hivatásos tűzoltó volt jelen, a színészek rendkívül elismerően nyilatkoztak munkájukról. 

Tiszeker Dániel örömmel fogadta a nézői véleményeket, legtöbbjük szerint a film nemzetközi szinten is helyt tudna állni. Az alkotók erre megfogalmazták szándékaikat, ami valójában a magyar közönség meghódítása. Eddig nagyon úgy tűnik, hogy sikerült...

Szabó Eszter
további cikkek
Mindenkiben rejlik egy film kultúra Mindenkiben rejlik egy film Múlthéten többek között a filmeké volt a főszerep Veszprémben: január harmincadikától február elsejéig zajlott a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál veszprémi rendezvénye, melynek a Foton adott otthont. 2025. február 3. 22:51 Veszprémben lel otthonra Vitéz László kultúra Veszprémben lel otthonra Vitéz László Február elsején régi ismerőst köszönthettünk a Kabóca Bábszínházban: bemutatták a Vitéz László otthonra lel című előadást.  2025. február 2. 10:46 Az utolsó pillanatig jó élni kultúra Az utolsó pillanatig jó élni A halál pillanatáig kitartó életigenlés motívuma köti össze a Veszprémi Petőfi Színház következő bemutatóit – derült ki az intézmény pénteki sajtótájékoztatóján. 2025. január 31. 22:40 „Ha konfliktusok vannak körülöttem, ölelkező párt fogok festeni” kultúra „Ha konfliktusok vannak körülöttem, ölelkező párt fogok festeni” Malasits Zsolt festőművésznek nemrégiben Balatonfüreden, a Gyetvai Villában volt kiállítása, Esszencia 63 címmel. A győri képzőművész megkeresésünkre a tárlat apropóján részletesen is mesélt pályájáról, nagyobb fordulópontokról, a művészet szerepéről, de például megtudtuk, miben hasonlít Malasits Zsolt Picassóhoz. Beszélt többek között arról is, mi a problémája azzal, ha egy alkotónak nincsen valódi mondanivalója… 2025. január 31. 12:36

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.