Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Elképesztő izgalmak után Verstappen a világbajnok

2021. december 12. 15:53 // Forrás: MTI
Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője lett a Forma-1 idei világbajnoka, miután a címvédő Lewis Hamiltont az utolsó körben megelőzve győzött a vasárnapi idényzáró Abu-Dzabi Nagydíjon.

Az év utolsó futama rég nem látott izgalmakat hozott, Hamilton jobban rajtolt és végig vezetett, ám az utolsó néhány kilométeren Verstappen kihasználta gumielőnyét, és a döntő pillanatban lehagyta hétszeres vb-győztes brit riválisát.    

Verstappen és Hamilton mögött Carlos Sainz Junior, a Ferrari spanyol versenyzője ért célba harmadikként.    

Verstappennek ez volt az idei 10., és pályafutása 20. futamgyőzelme, valamint ő lett az F1 első holland, egyben negyedik legfiatalabb világbajnoka.    

A rajtot Hamilton sokkal jobban kapta el, mint Verstappen, ráadásul a pole pozícióból startoló holland versenyző autójának kereke kipörgött az indulásnál. A címvédő így elsőként fordult el az első kanyarban, miközben hátrébb Pérez átvette a harmadik pozíciót Lando Norristól (McLaren). Verstappen azonnal üldözőbe vette Hamiltont és az első adandó alkalommal megpróbálta megelőzni, de túlságosan rövidet fékezett, a kanyarban leterelte a pályáról ellenfelét, akinek muszáj volt a bukótéren keresztül visszatérni az aszfaltra. Hamilton így az élen maradt, a versenybíróság pedig úgy látta, hogy Verstappen manővere miatt kellett elhagynia a pályát, ezért egyik pilótát sem büntette meg.    

A 14. körre Hamilton előnye több mint 6 másodperc volt Verstappennel szemben, ezért a Red Bull behívta a boxba kerékcserére a hollandot, egy körrel később pedig a Mercedes is friss abroncsokat tett az addig élen álló brit versenyző autójára. Így átmenetileg Pérez vette át a vezetést, Hamilton pedig a második pozícióban száguldva sorra futotta meg a leggyorsabb köröket, Verstappennel szemben 8 másodperc körüli előnye volt.    

Hamilton jelentős tempó- és gumielőny birtokában érte utol Pérezt, aki viszont fantasztikusan védekezve nagy csatára kényszerítette a címvédőt, ezzel lehetővé téve, hogy Verstappen hátránya nyolcról mindössze két másodpercre csökkenjen. A különbség aztán a folytatásban újra nőni kezdett, Hamilton ugyanis sorra futotta meg a leggyorsabb köröket.  

A Red Bull gumicserére hívta Verstappent a 37. körben, amikor virtuális biztonsági autós szakasz volt érvényben, Hamilton viszont a pályán maradt kopottabb abroncsokon. A két versenyző közötti időkülönbség néhány körön keresztül jelentősebb mértékben csökkent, ám 14 másodperc környékén beállni látszott 15 körrel a leintés előtt.    

Öt körrel a futam vége előtt a versenybíróság egy baleset miatt a pályára küldte a biztonsági autót, Verstappen pedig ekkor azonnal a boxba hajtott új gumikért, Hamilton viszont hiába akart szintén kiállni friss abroncsokért, csapata azt mondta neki a rádión, hogy maradjon a pályán. Ez a végén hibás stratégiai döntésnek bizonyult, az utolsó körre ugyanis a Safety Car az útjára engedte a mezőnyt, Verstappen pedig az új gumikon sokkal gyorsabb volt, mint Hamilton. A holland határozottan meg is előzte riválisát, aki megpróbált visszatámadni, de nem járt sikerrel, így egyelőre nem nyerte meg nyolcadik vb-címét.    

A konstruktőrök világbajnoki trófeája viszont a Mercedesé lett, sorozatban nyolcadszor.

Végeredmény, Abu-Dzabi Nagydíj, Abu-Dzabi (58 kör, 306,183 km, a pontszerzők):
 1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:30:17.345 óra
 2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 2.256 másodperc hátrány
 3. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 5.173 mp h.
 4. Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) 5.692 mp h.
 5. Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) 6.531 mp h.
 6. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 7.463 mp h.
 7. Lando Norris (brit, McLaren) 59.200 mp h.
 8. Fernando Alonso (spanyol, Alpine) 1:01.708 perc h.
 9. Esteban Ocon (francia, Alpine) 1:04.026 p h.
10. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:06.057 p h.
leggyorsabb kör: 1:26.103 perc, Verstappen (39. kör)
pole pozíció: Verstappen

A világbajnokság végeredménye 22 futam után:

versenyzők:
 1. Verstappen 395,5 pont
 2. Hamilton 387,5
 3. Bottas 226
 4. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 190
 5. Sainz 164,5
 6. Norris 160
 7. Leclerc 159
 8. Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren) 115
 9. Gasly 110
10. Alonso 81
11. Ocon 74
12. Sebastian Vettel (német, Aston Martin) 43
13. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 34
14. Cunoda 32
15. George Russell (brit, Williams) 16
16. Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 10
17. Nicholas Latifi (kanadai, Williams) 7
18. Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) 3
19. Mick Schumacher (német, Haas) 0
20. Robert Kubica (lengye, Alfa Romeo) 0
21. Nyikita Mazepin (orosz, Haas) 0    

csapatok:
 1. Mercedes 613,5 pont
 2. Red Bull 585,5
 3. Ferrari 323,5
 4. McLaren 275
 5. Alpine 155
 6. Alpha Tauri 142
 7. Aston Martin 77
 8. Williams 23
 9. Alfa Romeo 13
10. Haas 0

vehir.hu
további cikkek
Rali Eb: Csomós Miklósék harmadikak Veszprémben, Tempestini nyerte a viadalt Rally Hungary Rali Eb: Csomós Miklósék harmadikak Veszprémben, Tempestini nyerte a viadalt A román Simone Tempestini, Sergiu Itu kettős győzelmével zárult a rali Európa-bajnokság (ERC) idei nyitófutama, a Rally Hungary Veszprémben, ahol a Csomós Miklós, Nagy Attila duó harmadikként zárt. 2024. április 14. 21:48 Rali Eb: a finn Heikkilä áll az élen Veszprémben, Csomós legjobb magyarként 6. Rally Hungary Rali Eb: a finn Heikkilä áll az élen Veszprémben, Csomós legjobb magyarként 6. A finn Mikko Heikkilä, Kristian Temonen duó áll az élen a Veszprémben és környékén zajló rali Európa-bajnoki (ERC) idénynyitó futam, a Rally Hungary második, szombati versenynapja után, legjobb magyarként pedig Csomós Miklós hatodik az összetettben. 2024. április 13. 21:55 Rali Eb: cseh vezetés a prológ után, László Martinék másodikok Rally Hungary Rali Eb: cseh vezetés a prológ után, László Martinék másodikok Az Erik Cais, Igor Bacigál cseh, szlovák kettős volt a leggyorsabb a rali Európa-bajnokság (ERC) nyitófutamának, a Veszprémben és környékén pénteken rajtolt Rally Hungary-nek a Királyszentistvánban rendezett prológján, melyen a László Martin, Bán Viktor páros csak egy tizedmásodperccel maradt el az éllovastól. 2024. április 12. 21:50 Európa és Magyarország élmenői a hétvégi Rally Hungary-n Veszprémben Rally Hungary Európa és Magyarország élmenői a hétvégi Rally Hungary-n Veszprémben Huszonnégy ország versenyzőpárosai, az Európa-bajnokság és a magyar mezőny élmenői, valamint különböző szórakoztató kísérőprogramok várják a látogatókat a rali Eb (ERC) idei szezonjának nyitófutamán, a V-Híd Rally Hungary-n, amelyet péntektől vasárnapig a HUMDA országos ralibajnokság idénykezdő viadalával együtt rendeznek meg Veszprémben és környékén. 2024. április 11. 11:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.