Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kamaraoperettel zárja az idei bemutatók sorát a Petőfi Színház

2021. december 16. 21:50
Huszka Jenő Lili bárónő című operettjét mutatja be a teátrum december 17-én, felhőtlen szórakozást és eszképizmust kínálva a közönségnek.

Cigaretta-keringő, Gyere csókolj meg szaporán tubicám, Szellő szárnyán. Megannyi ismert operett sláger csendül majd fel a Petőfi Színház új előadásában, Huszka Jenő Lili bárónőjében, melyet Forgács Péter Jászai Mari-díjas, Érdemes művész állít a színpadra.

A darabnak talán ez is a legfőbb erőssége: a sodró lendületű dalok, melyek interpretálásában a színészek ezúttal szinte kizárólag a saját tudásukra támaszkodhatnak. “Ez egy bensőséges kamaraoperett: nincsen benne nagy tánckar, kórus, nagy zenekar. Van viszont tíz nagyon tehetséges színész és egy helyes díszlet” – fogalmazott a darab kapcsán a rendező.

A történet már-már szokványos: a nemesi származású, elszegényedett gróf, Illésházy László kénytelen eladni családi birtokát az újgazdag Malomszegi bárónak, ám amikor távozni készül, az új tulajdonosok komornyiknak nézik, ő pedig belemegy a játékba, mivel rögvest elbűvöli a báró lánya, Lili. A párnak persze számos kalandot kell átvészelniük, de a szerelem végül győzedelmeskedik.

„Ebben a darabban nem a mondanivaló dominál, hanem az érzelmek, a szerelem, a játékosság. Az volt a koncepcióm, hogy egy picit poroljuk le a történetet, itt-ott a szövegbe is belenyúltunk, hogy egy nagyon kedves, fogyasztható, kevésbé mázos szövegű, a játékban is minél emberibb, de azért vidám és érzelmes darabot kapjunk” – mondta el a rendező. Forgács Péter szerint tény és való. hogy elfogytak a jó operettek, egyre inkább a musicalek felé fordul a világ, ugyanakkor ha magas színvonalon vannak előadva ezek a klasszikus operettek, ma is tudnak nívósan szórakoztatni és adni, amire szüksége is van jelenleg az embereknek. Másrészt egy operett óriási tanulmány is egy fiatalnak: aki itt jól tud poént hozni, játszani, énekelni, táncolni, az alkalmas színésznek.

Erre a Lili bárónő számos lehetőséget ad, hiszen a szerepek nagy részét fiatal. pályakezdő színészek alakítják. A címszerepet Horváth Csengével váltva Szederjesi Teodóra játssza, akivel korábban már találkozhatott a veszprémi közönség az Ahogy tetszik-ben. A fiatal színésznő szerint a mostani szerepe azonban közelebb áll hozzá: ő maga is nagyon szeret viccelődni, mielőtt a színészi pályát választotta, az operaénekesi karrierben is gondolkodott, de nagyon szeret operett betétdalokat is énekelni. Mindemellett Lili szerepe azt is lehetővé teszi számára, hogy egy komoly fejlődéstörténetet mutasson meg. „Lili a darab elején korából kiindulva egy okos, de nagyon naiv lány, akinek minden álma, hogy színésznő legyen, majd látjuk, ahogy lelkileg és fizikailag is megerősödik és egy ígéretes tehetség válik belőle.”

Szederjesi Teodóra szerint szép kihívás ezt az ívet megmutatni, de az operett nemcsak számára tartogatott kihívásokat, hanem a többi szereplőnek is. Bár egy könnyed, bonyodalmakkal teli darabról van szó, a társadalmi különbségek is kirajzolódnak benne, miközben azt is látjuk, hogy minden szereplő másra vágyik, mint ami megadatott neki, ám a szerelem így vagy úgy, mindegyikük életébe beleszól.

Fotók: Veszprémi Petőfi Színház

Bertalan Melinda
további cikkek
Magyar–olasz művészi párbeszéd kortárs grafikában Művészetek Háza Magyar–olasz művészi párbeszéd kortárs grafikában Huszonhét olasz és huszonhét magyar grafikai művész „face to face” jelent meg az alkotásaikkal a Művészetek Háza Dubniczay-palotában lévő kiállítóterében. Mindez annak a nemzetközi kezdeményezésnek köszönhető, ami már tizenegy éve ácsolja a hidat az olasz és más országok, idén Magyarország képzőművészete között. 2025. július 12. 23:08 Így kell eladni a jazzt! VeszprémFest Így kell eladni a jazzt! A jazz és különböző leágazásainak lelkes rajongójaként nehéz elfogulatlanul írnom arról, ami péntek este a História kertben történt. A Postmodern Jukebox minden létező sztereotípiára rácáfolt, ami a műfajjal kapcsolatban él a fejekben. 2025. július 12. 14:57 Tátrai Tibor megmutatta, nem kell egy szót sem szólni, hogy értsük, amit mondani akar VeszprémFest Tátrai Tibor megmutatta, nem kell egy szót sem szólni, hogy értsük, amit mondani akar Coppola megtanított rá, hogy a keresztapa nem hangos, nem szószátyár, neki látszólag nem kell vásárra vinni a bőrét. Erre ott vannak a család tagjai. Viszont a keresztapa egy mozdulattal, egy egyszerű gesztussal is képes irányba terelni a dolgok menetét. Akár egy koncert ritmusát is. Pont, mint Tátrai Tibor, aki csütörtök este lépett a Veszprémfest, immáron a História kertben felállított színpadára Godfater nevű zenekarával és évtizedes zenész barátaival. 2025. július 11. 16:10

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.