2022. május 24.
//
Eszter névnap

Kötet foglalja össze a veszprémi olimpikonok történetét

2021. december 18. 11:45
Ötkarikás emlékek címmel jelent meg Donát Tamás újságíró legújabb könyve, mely 38 veszprémi olimpikon sportkarrierjébe enged betekintést. A motivációs céllal készült kötetből 300 darabot juttatnak majd el a veszprémi iskoláknak, hogy sportolásra ösztönözze a fiatalokat.

A Veszprém Televízió újságírója nem számít kezdőnek a könyvírás területén: eddig tizenhat kötet elején szerepelt a neve – a legutóbbi 2020 áprilisában jelent meg –, az Ötkarikás emlékek megjelenésével pedig tizenhétre nőtt a szám.

A kötetet pénteken a Városházán mutatták be a szerző és veszprémi olimpikonok részvételével, ahol Porga Gyula polgármester arról beszélt, egy sportoló legnagyobb álma az, hogy kijusson az ötkarikás játékokra, mi, veszprémiek pedig köszönettel tartozunk nekik, hogy amikor rajthoz állnak a nemzeti mezben, nemcsak Magyarországot, de Veszprémet is képviselik, ezzel pedig példát mutatnak a gyerekeknek. Ha nincsenek profi sportolóink, példaképeink sincsenek, ezért is nagyon fontos, hogy a szabadidős sportok, a versenysportok és az utánpótlás-nevelés kéz a kézben járjanak.

A polgármester szerint jó érzés, hogy mindehhez már egy könyv is társul, amely a sporttörténetek dokumentálásával hozzájárul ahhoz, hogy a tudást tovább tudjuk adni a jövő generációinak. Egy város addig tud gazdag lenni, amíg vannak sportolóink, gyerekek, akik követik az elődöket, és sportújságírók, akik feltárják a példaértékű történeteket. Donát Tamást köszönet illeti, amiért évtizedek óta végzi a munkáját és önállóan vagy Darcsi István szerző, illetve szerkesztőtársával közösen könyv formában is elénk tárja a történeteket – fogalmazott a városvezető.

– Veszprém egy sportos város: az elmúlt időszakban sorra épültek és újultak meg a sportlétesítmények, az uszoda, a tornászgyakorló, a jégcsarnok, mindez azonban mit sem ér, ha nincsenek olyan kiváló sportolók, akik követendő példaként szolgálhatnak a fiatalabbaknak – méltatta a szerző munkáját Ovádi Péter országgyűlési képviselő is, aki hozzátette: jó, hogy sikerült feldolgozni az eseményeket, hiszen ma már egy-egy olimpiai hajrá kapcsára másként tekinthetnek a szereplők.

Donát Tamás a kötet kapcsán elmondta, úgy érezte, kutya kötelessége elmondani az olimpiát megjárt sportolóink történetét, azokat a célokat, amelyek mozgatták őket a kijutás idején, s aztán a kint tapasztaltakat. Ebben az egyik fő mozgatórugója a kötet címlapján is szereplő Rasovszky Kristóf volt, aki először a Veszprém Televízióban mesélt neki az ötkarikás játékokkal kapcsolatos érzéseiről, de a kötetben szereplő 38 olimpikon között szerepel többek között Lakiné Tóth-Harsányi Katalin, Kiss Balázs és Kónya Ádám is.

A szerző hozzátette, a könyv kicsit életmű kötet is, hiszen az írását, a történetek összegyűjtését még akkor kezdte, amikor Laki Katiék bronzérmet szereztek az 1976-os olimpián, s végigkövette a kiváló veszprémi sportolók sikereit a mai napig. Mindezek nagyon változatos képet rajzolnak ki: akad a sportolók között olyan is, aki érmet remélt, de nem tudta megszerezni, s persze fantasztikus diadalok is helyet kaptak a kötetben.

Az Ötkarikás játékok mindemellett motivációs könyv is, hiszen a legfőbb célja a gyerekek sportolásának elősegítése, adott esetben a jövő olimpikonjainak kinevelése. Ennek érdekében a következő időszakban 300 példányt juttatnak majd el belőle a Veszprémi Tankerületi Központ iskoláiba, illetve azok könyvtáraiba. Szauer István, a tankerületi központ igazgatója köszönetét fejezte ki a kötetekért, s mint mondta, bízik benne, hogy ezáltal a sporttal jelenleg kevesebbet foglalkozó diákok érdeklődését is sikerül felkelteni.

Bertalan Melinda
Kovács Bálint

További cikkek

A falu születésnapja
A falu születésnapja
Úrkút alapításának 241. évfordulóját ünnepelték vasárnap a településen.
Róka fogta csoki
Róka fogta csoki
A nagyvárosból költöztek ki falura, így nem róhatom fel nekik, hogy sajátságos elképzelést hoztak magukkal a vadvilágról.
A Ruttner-ház felújítási folyamatába leshettek be az érdeklődők
A Ruttner-ház felújítási folyamatába leshettek be az érdeklődők
Ahogy a város lakóinak feltűnhetett, számos építkezés zajlik párhuzamosan, s hogy ne csak az átadás pillanatáról értesüljünk, az építkezés folyamatába is bepillantást nyerhettünk.
Megnövekedett hanghatásra kell számítani a magyar-amerikai gyakorlat miatt
Megnövekedett hanghatásra kell számítani a magyar-amerikai gyakorlat miatt
Megnövekedett hanghatásra kell számítani egy magyar-amerikai közös kiképzés miatt a Márkó, Veszprém, Hajmáskér, Öskü, Várpalota, Tés és Eplény által határolt területen hétfőtől szerdáig - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteken.
Ismét megrendezte a Pannon Egyetem a Balaton Regattát
Ismét megrendezte a Pannon Egyetem a Balaton Regattát
A szél mellett a Pannon Egyetem evezősei borzolták fel a Balaton víztükrét pénteken Balatonalmádiban, ahol ismét megtartották az intézmény egyik legrégebbi rendezvényét, a Balaton Regattát. Hallgatók és oktatók több versenyszámban szálltak vízre, ahol idén a Pannon Egyetem egykori rektorának, dr. Gaál Zoltánnak a tiszteletére is szerveztek emlékfutamot.