Az elmúlt év járványhelyzete miatt az önkormányzatnak kevesebb pénz állt rendelkezésére, ám ettől függetlenül igyekeztek plusz forrásokat bevonni, hogy a civil szervezeteket, nyugdíjas szervezeteket, sportegyesületeket és az állatvédelmi egyesületeket közvetlenül támogassák. Azért ezeket a szerveződéseket, mert úgy látták, a közösségi élet újraindításának szempontjából e négy részterület megerősítésére volt, és van szükség. Hogy ezt megtegyék, költségvetési átcsoportosításokat hajtottak végre– szögezte le Hegedűs Barbara alpolgármester.
Állatvédelem
Az alpolgármester elmondta, a legutóbbi közmeghallgatáson (erről itt írtunk) bemutatták az állatvédelmi intézkedéseket, amelyből kiderült, a jövő évben mintaprojekt értékű állatvédelmi központ épül Veszprémben. A tavalyi évben a gyepmesteri telepeket folyamatosan fejlesztették. A kötelező feladatellátás mellett az önkormányzat fontosnak tartja, hogy többlettámogatást kapjanak, ezért három állatvédelmi egyesületnek biztosítottak plusz forrást. A gyepmesteri tevékenységet idén az Ultimátum Állatvédelmi Alapítvány látta el, 2022-ben szintén ők fogják ezt végezni.
Sportegyesületek és nyugdíjas klubok
A decemberi közgyűlésen megalkották a sportrendeletet, ami szabályozza az önkormányzat által a sportszervezetek részére nyújtható támogatásokat. Eszerint a kiemelt sportszervezetek támogatásáról évente dönt a közgyűlés. Pályázati úton 14 egyesület került a kiemeltek körébe, ami jövőben tovább bővülhet.
Ebben az évben 71 sportegyesületet támogatott az önkormányzat. 2021-ben 46 nyugdíjas klub részesült közvetlen támogatásban. A civil szervezetek, sportegyesületek és nyugdíjas klubok összesen 260 millió forintnyi forrást kaptak az önkormányzattól idén.
Szociális ellátások
Halmay Gábor önkormányzati képviselő a sajtótájékoztatón elmondta, a novemberi közgyűlésen elfogadták a szociális szolgáltatástervezés koncepciójának felülvizsgálatát. A koronavírus helyzetre való reflektálásra idén egy új támogatási formát vezettek be, ez a krízistámogatás, amit a pandémia miatt munkanélkülivé váltak vehettek igénybe. Kiemelte, 2021-ben három bölcsőde újult meg. Az időselletást és a fogyatékkal élők ellátását magas színvonalúnak értékeli az önkormányzat, az elmúlt években fejlődés tapasztalható mindkét területen.
A bérlakások témája visszatérő elem a közgyűléseken, mellyel kapcsolatban a képviselő azt mondta, 2021-ben 220 bérlakás volt Veszprémben, melyből 180 volt önkormányzati tulajdonban. -Idei kimutatások szerint Budapest után Veszprémben a legmagasabbak az ingatlanárak, így a bérlakás nagy segítség azoknak, akik igénybe veszik ezeket. Ezen a területen további forrásbevonásokra van szükség- mondta Halmay Gábor.
Az októberi közgyűlésen elfogadták a kábítószerügyi és drogprevenciós stratégiát is, mely a 2022-2025 közti időszakot fedi le.
Halmay összegzésként elmondta, a városban megoldott az előírt kötelező ellátás, sőt, a város ennél többet is tudott nyújtani annak ellenére, hogy alacsonyabb, megvágott költségvetéssel tudott dolgozni az önkormányzat. Kiemelte, mindez a kormány intézkedéseinek is köszönhető.
