Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
15°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
15°C

Felébredt az alvó város – egy kis derű a borús napokon

2021. december 21. 4:00
Haszkovó felébredt, már nem az a városnegyed, ahova csak aludni járnak haza az emberek. Ez a megállapításom nem újkeletű, de most, a karácsony előtti napokban határozott véleménnyé formálódott bennem. A Kálvin parkban sáros cipőben, de otthonosan szaladgáltak a gyerekek a betlehem és a karácsonyfa körül, a felnőttek kalácsot vagy lángost szorongatva kortyolgatták a forró teát beszélgettek és örültek egymás örömének, a változatos műsornak, a kisvonatnak. Nehéz napokat élünk, jól jön minden derűs önfeledt pillanat…

Igazságtalanok lennénk, ha elfelednénk a lakónegyed eddigi erőfeszítéseit a tartalmasabb közösségi életre. Ezek a törekvések sok eredményt hoztak, de ez az önfeledt derű, összekapaszkodás, amit most, a karácsony előtti napokban tapasztaltam, mintha hiányzott volna…

A Március 15. utcában egyébként én is a honfoglalók közé tartoztam, a családommal együtt. Jöttünk ide minden irányból, másik városrészekből, ahol már kinőttük a régi lakást, de jöttek családok a környező falvakból is, hogy közelebb legyenek a munkahelyükhöz, vagy a gyerek iskoláihoz. Megmosolyogtató emlékek jönnek elő: az egyik faluból érkező család például bedeszkázta a földszinti lakásuk erkély alatti részét, és ott várták a kotkodáló tyúkok és kakasok, hogy a vasárnapi asztalra kerüljenek. A fiatalok, a kamaszok nehezen szokták, hogy elkerültek a megszokott közegből, a szorongó és a féktelen tinikkel egyaránt akadt gondja az itt lakóknak.

Voltak persze amatőr próbálkozások is. A mi lépcsőházunkban például kiürítettük a tárolót és a gyerekeknek játszóházat rendeztünk be. Székeket, asztalokat szereztünk be, társasjátékot gyűjtöttünk, időnként egy-egy kólát vagy málnaszörpöt is az asztalukra tettünk. Néha a szomszéd lépcsőházból is eljöttek a gyerekek vendégségbe. Egy-egy szülő vállalta az ellenőrzést. Azt hittük, hogy ezt a gondot megoldottuk, nem kellett izgulni, hogy hol a gyerek, amikor már sötétedik. Működött ez mindaddig, amíg a kóla jobban ízlett az ifjaknak, mint a sör… De hát a kamaszodók már nem a házi napközire vágytak.

Van olyan háztömb, amelynek lakói között baráti, szinte családias hangulat alakult ki. Az épület előtti parkban tartották a közös névnapot, együtt sütöttek-főztek. Az igazi közösségi élet akkor kezdett kialakulni, amikor a Hemo Agóra lett, vagyis a kultúrára szánt épület programjait, mindennapjait átvette a város. Kiváló vezetés és szakembergárda igyekszik a lokális kultúra otthonává alakítani a felújított épültet. Az óvodásoktól a dédnagymama korúakig sokan találnak itt programot, tartalmas órákat a szabadidő eltöltéséhez. Nemcsak a lakótelepiek népesítik be az Agórát, eljönnek a klubokba a város más területéről is.

Az elismerés nem is maradt el, az Agórában folyó szakmai munka ugyanúgy öregbíti a lakótelep hírnevét, mint az országosan is elismert Báthori iskola kezdeményezései, vagy a szakmunkásképző nemzetközi sikereket is elért diákjai. Csak egy dolog hiányzott, amit lakótelep esetében ritkán emlegetünk: a lokálpatriotizmus.

Közben felnőtt egy új generáció, amely tagjainak már természetes ez a közeg, de még mindig nem igazán tudják, hogy miként lehet lokálpatrióta egy lakótelepi lakos. Időnként még a kedves kezdeményezések is falba, vagy gúnyba ütköznek. Meglepődve olvastam a haszkovói csoportlevelezésben, hogy az egyik itt lakó a saját és a környék gyerekeinek kedvére a ház előtti kis kertben mesebeli figurákkal tündérkertet alakított ki. Ám a mosoly helyett inkább a „cikizés” volt a jutalma. A kézilabda sikereket idéző falfejtményt viszont úgy tudom, általános elismerés fogadta. Az első lakótelepi karácsonyi program, néhány fanyalgót kivéve, szintén siker volt. A kérdés, hogyan tovább?

Nos, most értünk el odáig, hogy ahol közel húszezer ember lakik, ott már kell az ötletes szervezés, tervezés. Ezért is volt jó kezdeményezés, hogy megkérdezték a haszkovói lakosokat, mit szeretnének, mi hiányzik. Sőt, olyan tér is készülőben van, amelyben szakemberek segítenek eligazodni a lakótelepi hétköznapok, örömeiben, gondjaiban és a hasznos programok szervezésében. Haszkovó házaiba ugyanis már régen nemcsak aludni térnek a lakók, hanem itt van az otthonuk.

Barta Éva
további cikkek
A közösséget is bevonná a költségvetés tervezésébe Gerstmár Ferenc A közösséget is bevonná a költségvetés tervezésébe Gerstmár Ferenc Minél nagyobb összegről dönthetnének közvetlenül az emberek, annál nagyobb lenne az állampolgári érdeklődés is – véli a képviselő. 2024. március 25. 11:24 A Haszkovó-lakótelep is bekapcsolódott az adventi programokba A Haszkovó-lakótelep is bekapcsolódott az adventi programokba Vasárnap megnyitott a Kálvin-parkba szervezett vásár és koncertsorozat Haszkovó advent néven. 2023. december 11. 19:53 Kulturális és művészeti élményekkel segíti a lakótelepi fiatalokat a Napsugár Klub Kulturális és művészeti élményekkel segíti a lakótelepi fiatalokat a Napsugár Klub A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Program több mint 22 millió forintos támogatásából valósított meg az Alkohol- Drogsegély Ambulancia Egyesület kulturális és művészeti programokat tavaly szeptembertől Veszprémben a Damjanich utcai Napsugár Klubban, ahová szerdán a Mikulás is ellátogatott. 2023. december 9. 11:40 Veszprémben a lakótelep is inkább kertváros Veszprémben a lakótelep is inkább kertváros Volt egy nem veszprémi országgyűlési képviselő, akinek egyszer megmutatták a Jutasi úti lakótelepet, mint a város legnagyobb lakótelepét, de ő nem akarta elhinni, hogy ez az. Betondzsungelt és szürkeséget várt volna, ehelyett zöld fákat és virágos erkélyeket látott. Ezt a sztorit Ovádi Péter mesélte el pénteken az említett lakótelepen, ahol átadták az idei Virágos Veszprém Program díjait. 2023. szeptember 30. 14:10

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.