Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. július 22. Magdolna
Veszprém
31°C
2024. július 22. Magdolna
Veszprém
31°C

A haszkovói gipszbetlehem

2021. december 30. 12:23
A hagyomány áhítata, a múlt századok és évtizedek veretessé lett emlékezete tölti meg a decembert. Különösen a második felét. Az ádvent és a karácsony a várakozásból rendre a retrók retróját forrja ki. A visszarévedésbe a betlehemi történet mellett a közelmúlt jellegzetes veszprémi félrehallásai-félremondásai is eszembe jutnak idén. Kilián László írása.

Amikor ideköltöztem, még Heródes király országában éltünk, ahol a proletár internacionalizmus jegyében, a baloldali testvérnépek iránti szeretet magjait azzal is termékeny földbe akarták vetni, hogy utcák – régiek és újak – kaptak görög, endékás és bolgár neveket. Mazolisz Kredenc lett a használati kopástól a Manolisz Glezosz utcából, – ahogy városunk antikváriumában járja a szóbeszéd – a Hal-léről elnevezni egy belvárosi egyenes útszakaszt ugyancsak megbotránkoztatott egyeseket, miért is nagyzoltak, ahelyett, hogy mindjárt elkeresztelték volna Halászlé utcának. Persze eleinte ki tudta az utca embereként, hogy Halle itt is a patinás hírű szász város, amellyel akkoriban még testvérvárosi nexus is kialakult.

Közvetlenül a saját bőrömön tapasztaltam meg a bolgár fiaskót. Első lakhelyem Veszprémben a Haszkovón volt. Az új építésű, remek panelben a szomszéd néni hivatalos büszkeségében kötelességének tartotta, hogy a postaládáján is feltűntesse friss műanyag és tapéta szagú lakásának pontos címét. Igen ám, de mindezt hallomás és magyaros szabatosság-követő fegyelemmel tette: lett is Haszkovó utcából Vaszkovó, hogy idegenesebbnek mutatkozzon. Közeli rokonságtól kaptuk eleinte az akkor még általános közlési gyakorlat szerinti levlapokat, táviratokat, leveleket, amelyeken éppen az idegenség iránti alázat gyanánt úgy szerepelt az utcanév: Harszkovo.

Épül a Haszkovó-lakótelepÉpül a Haszkovó-lakótelep

De hát így is a modernség bűvöletében éltünk. Idegen nevű utcákhoz, messziről való üzenteket kerestünk a televízióban. Ami menően korszerű volt, az a kábeltelevíziózás vívmánya, lelkünk gyökeréig átéltük a csodát, hogy műholdról jut el hozzánk a szórás, a műsorszórás. Az akkori adventek szépséges óráit köszönhetem annak, hogy osztrák és bajor adásokon elandalodva hallgathattuk az ottani falusiak meghitt és ünnepélyes zenével kísért énekeit. Minden gyerek torkából mintha magának Heintje-nek, a hatvanas évek-végi holland-német gyermek-csodadalnokának pacsirta-tiszta hangja tört volna elő. A közelgő szent ünnepről énekeltek, szóltak a kürtök, házi cimbalmok, hegyi harsonák a behavazott tájban. Hegyen-völgyön a ragyogó fehér takaró a friss estében. Népviseletben a nagycsalád minden tagja. A kamera körbepásztázza a falu kis kápolnáját, az oltárt, a karzatot, a kis orgonát. Átszellemült, kipirult gyermekarcok. Hirtelenszőke hajuk előrakoncátlankodik meleg sapkájukból. Pendül a cimbalom, ragyog a szoprán fiúcskahang.

Ezeknek lett hozadéka – akkor, még kilencven előtt –, hogy elhatároztam kisiskolás unokaöcsémnek kicsiny Betlehemet modellezek. A házikó-kápolna alapszerkezete hullámpapírból készült. Ennek végleges stabilitását a gipsz-folyatás adta. Nagykapús, kisablakos alapfalakra jött a levehető tetőfedél, amelyet egyesével, egyedileg készített pici, makett-arányos agyag/cseréppel cserepeztem tetősíkról tetősíkra. Csinos kis jászolos kégli lett. A Szent család, a Kisjézus a napkeletiek, a pásztor és a barmok alakjához az alapot nikecellből morzsoltam formára, majd ezek is gipszmázat kaptak. A szobrocskákat színeztem, sminkeltem. Hetekig pepecseltem díszlettel, jelmezzel, hősökkel. Időre kész lett a házipari ajándék. Az ünnepekben kitartott kisöcsém öröme. Én meg roppant néprajzinak és jó rokonnak éreztem magam – mintha csak ezzel is az apaszerepre készültem volna…

Megint érkezik a karácsony. Ide Veszprémbe. Családomnak is. Kísért Betlehem. A vándorlásra szegődöttek – mint kétezerév előtt – most is útra kelnek származási helyükre. Ezért érkeznek haza most is felnőtt fiaim. Mit nekik a görög antifasiszta neve, az országtestébe visszatagozódott szász város vagy a bolgár városka, az összetartozásról kicsiben és nagyban más mintáik lettek. Egy másik kis Betlehem várja itthon őket. Jönnek, mert bizton tudják ehelyütt feltöltődnek, emlékekkel, rejtelmes, a tárgyiaknál jelentékenyebb örökségüknek örülnek. Mi, a szüleik meg ünnepi készületben várunk, aztán a karácsony fényében sütkérezünk. Ragyog a gyertya, a báty, az öcs, az anya, az apa.

Kilián László

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.