Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

„Elértünk a folyóhoz, át kell úsznunk rajta”

2022. január 5. 4:00
A jövő csütörtökön rajtoló, részben hazai rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság előtt Gulyás István szövetségi kapitány azt nyilatkozta portálunknak, elsődleges céljuk elérni, hogy szurkolóik büszkék legyenek rájuk.

A 2022-es férfi kézilabda-Európa-bajnokságnak Magyarország és Szlovákia együttes erővel fog otthont biztosítani január 13. és 30. között. A kontinensviadalt - amelyet immár tizenötödik alkalommal rendeznek meg - öt városban fogják lebonyolítani; Szlovákiában Pozsony és Kassa városában lesznek mérkőzéshelyszínek, míg hazánkban a debreceni Főnix mellett a szegedi Pick Arénában, illetve a nemrégiben átadott budapesti MVM Dome-ban fog pattogni a labda.

A B-csoportban helyezkedő magyar válogatott utóbbi helyszínen, az 50 ezer négyzetméter alapterülettel rendelkező, több mint 20 ezer ember befogadására képes multifunkcionális csarnokban fog farkasszemet nézni sorban a holland-, portugál- és az izlandi nemzeti együttessel. Előtte még azonban két felkészülési mérkőzés is vár a Gulyás István irányította magyar gárdára, amely csütörtökön 18 órától Fehéroroszországgal, szombaton 18 órától pedig Bahreinnel mérkőzik meg Szigetszentmiklóson.

Gulyás István (balra) bízik játékosaiban - archív fotó: MKSZGulyás István (balra) bízik játékosaiban - archív fotó: MKSZ

A szövetségi kapitány portálunk megkeresésére elmondta, nagyszerűen élte meg a 2019 nyara óta tartó utazást a válogatottal. Emlékeztetett, amire szerződtek, úgy érzi, sikerült teljesíteniük, hiszen a fiatalítás mellett ütőképes gárdát tudtak kialakítani, amelynek a fejlődése megkérdőjelezhetetlen. Gulyás István szavait bizonyítja, hogy míg a válogatott az előző Európa-bajnokságon kilencedik lett, addig a tavalyi világbajnokságon már az ötödik helyet sikerült bezsebelnie.

A folyóhoz elértünk. A kérdés immár csak az, hogy sikerül-e is átúsznunk rajta. Részemről minden játékosom irányába feltétel nélküli a bizalom. Nem görcsölünk, arra koncentrálunk, amire kell: a saját játékunkra. Meglátjuk, mire leszünk képesek.

Több mint húszezer ember előtt harcolhat a továbbjutásért a válogatott - archív fotó: MKSZTöbb mint húszezer ember előtt harcolhat a továbbjutásért a válogatott - archív fotó: MKSZ

A rutinos szakember rámutatott, az előttük álló felkészülési mérkőzéseken elsősorban a taktikai teendők begyakorlása lesz a céljuk. Ugyanakkor hangsúlyozta, nem szeretnének csalódást okozni a szurkolóknak, így egyértelműen Fehéroroszország és Bahrein ellen is a győzelem reményében lépnek parkettre. Nehezítő tényezők immár nem sújtják a csapatot, hiszen a korábban pozitív koronavírus-tesztet produkáló jobbátlövő, Máthé Dominik is visszatérhetett társai közé.

Egyetlen hiányzónk van jelenleg, edzőnk, Chema Rodriguez, akinek családjában a vírus okozta problémák merültek fel, ezért egyelőre még nem dolgozik velünk. Szívből remélem, hogy még a héten sikerül csatlakoznia hozzánk.

A veszprémi Ligetvári Patrikra komoly szerep hárulhat - archív fotó: MKSZA veszprémi Ligetvári Patrikra komoly szerep hárulhat - archív fotó: MKSZ

Jövő csütörtökön ugyanis megkezdődnek az Eb küzdelmei. Gulyás István elárulta, az aznapi, 20.30-kor kezdődő első mérkőzésüktől kissé tart, ugyanis a rivális hollandok újoncnak számítanak, és a játékosaik is komoly erőt képviselnek, rendre kiemelkedő csapatokban szerepelnek. Reményét fejezte ki, hogy az új budapesti csarnok, valamint a több mint 20 ezer szurkoló jelenléte plusz energiákat szabadít majd fel kézilabdázóiban.

Kiegyenlített csoportba kerültünk; remek riválisok ellen fogunk szerepelni, így lehetőségünk nyílik majd a bizonyításra is. Elsősorban magunk felé, de egyértelmű célunk a szurkolókat is kiszolgálni; azért dolgoztunk, hogy büszkék legyenek ránk!

Gulyás István szövetségi kapitány szerződése egyelőre az idei Eb végéig szól. 

A válogatott Eb-keretébe öt veszprémi játékos kapott meghívót: Borbély Ádám (Fejér-B.Á.L. Veszprém), Ilics Zoran (Telekom Veszprém), Lékai Máté (Telekom Veszprém), Sipos Adrián (Telekom Veszprém), Ligetvári Patrik (Telekom Veszprém). 

A magyar férfi kézilabda-válogatott Eb-kerete:

Kapusok: BORBÉLY Ádám (Fejér-B.Á.L. Veszprém), MIKLER Roland (Pick Szeged), SZÉKELY Márton (Eurofarm Peliszter, északmacedón)
Jobbszélsők: BUJDOSÓ Bendegúz (Ferencváros), RODRÍGUEZ ALVAREZ Pedro (Balatonfüredi KSE)
Jobbátlövők: ANCSIN Gábor (Grundfos Tatabánya), ILICS Zoran (Telekom Veszprém), MÁTHÉ Dominik (Elverum Handball, norvég)
Irányítók: GYŐRI Mátyás (Grundfos Tatabánya), HANUSZ Egon (TVB Stuttgart, német), LÉKAI Máté (Telekom Veszprém)
Beállók: BÁNHIDI Bence (Pick Szeged), ROSTA Miklós (Pick Szeged), SIPOS Adrián (Telekom Veszprém), TOPIC Petar (Balatonfüredi KSE)
Balátlövők: BODÓ Richárd (Pick Szeged), NAGY Bence (Ferencváros), LIGETVÁRI Patrik (Telekom Veszprém), SZITA Zoltán (Wisla Plock, lengyel)
Balszélsők: BÓKA Bendegúz (Balatonfüredi KSE), SUNAJKO Stefan (Grundfos Tatabánya)

Szakmai stáb:

Szövetségi kapitány: GULYÁS István
Edző: Chema RODRIGUEZ
Csapatvezető: NAGY László
Kapusedző: POROBIC Haris
Erőnléti edző: Tord ELLINGSEN

Férfi kézilabda Európa-bajnokság, 2022. január 13-30., Magyarország-Szlovákia

Csoportbeosztás:
A csoport (Helyszín: Főnix Csarnok, Debrecen): Szlovénia, Dánia, Észak-Macedónia, Montenegró
B csoport (Helyszín: Budapesti Multifunkcionális Sportcsarnok): Portugália, Magyarország, Izland, Hollandia
C csoport (Helyszín: Pick Aréna, Szeged): Horvátország, Szerbia, Franciaország, Ukrajna
D csoport (Helyszín: Ondrej Nepela Aréna, Pozsony): Németország, Ausztria, Fehéroroszország, Lengyelország
E csoport (Helyszín: Ondrej Nepela Aréna, Pozsony): Spanyolország, Svédország, Csehország, Bosznia-Hercegovina
F csoport (Helyszín: Steel Aréna, Kassa): Norvégia, Oroszország, Szlovákia, Litvánia

A csoportok első két-két helyezettje jut a középdöntőbe. A magyarok hivatalos célkitűzése a legjobb nyolc közé való bejutás.

A magyar férfi kézilabda-válogatott csoportmérkőzései (Budapest, MVM Dome):
2022. január 13. 20:30: Magyarország-Hollandia
2022. január 16. 18:00: Magyarország-Portugália
2022. január 18. 18:00: Magyarország-Izland

Simon Dani
további cikkek
Gulyás István: Meg kell találni a tábornokot és a tizedest is! Telekom Veszprém Gulyás István: Meg kell találni a tábornokot és a tizedest is! Portálunk, a vehir.hu kíváncsi volt, Gulyás István hogyan vélekedik napjaink veszprémi játékáról, illetve, hogy mit vár a lengyel Plock elleni ma esti (18.45), hazai BL-csoportmérkőzéstől. 2023. október 19. 7:36 Gulyás István újabb válogatottat irányít Gulyás István Gulyás István újabb válogatottat irányít A veszprémi szakember a férfi felnőtt strandkézilabda-válogatott irányítása mellett újabb megbízást kapott a hazai szövetségtől: immár a fiú ifjúsági kézilabda-válogatottért is felel. Gulyás István portálunk kérdésére elmondta, örömmel mondott igent a felkérésre. 2023. szeptember 29. 8:38 Európa Játékok: ezüstérmes a magyar strandkézilabda-válogatott strandkézilabda Európa Játékok: ezüstérmes a magyar strandkézilabda-válogatott A magyar férfi strandkézilabda-válogatott kiélezett küzdelemben, a rávezetés nyolcadik párjáig tartó csata végén 2-1-re elveszítette a Spanyolország elleni finálét, így ezüstérmet nyert a lengyelországi Európa Játékok csütörtöki versenynapján, Tarnówban. 2023. június 23. 7:40 Strandkézilabda Eb: aranyérmes a magyar férfiválogatott strandkézilabda Strandkézilabda Eb: aranyérmes a magyar férfiválogatott A magyar férfi strandkézilabda-válogatott 2:0-ra legyőzte Németországot a portugáliai Európa-bajnokság vasárnap délutáni döntőjében. 2023. május 28. 20:07

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.