Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Tavaszra megújul az egykori római légiós villagazdasága

2022. január 6. 15:27
Tavasszal megújulva, ugyanakkor a római stílusjegyeket továbbra is megőrizve adják át a Nemesvámos melletti Baláca Villa Romana épületegyüttesét a közönségnek. Az ókori villagazdaság felújítását a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program is támogatja, turisztikai kínálata pedig digitális attrakciókkal is bővül.

A valóságtól egyáltalán nem rugaszkodik el az, aki azt állítja, ha Nemesvámos környékén sétál valaki, akkor rómaiak lábnyomán jár. Ugyanis régészeti kutatások bizonyítják, hogy már az I. században is jártak, mi több, éltek rómaiak ezen a területen.

Az ő emléküket legjobb minőségben a Nemesvámos mellett feltárt villagazdaság őrizte meg, ahol falfestmények és mozaikpadló is előkerült mélyen a föld alól, a gazdaság pedig feltehetőleg egy veterán légiós katona tulajdona volt egykoron.

A központi lakóépületből és a környező gazdasági épületekből többet is feltártak, restauráltak, Baláca pedig kedvelt turisztikai kínálattá vált a térségben. Már 1984 óta látogatható, az évtizedek alatt pedig folyamatosan restaurálták a feltárt épületeket, amely munkák sorába most egy nagyobb, 500 millió forintos fejlesztés is csatlakozik, ezáltal új tetőszerkezetet kap a villa, valamint a beltérben is több, az élményszerűségre alapozó turisztikai fejlesztést is terveznek.

A munkák előreláthatólag tavasszal fejeződnek be, így az április eleji nyitásra már a megújult Baláca Villa Romanával találkozhatnak az érdeklődők. Előtte viszont a projektben résztvevő szervezetek vezetői helyszínbejáráson vettek részt, amelynek keretében egy együttműködési megállapodás is született a Laczkó Dezső Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum között.

Az eseményen részt vett az Európa Kulturális Főváros részéről Navracsics Tibor kormánybiztos, Ovádi Péter, a térség országgyűlési képviselője, L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója, Porga Gyula, Veszprém polgármestere, Sövényházi Balázs, Nemesvámos polgármestere és Péterváry-Szanyi Brigitta, a Laczkó Dezső Múzeum igazgatója, a helyszínen pedig Kovács Loránd Olivér, a Magyar Nemzeti Múzeum főosztályvezetője, a Villa Romana Baláca kiállítótér vezetője kalauzolta a vendégeket végig.

A mostani projekt egyébként második üteme az aktuális felújításoknak, az idők folyamán megromlott állapotú fa tetőszerkezetet cserélik le egy fémvázas tartószerkezetre, amely küllemében megfelel annak, amilyen a római korban volt az épület.

A tetőszerkezet további érdekessége, hogy a közműveket is itt, a tetőszerkezetben fogják elvezetni, nem a föld alatt, a villa eredeti alapjait megbolygatva.

Új térkövet is kap a kiállítótér, ez küllemében szintén annak fog megfelelni, ahogyan eredetileg 2000 évvel ezelőtt kinézett.

A Baláca Villa Romana fenntartója a Magyar Nemzeti Múzeum, a mostani felújítást pedig a kormány támogatja úgy, hogy a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programon keresztül finanszírozza a félmilliárd forint összegű munkálatokat.

Porga Gyula, Navracsics Tibor és Ovádi PéterPorga Gyula, Navracsics Tibor és Ovádi Péter

Amellett, hogy az épületegyüttest több ponton felújítják, a kiállítótérbe is terveznek új, interaktív megoldásokat, ezek közül az egyik a virtuális valóság technológiáját alkalmazza azáltal, hogy speciális szemüvegeken keresztül valóságosan is át lehet majd élni, milyen lehetett az épület az időszámításunk utáni 3-4 század környékén, amikor a fénykorát élte a villagazdaság.

A múzeumi élmények mellett színházi előadások megtartására is alkalmas lesz, a tervek szerint minőségi, színvonalas daraboknak fog majd otthont adni időről időre.

A csütörtök délelőtti helyszínbájárás után a Magyar Nemzeti Múzeum és Lackó Dezső Múzeum vezetői egy szakmai együttműködési megállapodást is aláírtak, amelyben leszögezték, hogy a jövőben tudományos területen, közösségi programok keretében is együttműködik majd a két intézmény, gyakorlatilag összehangolják a két intézmény tevékenységét, hogy egymást erősítsék.

Hajas Bálint
Kovács Bálint
további cikkek
Otthonra talált Veszprémben a Magyar Mozgókép Fesztivál Magyar Mozgókép Fesztivál Otthonra talált Veszprémben a Magyar Mozgókép Fesztivál A Nemzeti Filmintézet támogatásával, és az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat keretében visszatér városunkba június 12. és 15. között a Moz.Go, azaz a Magyar Mozgókép Fesztivál.   2024. május 10. 0:10 Közvetetten az EKF elismerése is a balatonfüredi Modern Műtér építészeti díja Közvetetten az EKF elismerése is a balatonfüredi Modern Műtér építészeti díja A Balaton környezetében épített példaértékű új, illetve felújított, bővített, átalakított meglevő épületek elismerésére életre hívott díjjal idén családi házat, CLT pavilont, képzőművészeti gyűjteményt és borteraszt is jutalmazott a bírálóbizottság, amelyek között az egyik a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programnak köszönhetően újult meg Balatonfüreden. 2024. május 8. 10:47 Rajzold meg a kedvenc EKF élményedet! Rajzold meg a kedvenc EKF élményedet! Rajzpályáztatot hirdet a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. 2024. április 10. 10:13 Európa szintű kiállítás nyílt a Várbörtön Múzeumban Európa szintű kiállítás nyílt a Várbörtön Múzeumban Nem csupán a régmúlt történeteit meséli el, komoly morális kérdéseket is felvet a Várbörtönben kialakított „Ember a rács mögött” című kiállítás, aminek hivatalos megnyitóját kedden délután tartották, most pedig már bárki szabadon látogathatja. Hogyan lehet büntetni úgy, hogy közben ne vegyük el a lehetőségét, hogy az ember visszailleszkedjen a társadalomba? Utópia mindez, vagy realitás? A választ a látogatókra bízzák miután megismerték Európa utolsó várbörtönéből kialakított múzeumot Veszprémben. 2024. április 3. 1:50

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.