Hogy haladnak a Virágot Algernonnak felújító próbái?
Tegnap gyakorlatilag premierünk volt, hiszen utoljára 2020-ban játszottuk, mivel a covid elmosta a novemberi előadásokat. Vagyis, eltelt egy év Algernon nélkül, de nagyon izgalmas volt újra előszedni. Plusz izgalmat jelent, hogy Algernon szerepében már Murvai Márton látható, aki hihetetlen profin vette át a szerepet, remek végeredmény született.
Azt mondod, plusz izgalmat jelentett. Amikor más éles helyzete számodra jelent izgalmat, akkor a rendezői éned munkálkodik, vagy szolidarítasz, hiszen te magad is tudod, milyen nehéz beugrani?
Egyrészt tudom, milyen beugrani, tehát a kollegiális énem is előjön, ugyanakkor hihetetlen drukker alkat vagyok, általában másokért izgulok, kissé már extrém módon, és nem feltétlen magam miatt. Úgy vagyok jelen a színpadon, hogy plusz energiát használok arra, hogy a csapatot támogassam.
Archív fotó
Magadért nem izgulsz?
Soha nem leszek száz százalékosan biztos magamban, de azt gondolom, ez így van rendjén. Amikor a premier eljön, már van bennem egyfajta biztonságérzet, akkor már pontosan tudom, hogy rendben le fog menni az előadás. Az persze mindig kérdés, hogy a közönség miként formálja a darabot. Szinte minden vígjátékot átírnak.
A reakciójukkal?
Igen, a csendekkel, a nevetésekkel. A vígjátéknál különösen fontos a tempó, és gyakran a bepróbált ritmust felülírják, hiszen olyan helyeken törik meg az előadást, ahol nem is számítunk rá. Ilyenkor ki kell várni, hiszen, ha a nevetésbe belejátszunk, lemaradnak a történetről. Csodás érzés megtapasztalni, ahogy a néző is formálja a darabot. Egyébként most az Algernon a kedvenc előadásom, ami persze nem vígjáték, de minden idők top hármas listájában ott van.
Mitől lett kedvenc?
Számomra egy produkció megítélést meghatározza, hogy milyen volt a próbafolyamat. Az első lezárás után kezdtük el próbálni, így sokkal nagyobb volt a lendület, elképesztő élmény volt. Végre kiszabadultunk, és ez a fajta felszabadultság a produkció javára vált. Persze a témája miatt is szeretem, kimondottan érzékenyen kell megközelíteni, muszáj megtalálni, meddig mehetek el, hogy ne tűnjön karikatúra jellegűnek a karakter. A visszajelzések alapján megtaláltam az egyensúlyt.
Dávid a karantén alatt megtanult festeni - azóta is készülnek újabb alkotásai
Az adott sikerek nem helyeznek rád plusz nyomást, egyfajta megfelelési kényszert?
Ha olyat nyújtok, ami elnyeri a közönség tetszését, akkor sem úgy megyek haza, és nem úgy kelek fel másnap reggel, hogy mivel tegnap megdicsértek, innentől kezdve semmi dolgom, hiszen bármit csinálok, azt elfogadják. Épp az ellenkezője.
Ha csak milliméterekkel, akkor annyival kell feljebb tenni azt a bizonyos lécet. Megígérhetem, hogy soha nem fogok elkényelmesedni.
A virágot Algernonnak kapcsán például olyan visszajelzést kaptam, hogy így még nem láttak engem játszani. Elkezdődött a darab, és onnantól kezdve elhitték, hogy egy értelmi sérültet látnak a színpadon. El tudták felejteni, hogy Szelle Dávid vagyok.
Amikor színpadra lépsz, te magad mindig el tudod felejteni, hogy Szelle Dávid vagy?
Igen, el is kell! Elengedhetetlen. Sokan úgy fogalmaznak a színészetről, hogy „színészkedés”. Nagyon bosszantó ez a kifejezés, hiszen valamiféle bohóckodásra utal, pedig valódi átváltozásról és karakteralkotásról van szó.
Charlie Gordonhoz hogyan közelítettél?
Rengeteget kutatómunkáztam: ismerek egy hölgyet, aki hosszú éveken keresztül értelmisérült gyerekekkel foglalkozott. Mindenre kíváncsi voltam velük kapcsolatban, mit éreznek, mennyire látják csak feketén, vagy csak fehéren a világot, mennyire őszinték. Igazi feltáró beszélgetésekben vettem részt, végül abból a gondolatból tudtam elindulni, hogy egy értelmi fogyatékos akárhány éves, valójában gyerekként éli az életét.
Ezt a gyermeki, kissé naiv ént kerestem elő, hozzáteszem nem kellett sokat ásnom…
A darab legfőbb kérdése, hogy miért van valakinek joga Istent játszani? Hogy dönthet valaki arról, hogy ki/mi a normális és a nem normális?
Fotó: Hoppá, Színház
Milyen karakterisztikus vonást találtál, ami közös benned és a szerepben?
Az egyik legfontosabb talán az együttérzés képessége. Nagyon át tudom venni a körülöttem lévő emberek rezgését. De talán a kívülállóság sem ismeretlen jelenség: mindenkinek az életében adódnak sikerek, akár szakmában, akár magánéletben, de a környezet gyakran reagál furcsán, olykor eltávolodnak. A mi szakmánkban, ahol ráadásul egók csapnak össze, talán hatványozottan igaz ez. Charlie ilyenkor megkérdezi az embereket, mi bajuk van, Dávid inkább csendben marad.
Inkább tűr?
Levezetem máshogy a feszültséget. A színpadon kiválóan lehet töltekezni, talán azért sem adok ki magamból bizonyos dolgokat az életben, mert a színpadra tartogatom. Tehát a színészet jó erre, de például megtanultam festeni is. Nagyon kikapcsol. Elsőként csak rajzoltam, aztán pasztell, majd akril. De feltölt, hogy sok változatos feladat talál meg. Ilyen a rendezés is, vagy adott esetben egy filmforgatás.
Mikor láthatja legközelebb a veszprémi közönség Charliet?
Február hatodikán várunk minden érdeklődőt. Érdemes megnézni!
