Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
8°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
8°C

Maradjunk együtt!

2022. január 31. 17:42
A kapcsolatok próbájáról és a hűségről szólnak idén a Házasság hete programjai február 13. és 20. között.

Kapcsolati nehézségek bármikor és bármilyen élethelyzetben előfordulhatnak, talán nem véletlen azonban, hogy éppen erre épül fel idén az országosan tizenötödik, Veszprémben pedig kilencedik alkalommal jelentkező Házasság hete programsorozata.

A kezdeményezés részleteiről hétfőn számoltak be, ahol Porga Gyula polgármester arról beszélt, az elmúlt két év és a karantén időszaka jelentősen próbára tette a házasságokat, párkapcsolatokat, családokat, és szinte csodának minősül, amikor egy ilyen időszakban is hűséget fogadnak egymásnak férfiak és nők. Ahogy a programsorozat szlogene – Maradjunk együtt! – is utal rá, érdemes azonban elköteleződni és a nehézségek mellett is kitartani egymás mellett.

Udvardy György érsek szerint, bár rossz, amikor az egyik legmagasztosabb dolog, a házasságot épp a hétköznapi nehézségek miatt szinte azokkal kezdjük el azonosítani, fontos, hogy ez a programsorozat egy ünnep. Mert minden buktató ellenére a házasság több mint a nehézségek, egy magasabb minőség, ahol a hűség nem egy opció, hanem nagyon is teljesíthető cél.

Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke elmondta, a Házasság hete az Ökomenikus imahét után a második legfontosabb programja az egyházkerületnek, amelyet február 13-án ünnepi szentmisével nyitnak meg a Szent Margit-templomban, emellett záró istentiszteletet is tartanak majd, ahol megáldják a házasokat, továbbá Házaspárbaj címen pároknak szerveznek vetélkedőt. A püspök szerint ezzel is szeretnének rávilágítani arra, hogy a házasság az élet kiteljesedésének legfontosabb eleme, mindamellett, hogy a programokon őszintén beszélnek annak kríziseiről, valamint a párválasztás nehézségeiről, alázatra is intve mindenkit.

Héthelyi Réka, a veszprémi programsorozat életre hívója és mentora elmondta, idén is több hagyományos, már visszatérő programmal, illetve újdonságokkal számolhatnak a résztvevők. Előbbiek közé tartozik a Kukkantó Baráti Kör Egyesület gyermekeknek meghirdetett rajzpályázata, illetve a Veszprémi Érsekség Családpasztorációs irodájának programjai. Utóbbiak a házasságról szóló kisfilmekkel készülnek, melyek az érsekség Youtube csatornáján lesznek elérhetők, valamint házaspároknak szerveznek estet a Megyeházán.

Az újdonságok között szerepel egy párkapcsolat-építő tánc és workshop az egyetemen, valamint „Legyetek együtt” címmel az középiskolásoknak hirdetnek irodalmi pályázatot, amelyben megoszthatják véleményüket a házasságról. A programokhoz a Laczkó Dezső Múzeum és a Művészetek Háza is csatlakozik, illetve keresik azokat a veszprémi párokat, akik idén ünneplik gyémántlakodalmukat és szívesen megosztanák emlékeiket a város által szervezett ünnepségen.

A részletes programok elérhetők a Házasság hete Veszprém Facebook oldalán.

Nyitókép: MabelAmber / Pixabay

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része közélet Hamarosan újraindulhat az olajszállítás Ukrajna felől - a külügyminiszter szerint ez is a színjáték része Európai uniós forrásokból és technikai segítséggel állhat helyre a január végén leállt Barátság kőolajvezeték, amelynek köszönhetően a jövőben ismét zavartalan lehet a kőolajszállítás Magyarország és Szlovákia irányába. Bár a brüsszeli vezetők és az ukrán elnök a technikai akadályok elhárítását hangsúlyozzák, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter más tényezőkre is felhívta a figyelmet, szerinte egy színjáték zajlik most is. tegnap 16:30 Hivatalosan is megnyitott az ifjúsági könyvtár a Zugban közélet Hivatalosan is megnyitott az ifjúsági könyvtár a Zugban Az Eötvös Károly Könyvtár szolgáltatását már november óta használhatták az érdeklődők, a hivatalos átadásra viszont március közepéig kellett várni. tegnap 14:22 Rekordszámú szervezet nyert támogatást az állatvédő civil szervezeteknek szóló 1 milliárd forintos pályázaton közélet Rekordszámú szervezet nyert támogatást az állatvédő civil szervezeteknek szóló 1 milliárd forintos pályázaton Minden eddiginél nagyobb érdeklődés mellett zárult az állatvédő civil szervezetek támogatását célzó, 1 milliárd forintos keretösszegű pályázat. Az idei év januárjában meghirdetett felhívás eredményeként 472 állatvédő civil szervezet részesül állami támogatásban, ami újabb fontos lépés az állatvédelemben dolgozó civil közösségek megerősítésében – írta közleményében Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos. 2026. március 16. 16:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.