2023. május 28.
//
Emil, Csanád névnap

Lokálpatrióta összefogással fejlődik a kórház gyermekosztálya

Helyi lokálpatrióta összefogásnak köszönhetően új klímaberendezéssel bővül a megyei kórház gyermekrészlege. Az adománygyűjtést az Adamecz család kezdeményezte, amely jótékony akció végén több millió forint gyűlt össze felajánlásokból, ezáltal a helyi embereknek a Bébi Koraszülött Mentő Alapítvánnyal közösen jelentős javulást sikerült elérniük a Csolnoky Ferenc Kórház gyermekosztályának komfortjában.

Tavaly nyáron az Adamecz család is megtapasztalhatta azt, milyen, amikor kánikulai időjárás mellett egy kisgyermeknek légkondicionálás nélküli kórteremben kell feküdnie. Az itt töltött időszak alatt hamar megfogalmazódott Adamecz Zoltánban, hogy helyi összefogással egyszerűen lehetne változtatni ezen a korán sem ideális állapoton a megyei kórház gyermekellátási részlegén.

A helyi vállalkozó - aki jelen esetben inkább családapa és lokálpatrióta mivoltában jelent meg – adománygyűjtést hirdetett a közösségi médiában a Bébi Koraszülött Mentő Alapítvány részére, hogy meg tudják vásárolni és be tudják szereltetni az osztály klímáját szabályzó berendezést.

Adamecz ZoltánAdamecz Zoltán

Az idén 20 éves Bébi Koraszülött Mentő Alapítvány tényleges mentési feladatok ellátása mellett adományok gyűjtéséből és az adó 1%-nak felajánlásaiból származó forrásait a Csolnoky Ferenc Kórház gyermekellátásának támogatására fordítja.

Alig két nap alatt 2 millió forint gyűlt össze a felajánlásokból, ez az összeg végül még egy millió forinttal emelkedett, így végül 3 millió forinttal sikerült hozzájárulni az összesen 3,3 milliós beruházáshoz, amelynek jelképes átadóját péntek délután tartották a Hangvillában.

Az ünnepélyes eseményen az ötletgazda, Adamecz Zoltán kiemelte, ő is csak úgy szembesült a fennálló problémával, hogy személyesen tapasztalta meg a nyár folyamán, milyen egy klíma nélküli kórteremben feküdnie a gyermekeknek.

„Ha az ember lokálpatrióta, akkor nem vár mások segítségére, maga cselekszik először” - mondta. Számos veszprémi civil, közszereplő és vállalkozó is segítette felajánlásával a gyűjtést, így sikerült gyorsan összegyűjteni a kitűzött célnél is nagyobb összeget, bár az ötletgazda szerint még ennél is többen lehettek volna a felajánlók.

Hogy az adománygyűjtés jogilag is minden szabálynak megfeleljen, Adamecz Zoltán felesége, dr. Kovács Eszter segítette a munkát.

Az új klímaberendezés a gyermekosztály 20 ágyas „B” részlegét fogja kiszolgálni nyártól. A beruházás fontosságát mi sem bizponyítja jobban, mint amit dr. Szabó Éva, a centrum egykori vezetője kiemelt az átadókor, miszerint sok gyermek lázas betegséggel kerül be nyáron is az osztályra, az ő szempontjukból még fontosabb, hogy a kórtermek klímája megfelelő legyen, még akkor is, ha odakint a 30 fokot is meghaladja a hőmérséklet.

Balról jobbra: dr. Tenk Tamás, Adamecz Zoltán, dr. Kovács Eszter, dr. Szabó ÉvaBalról jobbra: dr. Tenk Tamás, Adamecz Zoltán, dr. Kovács Eszter, dr. Szabó Éva

Korábban egyébként az osztály másik részlegén már sikerült megvalósítani egy ugyanilyen fejlesztést, az idei évtől viszont már a teljes gyermekellátási rész klimatizált lesz.

A jövő teendőit illetően Adamecz Zoltán elmondta, további hasonló jótékony akciók terve már körvonalazódik, de elsősorban azt a mentalitást emelte ki, miszerint lehetőleg mindenki járjon nyitott szemmel, és ha van lehetőség segíteni valahol, akkor ne habozzon senki cselekdni.

Hajas Bálint
Domján Attila

További cikkek

Nem találta meg Suhajda Szilárdot a mentőcsapat, befejezték a keresést
Nem találta meg Suhajda Szilárdot a mentőcsapat, befejezték a keresést
Nem találta meg Suhajda Szilárdot a Mount Everesten a hegymászó keresésére pénteken reggel indult mentőcsapat, ezért befejezték a keresést - írta szombaton a Hóhatár - a Mozgásvilág hegymászó hírei Facebook-oldal.
Kerti tó: a békák utolsó menedéke?
Kerti tó: a békák utolsó menedéke?
A kétéltűek közel 370 millió éve élnek a Földön, mi mégis évtizedek alatt a kihalás peremére sodortuk őket. Az állománycsökkenésük Magyarországon is drasztikus ütemben zajlik. Ha a tendencia nem változik, akkor néhány éven belül a legtöbb tájegységünkről eltűnnek. Jó hír viszont, hogy egyénileg is sokat tehetünk a megmentésük érdekében, ha saját kertünkben szaporodó- és élőhelyet biztosítunk számukra. Kántás Zoltán, környezetvédelmi méréstechnikus, aktív természetvédő írása.
Véget értek az írásbeli érettségik
Véget értek az írásbeli érettségik
Befejeződnek pénteken a 2022/2023-as tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszakának írásbeli vizsgái - közölte az Oktatási Hivatal.
Korai fejlesztő ellátás létesül, békepárti nyilatkozathoz csatlakozott az önkormányzat, a hulladékkezelő társulást vizsgálta az OLAF
Korai fejlesztő ellátás létesül, békepárti nyilatkozathoz csatlakozott az önkormányzat, a hulladékkezelő társulást vizsgálta az OLAF
Rendhagyó módon nem a Városházán, hanem az Acticityben rendezték meg a képviselőtestület ülését csütörtökön.
Milyen állat nyomát találták meg Veszprém mellett?
Milyen állat nyomát találták meg Veszprém mellett?
Az egyik veszprémi fórumba töltötték fel azokat a képeket, amiket valaki a város mellett fotózott és jól láthatóan egy emberi tenyér méretéhez hasonló nagyságú állati lábnyom látható rajta. A tippek elindultak, hogy milyen élőlény hagyta hátra ezt a nyomot, valaki már medvét látott benne. Mi megkérdeztük erről az egyik helyi vadásztársaság elnökét.