Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Gyenge játék, erős küzdőszellem – ikszelt a Portóval a Veszprém

2022. február 16. 20:24
A házigazda Telekom Veszprém 28-28-as egált játszott a portugál bajnok Portó ellen a Bajnokok Ligája szerda esti csoportmeccsén.

Összességében tizenegyedik, a naptári évet tekintve első fordulójához érkezett a férfi kézilabda Bajnokok Ligájának idénybeli csoportköre szerdán: a „B” jelű nyolcas harmadik pozícióját elfoglaló Telekom Veszprém a hetedik helyen álló Portó gárdáját fogadta az Arénában.

A negyedik körben a magyar rekordbajnok könnyed, hétgólos diadalt aratott Portugáliában. Magnus Andersson csapata ugyanakkor már többször bizonyította, hogy veszélyes tud lenni, így izgalmas derbire volt kilátás. Mindkét tréner teljes kerettel várhatta az összecsapást.

A találkozót megelőzően a 45 éve alakult Építők egykori klubelnöke, Forró Ferenc helyezett el egy emlékplakettet a bakonyiak ikonikus BL-falabdájára. A hazai szurkolók már a mérkőzés felvezetése alatt remek hangulatot varázsoltak a veszprémi katlanba.

Strlek és Lauge góljával vette kezdetét a mérkőzés. Blagotinsek fürgén kiállítatta magát két percre, a portugálok viszont Oliveira révén szépítettek. Nilsson is beköszönt, ahogy a túloldalon Branquinho. A veszprémiek spanyol válogatott kapusa, Corrales remek védéseket mutatott be.

Marguc akcióból, Iturriza hétméteresből volt eredményes (8. perc: 4-3). Veitia révén az egyenlítés is megszületett. Fej fej mellett haladtak a felek. A tizenharmadikban Nenadics második góljával kettővel vezetett a Veszprém. A portugáloknak viszont sikerült felzárkózni (17. perc: 9-9).

Momir Ilics időkérésre szánta el magát. A részeredmény ugyanakkor az ezt követő percekben is egál volt, egymást követve haladtak a felek. Sőt, a huszonkettedikben Branquniho a vezetést is megszerezte a Portónak (11-10). Egy szemfüles megoldást követően Marguc viszont szépített.

Sliskovic, majd Mahé is feliratkozott a góllövők közé. Eredménytelen percek következtek, de Nilssonnak köszönhetően végül a Telekomhoz került az előny (28. perc: 13-12). M’ Bengue szinte rögvest válaszolt is. A pihenőre egállal vonulhattak a csapatok (félidei részeredmény: 15-15).

Corrales-védéssel kezdődött a második felvonás. Nenadics őrületes erővel vette be Frandsen kapuját. Sliskovic „kínaiból” egyenlített, majd Salina a vezetést is megszerezte a vendégeknek (35. perc: 16-17). Maqueda egalizált, Fernandest két perce leültették a játékvezetők.

A házigazda támadásban és védekezésben sem mutatott acélos teljesítményt. A vendégek ennek következtében magabiztosan őrizték kétgólos előnyüket (40. perc: 19-21). A vendéglátó küzdőszellemével nem volt gond, ám a Portó magabiztos játékot produkált (48. perc: 22-24).

Corralest Cupara váltotta a veszprémi kapu előtt. A szerb kapus több parádés védést is bemutatott. Mahé gyönyörű gólt szerzett, Jahja duplája után pedig a hajrához közeledve ismét a Telekomnál volt az előny (54. perc: 26-25)! Jajhát ezt követően két percre kiállították a játékvezetők.

A Portó Iturriza révén egalizált, de Maqueda gyorsan visszaszerezte a fórt. Izgalmasnak ígérkezett a végjáték (58. perc: 27-27). Veitia bedobta, majd hétmétereshez jutottak a hazaiak. Nenadics bevágta! Hibáztak a vendégek, de a hazaiak is, így 28-28-as döntetlen lett a vége.

A Telekom Veszprém az idei BL-kiírásban először vesztett pontot hazai pályán.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, csoportkör, 11. forduló:
Telekom Veszprém–FC Porto 28-28 (15-15)
Veszprém Aréna, 4670 néző. Vezette: Nikolics, Sztojkovics.
Telekom Veszprém: Corrales – Nenadics 6 (1), Maqueda 4, Sipos, Blagotinsek, Lauge 3, Strlek 2
Csere: Cupara (kapus), Nilsson 3, Marguc 2, Jahja 2, Mahé 6 (4), Ligetvári, Lukács
Vezetőedző: Momir Ilics
FC Porto: Frandsen – Alves, M’ Bengue 4, Silva 2, Iturizza 3, Veitia 4, Branquinho 3
Csere: Mitrevski (kapus), Oliveira, Cruz 1 (1), Salina 4, Alves 2, Sliskovic 2, Areia 1 (1), Fernandes 2
Vezetőedző: Magnus Andersson
Hétméteresek: 6/5, ill. 5/1
Kiállítások: 6, ill. 8 perc

Így értékeltek a főszereplők

Momir Ilics, a Telekom Veszprém vezetőedzője:

A védekezésünkkel nem vagyok elégedett. Megérdemelten szerzett pontot a Portó. Össze kell szednünk magunkat. Innentől fogva már csak a következő mérkőzéseinkre koncentrálhatunk.

Vlagyimir Cupara, a Telekom Veszprém kapusa:

Reális végeredmény született. Nagyon nehéz mérkőzések várnak ránk a közeljövőben, mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy kevesebb hibával játsszunk. Sokat kell még dolgoznunk.

Magnus Andersson, a Portó vezetőedzője:

Előzetesen aláírtam volna ezt a végeredményt, de látva, hogy akár nyerhettünk is volna, minimálisan csalódott vagyok. Összességében elégedett vagyok.

Ivan Sliskovic, a Portó játékosa:

Nehéz meccse vagyunk túl, büszke vagyok a csapatomra. Sokat jelentett volna számunkra a győzelem, de igazságos végeredmény született.

 

Képek
Simon Dani
Tál Dominik
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 4 4 0 0 157 105 52 8
2. OTP Bank-Pick Szeged 3 3 0 0 110 86 24 6
3. HSA NEKA 3 3 0 0 74 67 7 6
4. FTC-Green Collect 3 2 0 1 105 87 18 4
5. Csurgói KK 3 2 0 1 93 87 6 4
6. MOL Tatabánya KC 3 2 0 1 80 78 2 4
7. Balatonfüredi KSE 3 1 0 2 78 80 -2 2
8. Dabas KC 3 1 0 2 85 89 -4 2
9. Fejér B.Á.L.- Veszprém 3 1 0 2 83 91 -8 2
10. QHB Eger 3 1 0 2 80 89 -9 2
11. CYEB-Budakalász 3 1 0 2 74 87 -13 2
12. HE-DO B.BRAUN Gyöngyös 4 1 0 3 120 148 -28 2
13. Carbonex-Komló 3 0 0 3 66 82 -16 0
14. PLER-Budapest 3 0 0 3 67 96 -29 0
Utolsó módosítás: 2023. szeptember 18. 11:03
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája B-csoport, 2023/2024
M GY D V LG KG GK P
1. Telekom Veszprém 1 1 0 0 33 28 5 5
2. Barca 1 1 0 0 30 25 5 5
3. GOG 1 1 0 0 38 36 2 2
4. Porto 1 1 0 0 24 23 1 1
5. Plock 1 0 0 1 23 24 -1 0
6. Celje 1 0 0 1 36 38 -2 0
7. Magdeburg 1 0 0 1 28 33 -5 0
8. Montpellier 1 0 0 1 25 30 -5 0
Utolsó módosítás: 2023. szeptember 18. 10:04
Események
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Tatabánya
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. szeptember 9. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Multifunkcionális Csarnok
Eredmény
24-31
részletek
Sorozat
SEHA barátságos torna
Hazai
Meskov Breszt
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. szeptember 2. 18:00
Helyszín
Törökország, Sakarya
Eredmény
31-32
részletek
Sorozat
SEHA barátságos torna
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Eurofarm Peliszter
Időpont
2023. szeptember 1. 18:00
Helyszín
Törökország, Sakarya
Eredmény
35-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Csurgó
Időpont
2023. augusztus 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
40-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Gyöngyös
Időpont
2023. augusztus 26. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
49-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzése, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
KS Kielce
Időpont
2023. augusztus 24. 19:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
26-26
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Porto
Időpont
2023. augusztus 19. 16:30
Helyszín
Portugália, Viseu
Eredmény
34-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2023/2024
Hazai
Benfica
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. augusztus 18. 20:00
Helyszín
Portugália, Viseu
Eredmény
23-37
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Nexe
Időpont
2023. augusztus 11. 17:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
32-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda felkészülési mérkőzés, 2023/2024
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Tatabánya
Időpont
2023. augusztus 8. 11:00
Helyszín
Telki, Edzőközpont
Eredmény
31-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2022/2023
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. június 9. 20:30
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
27-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP Bank-Pick Szeged
Időpont
2023. június 5. 18:30
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
34-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, döntő, 2022/2023
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. június 2. 18:15
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
31-25
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Cegléd
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. május 26. 18:00
Helyszín
Cegléd
Eredmény
32-44
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Budakalász
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. május 20. 17:00
Helyszín
Budakalász
Eredmény
29-34
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 1/4, 2022/2023
Hazai
Industria Kielce
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. május 18. 18:45
Helyszín
Lengyelország, Kielce
Eredmény
31-27
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Komló
Időpont
2023. május 13. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
39-32
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 1/4, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Industria Kielce
Időpont
2023. május 11. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
29-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Csurgó
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. május 6. 18:00
Helyszín
Csurgó
Eredmény
27-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Budai Farkasok
Időpont
2023. április 19. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
42-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. április 15. 17:00
Helyszín
Szeged
Eredmény
30-28
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda SEHA-liga, negyeddöntő, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Partizan Beograd
Időpont
2023. április 12. 18:05
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
19-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, 2022/2023
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. április 9. 17:00
Helyszín
Győr, Audi Aréna
Eredmény
32-35
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda Magyar Kupa, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Mol Tatabánya KC
Időpont
2023. április 8. 13:30
Helyszín
Győr, Audi Aréna
Eredmény
26-22
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda SEHA-liga, negyeddöntő, 2022/2023
Hazai
Partizan Beograd
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. április 5. 18:05
Helyszín
Belgrád
Eredmény
39-24
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. április 1. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
49-30
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, rájátszás, 2022/2023
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
OTP-Bank Pick Szeged
Időpont
2023. március 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
38-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
Hazai
NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. március 25. 18:00
Helyszín
Balatonboglár
Eredmény
29-29
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL, rájátszás, 2022/2023
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. március 22. 18:45
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
23-36
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
QHB Eger
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 6. 18:00
Helyszín
Eger, Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FTC
Időpont
2023. október 4. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
GOG
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. szeptember 28. 18:45
Helyszín
Odense, Dánia
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Montpellier
Időpont
tegnap 20:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
33-31
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
PLER-Budapest
Időpont
2023. szeptember 16. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
37-21
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda BL 2023/24
Hazai
Magdeburg
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. szeptember 14. 20:45
Helyszín
Magdeburg, Németország
Eredmény
28-33
részletek
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Balatonfüredi KSE
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 9. 18:00
Helyszín
Balatonfüred, Szabadidőközpont
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
ORLEN Wisla Plock
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. december 7. 20:45
Helyszín
Plock, Orlen Arena
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Fejér-B.Á.L. Veszprém
Időpont
2023. december 2. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Barça
Időpont
2023. november 30. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Carbonex-Komló
Időpont
2023. november 25. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
RK Celje
Időpont
2023. november 23. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
RK Celje
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 15. 18:45
Helyszín
Celje, Zlatorog Hall
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
OTP Bank-Pick Szeged
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. november 11. 18:00
Helyszín
Szeged, Pick Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
CYEB-Budakalász
Időpont
2023. október 28. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Barça
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 26. 20:45
Helyszín
Barcelona, Palau Blaugrana
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
HSA NEKA
Vendég
Telekom Veszprém
Időpont
2023. október 21. 18:00
Helyszín
Balatonboglár, NEKA Csarnok
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
ORLEN Wisla Plock
Időpont
2023. október 19. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda NB I, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
Dabas KC
Időpont
2023. október 14. 18:00
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
Sorozat
Férfi kézilabda BL, 2023/24
Hazai
Telekom Veszprém
Vendég
FC Porto
Időpont
2023. október 11. 18:45
Helyszín
Veszprém Aréna
Eredmény
további cikkek
Hazai közönség előtt is nyert a Veszprém a BL-ben Telekom Veszprém Hazai közönség előtt is nyert a Veszprém a BL-ben A házigazda Telekom Veszprém a szünetben még kétgólos hátrányban volt, a második játékrészben mutatott játékával viszont fordított és végül két góllal múlta felül a francia ezüstérmes Montpellier-t a kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének csütörtök esti mérkőzésén.  tegnap 22:27 Ligetvári: A gyermekem feltölt energiával! Telekom Veszprém Ligetvári: A gyermekem feltölt energiával! A francia ezüstérmes Montpellier elleni csütörtök esti (20.45) idei első hazai kézilabda Bajnokok Ligája-csoportmérkőzést megelőzően a Telekom Veszprém magyar válogatott játékosa, Ligetvári Patrik portálunknak azt nyilatkozta, az elmúlt években nemcsak a csapat, hanem az edzőpáros is komoly fejlődésen ment keresztül. 2023. szeptember 19. 14:30 Történelmet ír a Telekom Veszprém? Hétvezér Történelmet ír a Telekom Veszprém? A kérdés minden évben azonos, jelenleg mégis azt érzem, valami új, valami jobb közeleg. 2023. szeptember 20. 11:30 Nilsson nyolc, Ligetvári öt gólt lőtt – magabiztosan nyert a Telekom Veszprém! Telekom Veszprém Nilsson nyolc, Ligetvári öt gólt lőtt – magabiztosan nyert a Telekom Veszprém! A házigazda Telekom Veszprém megfontolt, magabiztos játékkal 37-21-re múlta felül a PLER-Budapestet a kézilabda NB I szombat esti mérkőzésén. 2023. szeptember 16. 21:16

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.