Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
19°C

Ellenszélben is segíti az eplényieket Ovádi Péter

2022. március 5. 0:41
Eplényben folytatódott Ovádi Péter lakossági fórumsorozata, amelyet megelőzően átadták a település vadonatúj kutyafuttatóját is. A fórumon a helyi témák mellett országos közügyek is szóba kerültek, valamint elhangzott, hogy Eplény esetében milyen tényezők hátráltatják a fejlesztéseket és milyen stratégiája van ez ellen a képviselőnek.

Újabb Veszprémhez közeli település lakosai előtt tartott fórumot Ovádi Péter (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő péntek délután, ahol a fórum ezúttal is a képviselő és a helyi lakosok párbeszédébe alakult át. Szóba került a kerékpárút helyzete, valamint egy lehetséges eplényi elkerülőút építése is. Ovádi Péter ezen fejlesztések jelenlegi helyzetéről tájékoztatta az EPL Bisztróban, a fórum helyszínén összegyűlt eplényieket, viszont megjegyezte, hogy polgármesteri együttműködés hiányában az országgyűlési képviselő munkája is nehezebb.

Hozzátette, hogy az ő felfogása szerint minden választókörzetében lévő települést ugyanúgy szeretne segíteni a terveik megvalósításában, viszont amikor teljes elzárkózást tapasztal egy polgármestertől, ahogy az Eplény esetében is tapasztalható, az jelentősen hátráltatja a település előremenetelét. Példának a Magyar Falu Program pályázatait hozta, amelyekkel minden környező település élt és láthatóan fejlődtek, viszont Eplény vezetése véleménye szerint nem használta ki ezeket a lehetőségeket. Ovádi Péter elmondása szerint ennek ellenére azon dolgozik, hogy ez a település se maradjon le, éppen ezért a mostani stratégiája szerint a környező fejlesztéseket igyekeznek úgy megtervezni, hogy idővel azokra Eplény is könnyen rá tudjon majd csatlakozni.

Elmondta, így is ismeri az eplényiek problémáit és igényeit, egyik ilyen a vasútállomás távoli elhelyezkedése a településtől. Ennek kapcsán habár a MÁV-val volt már egyeztetés a változtatásról, a polgármester akkor is elzárkózott a közös munkától, így megakadt ez a folyamat is. Ovádi Péter ígéretet tett arra, hogy vannak olyan ügyek, amelyek kapcsán a jövőben nem fog a településvezetőre várni, hanem ellenszélben is igyekszik előremozdítani azokat.

A kötetlen formájú fórumon országos témák is felmerültek, többek közt a mostani ukrán háborús helyzet. Ennek kapcsán a képviselő megerősítette azt, amit a Kormány is képvisel, miszerint Magyarországnak higgadtságra és stratégiai biztonságra van szüksége, éppen ezért ki fog maradni ebből a konfliktusból amellett, hogy a háború elől menekülőknek minden segítséget megad.

A közelgő választás kapcsán elmondta, a Fidesz-KDNP 12 éves kormányzása alatt elért gazdasági eredmények, valamint a különböző válságkezelő megoldások (migránsválság, koronavírus-járvány, ukrán háború) magukért beszélnek. 2010-ben csődközeli állapotban vette át a pártszövetség a kormányzást, mostanra pedig sikerült elérni a rekordnagyságú gazdasági bővülést (7%) valamint 1 millióval több embernek van munkája, mint akkoriban. Ez a teljesítmény - amelyben a magyar embereknek is ugyanúgy szerepe volt - tette lehetővé a családtámogatási program megvalósítását, valamint a 13. havi nyugdíj visszavezetését is.

Ovádi Péter az eplényi emberek előtt is megerősítette, hogy a Kormánynak a magyar emberek érdeke és biztonsága az elsődleges minden helyzetben.

Kutyafuttatón gyakorolhatnak kedvenceikkel az eplényiek

A tepelülés határában egy 300 nm-es kutyafuttatót alakítottak ki a VERGA Zrt. munkatársai az erdőgazdálkodási társaság területén. A lakossági fórum előtt a helyi kutyabarátok Ovádi Péterrel ellátogattak ide, ahol elhangzott, régi igényük volt egy ilyen nyugodt kutyabarát hely a településen, ahol rövid idő alatt igazi közösségi élet alakult ki. A kutyafuttató mellett padok és bográcsozásra alkalmas hely is található, amelyet korábban már felavattak a helyiek. A fejlesztés Ovádi Péter közbenjárásával valósulhatott meg a VERGA Zrt. finanszírozásában.

Hajas Bálint
Kovács Bálint
további cikkek
Így indította a húsvéti ünnepet a VKSZ Így indította a húsvéti ünnepet a VKSZ Nagy sikerrel szervezte meg a VKSZ Zrt. húsvétváró rendezvényét a veszprémi vásárcsarnokban nagycsütörtök délelőtt. A forgalmas piactéren állatsimogatóval, kézműves foglalkozásokkal és kóstolókkal is készültek a szervezők, amire már első alkalommal számos érdeklődő, elsősorban kisgyermekes családok látogattak ki. Képriportunkban megmutatjuk, milyen volt a hangulat. ma 10:40 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben 2026-ig szinte biztosan lesznek nyári koncertek a Gyárkertben A kiemelt fesztiválok közé sorolta és az idei évre jelentős támogatási kerettel látta el a Gyárkertben rendezendő nyári koncerteket a képviselő-testület csütörtöki ülésén. tegnap 15:09 Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Portálunk vendégírója, Kovács Győző meteorológus miniszteri kitüntetést kapott Miniszteri kitüntetéseket adott át a meteorológiában dolgozó szakembereknek kedden Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Budapesten, a HungaroMet székházában, a meteorológia világnapja alkalmából. A díjazottak között ott van Kovács Győző veszprémi helytörténész, meteorológus, portálunk vendégszerzője is. tegnap 13:34 A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap vallás A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. tegnap 10:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.