2022. augusztus 20.
//
István névnap

Bejelentette közelgő fesztiváljait a Veszprémi Petőfi Színház

Idén ötödik alkalommal rendezik meg Veszprém kulturális életének kiemelt fesztiváljait, az V. Lélektől-lélekig - A Színház Gyógyító Erejének Fesztiválját, valamint az V. Veszprémi Rátonyi Róbert Operettfesztivált.

A Lélektől-lélekig nagysikerű fesztivál kifejezetten az érzékenyítés jegyében született öt évvel ezelőtt Kellerné Egresi Zsuzsanna, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatóhelyettes-kreatív menedzserének ötlete nyomán. Április 22-23-24. napjain ismét összművészeti jelleggel rendezik meg tehát az érzékenyítés céllal létrejött fesztivált, mely évről-évre megújul, idén pedig nemzetközi szinten is fejlődött: a Temesvári Magyar Színház is színesíti a repertoárt.

Oberfrank Pál, a teátrum igazgatója kiemelte, folyamatosan figyelik a közönség igényeit, és kíváncsiságuknak eleget téve szerveznek mindent. Értük, a közönségünkért.

Egy kiegészítő program is bejelentésre került, a fesztiválon debütál az a kisfilm, amelynek szövege a Carpe Diem! tábor egyik fiatal résztvevőjének tollából született. A novellából készülő filmet Oberfrank Pál rendezi. Színpadon láthatjuk Tóth Károly táncművészt, HR-szakembert, aki évek óta a fesztivál oszlopos tagja. Ahogyan azt már megszokhatták az érzékenyítő fesztivál kedvelői, idén is közös beszélgetésekkel várják az érdeklődőket: szakemberek segítségével beszélgetnek az adott témáról.

Archív fotóArchív fotó

A nyár pedig ismét operettekkel indul, június 16-18-ig az V. Veszprémi Rátonyi Róbert Operettfesztivál eseményei lesznek főszerepben.

Archív fotóArchív fotó

A társulat hagyományos jelleggel idén is a Kossuth utcá található VIP pavilon előtt indítja meg a fesztivált, ahonnan a közönséggel és a közreműködőkkel együtt vonulnak le a nyitóceremonóniára, de többek között Németországból köszönthetünk majd egy igazi bonvivánt is, Bajor Ferencet; nagyszínpadon pedig olyan előadások ígérnek felhőtlen kikapcsolódást, feltöltődést, mint a Sissi, a magyar királyné operett vagy a Soproni Petőfi Színház egyik kiemelkedő előadása, a Bál a savoyban.

Az eseményeket beharangozó sajtótájékoztatón részt vett Porga Gyula polgármester is, aki köszönetét fejezte ki, amiért évről-évre színvonalasabb és izgalmasabb fesztivállal kínálják meg a veszprémi közönséget.

Ovádi Péter országgyűlési képviselő egyfajta iránytűnek nevezte a teátrumot, amely mindig új színt tud hozni a veszprémiek életébe. Markovits Alíz, a VEB2023 Zrt. vezérigazgatója elmondta, az EKF kiemelten támogatja mindkét fesztivált.

A fesztiválok részleteiről, a jegyekről itt tájékozódhatnak. 

Szabó Eszter
Kovács Bálint

További cikkek

Rendhagyó darab, egy rendhagyó helyen – Augusztus 23-án Zalahalápra érkezik a Balaton Teátrum két előadása
Rendhagyó darab, egy rendhagyó helyen – Augusztus 23-án Zalahalápra érkezik a Balaton Teátrum két előadása
Zalahalápon, a Haláp-hegyen lesz látható a Rendhagyó terek eseménysorozat következő két előadása, a Brémai muzsikusok – gyerekeknek szóló darab és a Rege a tihanyi visszhangról, amely minden korosztályt megszólít. A HelloVEB.hu cikkében a „Rege a tihanyi visszhangról” beszélgettek.
Hamarosan beköltözhet a Veszprémi Petőfi Színház a régi zeneiskola épületébe
Hamarosan beköltözhet a Veszprémi Petőfi Színház a régi zeneiskola épületébe
Nemsokára a Veszprémi Petőfi Színház lakja be a régi zeneiskolát, amely nagymértékű fejlesztésen esett át. Az ősszel átadandó épületbe a teátrum számos tára költözik majd át.
Évadot zárt a Petőfi színház
Évadot zárt a Petőfi színház
Kedden tartották a társulat évadzáró ülését, ahol díjakat is átadtak.
Új teremben, új módszerekkel dolgozik a Pannon Színitanoda
Új teremben, új módszerekkel dolgozik a Pannon Színitanoda
Komáromi Sándor, a Paszta vezetője, a Pannon Egyetem oktatója megkeresésünkre számos újdonságról számolt be, melyek a drámapedagógiai képzésen kívül más területeket is érintenek.
Ukrán menekült gyerekeknek tartanak színjátszót a Pannon Egyetemen
Ukrán menekült gyerekeknek tartanak színjátszót a Pannon Egyetemen
Domonkos Ágnes, a Ptah Theatre vezetője férjével közösen tart színjátszót minden vasárnap, a Pannon Színitanodában.