Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. november 7. Rezső
Veszprém
15°C
2025. november 7. Rezső
Veszprém
15°C

Sinkó Veronikának nyílt kiállítása az Érseki Főiskolán

2022. március 19. 9:20
Csütörtök délután Sinkó Veronika illusztrátor-grafikus tartott tárlatvezetést.

A művésznőnek szakrális műveiből nyílt kiállítása, stílszerűen ő maga tartotta az első tárlatvezetést, így közvetlenül az alkotótól nyerhettünk betekintést az alkotások mögé.

Elsőként dr. Sebestyén József, a Veszprémi Érseki Főiskola rektora köszöntötte az érdeklődőket. Ünnepi beszédében elmondta, a fiatalok megszólításának jegyében született az ötlet, hogy egyfajta közvetítőként lépjenek fel a felsőoktatás és a közoktatás között, értékeket felmutatva az egyházi művészetekből. Az értékközvetítés első állomása tehát Sinkó Veronika kiállítása, mely hétköznaponként kilenc és három óra között - határozatlan ideig – minden érdeklődő számára látogatható.

A kiállításmegnyitón számos veszprémi iskola jelen volt, így a művésznő a fiatalok biztatására helyezte a hangsúlyt beszédében. Gyerekkori kudarcairól is beszámolt, mint kiderült, tanulmányai kezdetben nehézkesen mentek, de a festészet és a rajz mindig kiutat adott számára, egyfajta nyugvópontot életének. S mivel sikereit is az alkotásban találta meg, a rajzolásba menekült, oly annyira, hogy az lett élete hivatása. Hangsúlyozta, a kudarc tehát nem feltétlen marad kudarc, lehet, hogy éppen Isten ajándéka. 

A beszédek után Sinkó Veronika bővebben is beszélt a műalkotások megszületési körülményeiről, például arról, hogy a covid-helyzetet milyen módon dolgozta fel műveiben. De természetesen a bibliai illusztrációk is helyet kaptak a kiállítás anyagában, ahogy a királynékról szóló alkotások is.

Szabó Eszter
Domján Attila
további cikkek
Az óceán kincseitől az üveghegyen át a vulkánig, sok különleges gyűjtemény rejlik a felsőörsi otthonokban kultúra Az óceán kincseitől az üveghegyen át a vulkánig, sok különleges gyűjtemény rejlik a felsőörsi otthonokban Nem törvényszerű, de néha előáll az a helyzet, hogy egy szociális intézménynek nemcsak funkciója, hanem küldetése is van. Ez persze csak az azt üzemetető munkatársak elhivatottságán múlik, de ha ez megvan, akkor olyan apró csodák jöhetnek létre, mint ami Felsőörsön is az Idősek Klubjában, ahol most az elmúlt tíz év kiállításainak esszenciájából nyílt meg egy ünnepi tárlat, mind-mind olyan értékes gyűjtemények felvonultatásával, amelyek ott pihentek a felsőörsi nyugdíjasok otthonaiban. 2025. november 4. 10:48 Abonyi János rektor szerint az ember felelőssége formálja a mesterséges intelligencia jövőjét technológia Abonyi János rektor szerint az ember felelőssége formálja a mesterséges intelligencia jövőjét Soha nem volt még ekkora érdeklődés a Pannon Egyetem Nyugdíjas Szabadegyeteme iránt, mint ezúttal, amikor a hallgatók a mesterséges intelligencia (MI) világába kaptak betekintést Abonyi János rektor előadásán. Az aula megtelt kíváncsi, gondolkodó emberekkel, akik nemcsak meghallgatni, hanem megérteni is szerették volna, mit jelent ez az új technológiai forradalom az ő életükben. 2025. november 1. 23:07 Színekbe rejtett lélek – új kiállítás nyílt a Hangvillában kultúra Színekbe rejtett lélek – új kiállítás nyílt a Hangvillában A Hangvilla Kulturális Központ ezúttal egy különleges, szívből jövő kiállítással várja a látogatókat: a veszprémi közönség Vajda Alexandrát ismerheti meg festőként, aki a divat világából érkezett a vászon elé. A stylistként és divattervezőként is ismert alkotó autodidakta módon, a pandémia idején kezdett el festeni, azóta pedig sorra születnek az erőteljes színekből, intuitív vonalakból építkező absztrakt művei. 2025. október 31. 15:35

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.