Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C
2024. április 20. Konrád, Tivadar
Veszprém
7°C

Idén év végére elkészül a 8-as és 82-es összekötése

2022. március 18. 17:22
Már javában zajlik a 8-as és 82-es főutak összekötő szakaszának építése Veszprém keleti határában, amely 2022 év végére be is fejeződik. A Veszprém környéki útfejlesztési beruházások pedig kezdik kirajzolni azt a szisztematikus rendszert, amely teljesen átalakítja és számos ponton könnyebbé teszi majd a közlekedést a megyeszékhelyen belül és azt elkerülve is.

A munkagépek már a készülő útszakasz töltésén dolgoznak az Aréna és a sportuszoda mögötti 1,1 km hosszú területen, ahol az idei év végére megépül a 8-as és 82-es főutakat összekötő szakasz, amely azoknak a régóta várt fejlesztéseknek a sorába kapcsolódik bele, amelyekre Veszprémnek a Modern Városok Programnak köszönhetően nyílt lehetősége, hogy megvalósítsa.

Péntek délután a helyszínen tartottak sajtóbejárást, amelyen a kivitelező NIF Zrt. képviselője mellett Ovádi Péter országgyűlési képviselő és Porga Gyula polgármester is jelen voltak, akiktől megtudtuk, hogy a mostani beruházás a könnyebb autós közlekedés mellett számos olyan kiegészítő elemet is tartalmaz, amelyekre szintén régóta vártak a veszprémiek, valamint előrevetítettek több másik jövőbeni közlekedésfejlesztési projektet is.

Ovádi Péter a helyszínen elmondta, a két főút összekötése régóta állandó téma volt a veszprémiek körében, legutóbb a Kádártán tartott lakossági fórumon merült fel, ahol viszont már nem csak a tervezésről tudott beszámolni, hanem a konkrét kivitelezési munkákról is.

A képviselő kiemelte, az új útszakasznak nem csak abban lesz szerepe, hogy részben levegye a terhet a várost elkerülő csomópontokról, hanem azáltal, hogy egy bekötőút révén közvetlenül kapcsolódik majd az Aréna parkolójához, rendezvények esetén az ottani torlódásokat is megszünteti majd. Ráadásul mivel új út épül, így jelentős forgalmi korlátozásokra sem kell majd számítani az építkezés során.

Ovádi Péter kitért a NIF Zrt-vel való együttműködésre is, az állami infrastruktúra beruházó vállalat építi a mostani összekötő mellett többek közt a 8-as út déli elkerülőjét, ők terveztetik az aranyosvölgyi hidat, valamint nemsokára a tervezőasztalra kerülhet a Kádártát és Gyulafirátótot elkerülő útszakasz is.

Porga Gyula, polgármester tágabb kontextusban, az összes Veszprémben zajló fejlesztés megközelítésével beszélt a beruházásról. Mint mondta, közeledve a 2023-mas EKF évhez jól lehet érzékelni a megyeszékhely direkt és indirekt projektjeit, amelyek egyrészről a kulturális kínálat fejlesztését tűzték ki célul, valamint ezzel párhuzamosan az infrastrukturális háttér megújítását, amelyek mind-mind azt a célt szolgálják, amely már többször elhangzott: 2030-ra Veszprém a legélhetőbb európai városok sorába tartozzon.

Porga Gyula kiemelte, ebben kiváló partnerre találtak Magyarország Kormányában és a NIF Zrt-ben, így nincsenek egyedül ezekkel a nagyszabású terveikkel.

A mostani összekötő útszakasz technikai részleteiről Nyul Zoltán, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese beszélt a helyszínen. Ő olyan beruházási kulisszatitkokat mondott el, amelyek rávilágítanak arra, nettó 3 milliárd forint állami forrásból nem csupán egy 1,1 km-es útszakasz építéséről van szó, hanem mindez magával vonja több közmű kiváltását, közvilágítás kialakítását, sőt kerékpárút is épül az új szakasz mentén a 82-estől az uszodáig. Ezeken kívül közlekedésbiztonsági szempontból sem elhanyagolható, hiszen a 82-es melletti lakóövezetbe az ott épülő körforgalmas csomópontnak köszönhetően még biztonságosabb lesz a be- és kihajtás. Körforgalom egyébként az összekötőn belül is épül egy, ez könnyíti majd meg sportközpontok parkolói felé a közlekedést.

Nyul Zoltán rávilágított arra, ha egészében tekintünk a veszprémi útfejlesztésekre, jól kirajzolódik az a szisztematikus építkezés, amely a 8-as elkerülővel, a 8-as és 82-es összekötésével kiegészülve fokozatosan leveszi a terhet a város belterületi útjairól, ezáltal egy egységet alkotva elősegítik egy sokkal élhetőbb város képét, ahol még egyszerűbb lesz a közlekedés a jövőben,

Végezetül kitért a litéri csomópontnál lévő körforgalom egyelőre zsákutcába torkolló kijáratára is Gyulafirátót felé. Ezt a kijáratot annak idején azért építették meg, mert már akkor is terítéken volt, hogy idővel elkészülhet a Kádártát és Gyulafirátótot elkerülő útszakasz. A vezérigazgató-helyettes tájékoztatása szerint hamarosan elkezdődhet ennek a szakasznak a tervezése, amely önmagában 2 évet vesz majd igénybe. Reálisan legkorábban 2025-ben indulhatna az építkezés, amennyiben a források rendelkezésre állnak majd.

Hajas Bálint
Kovács Bálint
további cikkek
Átadták a kétszer két sávos 83-as utat Győr és Pápa között Átadták a kétszer két sávos 83-as utat Győr és Pápa között Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében átadták szombaton az új, kétszer két sávon megépült, 36 kilométer hosszú 83-as utat Győr és Pápa között. 2023. október 14. 12:51 Új utakon a Dózsavárosban Dózsaváros Új utakon a Dózsavárosban Ismét ülésezett a Dózsavárosi tanács, ahol több megvalósult, befejezett és tervezett útfejlesztés is téma volt. A Martinovics tér befejeződött, felkészül a Veszprémvölgyi utca. 2023. október 7. 12:24 Módosító indítvány az MSZP-től a helyi útfejlesztési projektekért útfejlesztés Módosító indítvány az MSZP-től a helyi útfejlesztési projektekért Több veszprémi útfejlesztési projekt kapcsán arra kérte Hartmann Ferenc, helyi szocialista önkormányzati képviselő az Országgyűlés MSZP-frakcióját, hogy nyújtsanak be módosító indítványt az ország 2023-as költségvetéséhez. Mindezt annak érdekében, hogy megvalósulhassanak ezek a beruházások, amelyeknek a tervei készen vannak, de a forrás jelenleg nem áll rendelkezésre. 2023. március 27. 13:32 Naponta több mint 20 millió forint kötbért fizethet a kivitelező az útépítések csúszása miatt Naponta több mint 20 millió forint kötbért fizethet a kivitelező az útépítések csúszása miatt Legkésőbb 2023. január 6-ig el kellett volna készülnie a belterületi útfejlesztések utolsó, ötödik ütemének Veszprémben. Mivel ezt és néhány korábbi mérföldkövet sem sikerült a kivitelezőnek időben teljesítenie, az önkormányzat bejelentette igényét a kötbérre, ami naponta több mint 20 millió forint. 2023. január 12. 21:53

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.