– A legszédítőbb zebra ez – mondja Hegyi Zoli.
– Hát – mondom – azért, mert a lámpát kell nézni, aztán átkeléskor a felfestés csíkjai helyett a szembe eső épületet.
Éppen egy perce futunk össze Zolival és hitvesével, Brigivel. Bevett szokásukhoz híven, Veszprémben járva egyik állandó állomásuk a Mackó. Süti, kávé. Találkozásunk most futólagos, ők a cukrászdába térnek be, én megyek tovább a buszomra.
Azért azon még lamentálunk egyet: lehet, hogy mégiscsak mágikus oka lehet egy ilyen zebrai szédületnek, hiszen ennek a gyalogátkelőnek a helyén, itt a Kapuváry-ház és a Mackó cukrászda között valaha hosszas, alacsony ház állt. Mögötte feküdt a Püspök-kert. Csak akkor nyílott itt utca, mikor a 20. század elején megépült a Petőfi Színház, a másik oldalon, feljebb az akkori nagyposta. A ház a modernizáció áldozata lett.
Aztán a házkísértet valahogy Molnár Sanyinál, az Utasban is szóba kerül. Mondja is, igen, az volt a régiek által annyit emlegetett Kovács-ház. A ház eltűnt, neve mégis lappang, ha valaki óvatlanul lépked tűnt falainak vonalán, a sejtelem az egyensúly megingását is előidézheti. És tényleg, mintha már én is éreztem volna ókor-ókor, hogy ezen a zebrán bizonytalanabb lenne a járás. A Kapuváry-háznál még minden rendben és már a Mackó mellett haladva is. Csak a Kovács-ház szelleme tréfálkozik.
Pedig a városmagban még van egypár Házszellem. A szellemház az, ahol szellemek jelenlétét vélik felismerni. A házszellem az, ahol kultuszhelynek számító hajlék létezett valaha. Ha már a Mackónál járunk. Vele szemben, a mai Hangvilla előtti park peremén állt a néhai Tisztiklub, amelyet a Jankovics Művelődési Ház néven is ismertek az akkoriak. Ez volt funkcióját tekintve a Dimitrov MMK elődje. Régi képeket nézve az ember el is bizonytalanodik, hogy egyes épületek ismerősek, de a mellettük álló és szervesen a képbe illő ház meg nekünk maiaknak teljesen idegen!
De lássunk még néhány ilyen házszellemet. A teljesség igénye nélkül. Volt a Kossuth utca északi oldalának túlsó végén, az akkori 25-ös szám alatt az a csinos épület. Az emeletén impozáns boltíves lodzsával, öt nagyosztatú boltívvel. A földszinten működött a hatvanas évek ifjúságának kedvenc gyülekező helye, a Balaton presszó. Ma ennek helyén áll a Somogyi József-féle Három Grácia szobor. A hajdani bambizó hely szomszédjában egy ugyancsak látványos kétszintes ház volt nyitott sarokterasszal.
A Gizella udvart és a Sarolta udvart az ötven-hatvan év előtti veszprémiek csodálkozva hallották volna. Nekik az akkoriban a Gráner udvar, illetve környéke volt. Sokan jártak abba az ott létesített iskolába, melynek épületéből csupán az a vöröskőből faragott (tornyocskás, körvésetes) mellvéd maradt meg emlékeztetőül, rajta a kicsibetűs rövidítés: ROM KAT ELEMI ISKOLA.
Széchenyi István óta a kaszinó szónak más és pozitívabb értelme van nekünk magyaroknak, mint másfelé. Ha módosult is ez az utóbbi években. A széchenyis áthallás még fényezte a valaha Veszprémben állt kaszinót, amelynek fedett kocsibehajtója volt és a jelenlegi Óváros téren állt, a városháza déli falára, ablakaira néztek szembe eső homlokzatán nyíló ablakokon kitekintő tekintélyes veszprémiek, hivatásuk, küldetésük, elkötelezettségük előkelői. Tisztviselők, jogászok, orvosok, publicisták, tudósok. Fénykorában a két világháború között.
Ezek ugyanúgy a város társasági életének fontos helyszínei voltak akkor, mint a megyeház vagy a színház.
Kovács-ház, Tisztiklub, Balaton presszó, a Gráner udvari elemi, veszprémi Kaszinó. Úgy látszik, mintha nosztalgikus lennék, pedig én ezek közül is csak egyet-egyet láthattam volna gyermek koromban. Sokkal inkább azért teszem ezt a múltbéli belvárosi kirándulást, mert másért ildomos elmélázni a házszellemeken. Mágia ide, mágia oda veszprémiként és Veszprémbe érkezőknek is érdemes szembesülni, hovatovább tudatosítani, milyen makacs beidegződésünk, hogy a jelent amolyan állandó térben és elrendezésben gondoljuk el, szokásaink fogva tartanak bennünket, pedig a változások gyakoribbak, mint a rögzített és biztonságos hétköznapok rutinja. Számos baj forrása ez. Lám, egy házról is szeretjük elhinni, hogy századokból érnek bele a jelenbe és jövőbe, nemzedékek jönnek, korosztálybéliek mennek, s kiderül, csak ötven évvel ezelőtt is mást jelentett városunk az ittenieknek, mint most.
Jó pár középületünk megújulásának és szerepváltozásának leszünk rövidesen résztvevői, átélői. Ez sokkal inkább foglalkoztat bennünket, mint az egykori elbontott építmények, mint a ma még omladozó falú, homlokzatú, tetejű házmúmiák. Vajon húsz év múlva, hány olyan hely lesz Veszprémben, ahol Házszellemek hűlt helyén vágtatunk mindennapi csip-csup ügyeink után?