Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Drámákon keresztül erősítik a veszprémi Petőfi-kultuszt

2022. március 28. 14:55
Lezárult a 2023-as EKF-program és a Pannon Várszínház meghívásos drámapályázata.

Jövőre, 2023-ban lesz Veszprém Európa Kulturális Fővárosa, mely egyben Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója is. Az EKF-projekt és a Pannon Várszínház ez alkalomból meghívásos drámapályázatot hirdetett Petőfi Sándor Karaffa-drámatöredékének befejezésére. A mindössze 15 gépelt oldalnyi töredéket a pályázók szabadon kezelhették, sem műfaji, sem terjedelmi kötöttséget nem írtak elő.

A pályaműveket 4 fős zsűri (Dobák Lívia – dramaturg, Nánay István-színikritikus, Géczi János - költő és Vándorfi László-rendező) bírálta el, majd hirdetett végeredményt vasárnap délután a színházi világnapon a Hangvillában. Értékelésük alapján Fabacsovics Lili, Márton László és Szálinger Balázs alkotása bizonyult a legjobbnak, így pénzdíjazásban ők részesültek, de ahogy Vándorfi László színházigazgató elmondta, valamennyi művet bemutatják valamilyen formában. Szálinger Balázs drámáját nagyszínházi, míg Háy János művét stúdiószínházi keretek közt. A többi 8 pályamű bemutatását felolvasószínházi esten tervezik bemutatni 2023-ban a Pannon Várszínház Tavaszi Fesztiválján.

Szálinger Balázs és Vándorfi László a vasárnap délutáni eredményhirdetésen a Hangvillában.Szálinger Balázs és Vándorfi László a vasárnap délutáni eredményhirdetésen a Hangvillában.

Mint Géczi János kiemelte, mind a tíz pályaművet kötet formájában a Kalligram kiadó kiadásában jelentetik meg. A költő a művekről úgy fogalmazott, azok mindegyike hozzájárul Petőfi Sándor veszprémi mítoszának erősítéséhez és vidéki hagyományainak továbbéléséhez. Nánay István szerint mindegyik mű nagyon különbözik egymástól, ám az összesről elmondható, hogy színpadképes. Dobák Lívia felidézte, a vidéki kőszínházak többsége nem mutat be kortárs magyar drámákat, de remélhetőleg ez a jövőben változik majd, és mindegyik mostani alkotás megtalálja a maga színházát.

A Karaffa drámapályázat az EKF színházi projektjeinek legizgalmasabbja, hisz Petőfi az egyik legszínesebb költő volt: félévente váltogatta stílusait és folyamatosan megújuló költészetet produkált, ám pályázat azt is megmutatta, hogy van még lehetőséget róla újat mondani- mondta Varga Richárd a Veszprém-Balaton 2023 EKF program kulturális projektmenedzsere.

Az eredményhirdetésen Hegedűs Barbara alpolgármester is jelen volt, aki kiemelte, Petőfi Sándor egy emblematikus alakja a magyar kultúrának, munkássága minden korosztálynak szól és olyan időtálló értékéket mutat be, amik a mai napon is sok tanulsággal szolgának. -Veszprém büszkén viseli Petőfi hagyományait, bár többször vitatott téma, hogy a költő hányszor járt itt, de az biztos, hogy a Karaffa pályázattal még egy momentummal a városhoz köthetjük munkásságát.

Varga Richárd, Ovádi Péter, Hegedűs Barbara és Géczi János.Varga Richárd, Ovádi Péter, Hegedűs Barbara és Géczi János.

Az eredményhirdetésre hivatalos volt Ovádi Péter parlamenti képviselő is, aki azt mondta, a 2023-as EKF programmal kapcsolatban általában az infrastrukturális beruházásokról esik szó, ám létezik itt egy olyan csapat is, amelyik kulturális projektekben gondolkozik. Véleménye szerint az ilyen projektek nem csak 2023-ra szólnak, hanem hosszabb távon járulnak hozzá a régió kulturális sokszínűségéhez. 

Ge. Á.
Kovács Bálint
további cikkek
Megkezdődtek a Magdi próbái kultúra Megkezdődtek a Magdi próbái A hétfői olvasópróbával elindultak a litéri vértanú, Bódi Mária Magdolna történetét feldolgozó misztériumjáték színpadra állításának előkészületei. ma 13:30 Bejelentették az Utcazene időpontját kultúra Bejelentették az Utcazene időpontját Közösségi oldalán villantott dátumot a Veszprémi Utcazene Fesztivál. tegnap 21:42 „Sokat dob egy nő önbizalmán, ha megtapasztalhatja, hogy egy szuperhős” Life&Style „Sokat dob egy nő önbizalmán, ha megtapasztalhatja, hogy egy szuperhős” Trokán Anna színésznő jelenleg a Magyar Színház tagja, de pályája elején évekig játszott a Veszprémi Petőfi Színházban is, mely időszakra a mai napig úgy hivatkozik: a legszebb évek. Jelenlegi színházában beszélgettünk vele, amelynek falai rendkívül meghatározóak a színésznő számára, hiszen gyerekként ott várta édesanyját, Papadimitriu Athinát, mert akkoriban ő is a Magyar Színházban játszott.  ma 11:35 Felbecsülhetetlen értékű köteteket rejt a veszprémi Érseki Palota barokk könyvtárszobája Veszprémi Érsekség Felbecsülhetetlen értékű köteteket rejt a veszprémi Érseki Palota barokk könyvtárszobája Több száz éves könyveket, díszes bibliákat, páratlan gyűjteményeket is tartalmaz a veszprémi Érseki Palotában található Koller-könyvtárszoba. A helyiséget a várnegyed megújításának részeként restaurálják, a munka lassan a végéhez közeledik, és a könyvritkaságok is visszatérhetnek helyükre. A több mint 250 éves épület impozáns könyvtárszobáját és annak kincseit a tervek szerint kiemelt alkalmakon, vezetett sétákon a látogatók is megcsodálhatják majd.  tegnap 12:44

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.