Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
17°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
17°C

Horvátország – több, mint tengerpart

2022. március 29. 17:20
Ha Horvátországra gondolunk, az első kép, ami a legtöbbünknek az eszébe jut, a tengerpart. A Világjáró klub legutóbbi eseményén Horvátország kevésbé ismert helyszíneit mutatták be a Pannon Egyetem Központi Kollégiumában.

Mácsány Zsuzsanna geotúra-vezető a Papuk-, és a Velebit-hegység Horvátország két kevésbé ismert helyszínéről beszélt. A kíméletes természetjárás jegyében a védett területek bemutatására tett kísérletet azzal, hogy saját élményét a közönség elé tárta, és bebizonyította, hogy a természetvédelem összeegyeztethető a turizmussal.

A Papuk Geopark erdőkkel borított hegyeinek nyugati oldalát a jugoszláv háború elérte, mint Mácsány Zsuzsanna elmondta, még a mai napig felfedezhetőek ennek nyomai. A kimondottan kevés turista útvonallal bíró területen gyakran olyan jelenséggel találkozott, hogy a térkép és a valóság nem egyezett. Ellentmondásosnak tűnhet, hogy mindeközben elektromos biciklik bérlésére lehetőség van a helyszínen, valamint a menedékházak is kimondottan felszereltek.

Ahogy Zsuzsanna fogalmazott, a turistaházak tartalma természetesen azért van, hogy éljenek vele a látogatók, ugyanakkor nem feltétlen kell túlzásba esni, hiszen a következő turistacsoportra is gondolni kell, akik szintén örülnének egy kis váratlan elemózsiának.

Fotó: Világjáró KlubFotó: Világjáró Klub

A hegység változatos geológiai összetételű: mészkő, homokkő és bazalt alkotja. Zsuzsanna személyes fotókkal is prezentálta a kirándulásának részleteit. Bemutatta még - többek között - Lukovót, ami első ránézésre kimondottan turista-barát helyszínnek tűnik, ám a sziklás látvány csupán messziről tűnik jól láthatónak, közelről már kihívás, sőt, kissé veszélyes is - fogalmazott Zsuzsanna

Mácsány Zsuzsanna geotúra-vezetőről részletesen itt olvashatnak.

Borítókép: Világjáró Klub 

Szabó Eszter
Domján Attila

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.