Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

A VESC kiharcolta a bennmaradást az NB I-ben

2022. április 24. 21:16 // Forrás: VESC
A CoreComm-VESC vasárnap 3:2-re kikapott a Jászberény vendégeként, de a megszerzett egy pontjával a hátralévő fordulók eredményeitől függetlenül kiharcolta a bennmaradást az NB I-ben.

Ahogy az várható volt, alaposan bekezdett a Jászberény a CoreComm-VESC ellen a vasárnapi bajnokin. A bennmaradásért küzdő hazaiak 8-1-es rohanással rajtoltak és a vendég időkérések sem rázták fel a veszprémieket, így Deme Gábor csapata ragadta magához a vezetést.

Nagy küzdelmet hozott ugyanakkor a második felvonás. Hol az egyik, hol a másik csapat járt előrébb, de 21-21-nél ismét egyenlő volt az állás. A hajrá viszont a jászságiaknak sikerült jobban, így már 2-0-ra vezettek Sándor Renátáék.

Ezt követően nagy feltámadásba kezdett a VESC. A harmadik játékrész közepén még a Jászberény vezetett, de Liene Miller vezérletével fordítottak a bakonyiak, majd Pós Adrienn ásznyitásával és Miklós Roxána pontjával be is húzták a szettet.

Fotó: VESCFotó: VESC

Ezt követően is lendületben maradtak a vendégek. Hajós Alizék magabiztos előnyt harcoltak ki a játékrész közepére, innen pedig már nem volt visszaút a Jászberény számára. Jöhetett a mindent eldöntő ötödik felvonás.

A rövidített játszmát megint a hazaiak kezdték jobban és hiába hajrázott ismét nagyot a VESC, a végén a Jászberény örülhetett.

A veszprémieknél Pártai Lilla és Pokó Rita először lépett pályára és ami talán ennél is fontosabb, hogy a megszerzett egy ponttal a CoreComm-VESC kiharcolta a bennmaradást az NB I-es bajnokságban!

Női röplabda NB I, alsóházi rájátszás, 4. forduló:
Jászberény VT–CoreComm-VESC 3:2 (17, 22, -23, -18, 13)
Jászberény, 200 néző. Vezette: Széll, Adler
Jászberény: Sléder 9, Imre 9, Bleicher 14, Sándor 32, Juhász 5, Kovács 3. Csere: Lagzi-Kovács, Deme (liberók), Csiki, Faragó 1. Vezetőedző: Deme Gábor
VESC: Pós 4, Miller 15, Miklós 10, Sherwin 18, Hajós 16, Bozsó 14. Csere: Tóth, Pártai (liberók), Molnár-Pintér 2. Vezetőedző: Szokolikné Kalmár Judit

Edzői értékelés

Számítottunk rá, hogy nem lesz könnyű dolgunk. Az elmúlt hetekben megerősödött a Jászberény, de a biztos bennmaradáshoz szükséges 1 pontot mindenképpen el akartuk innen ma hozni. Ez sikerült, ehhez gratulálok az egész csapatnak és a stábnak. A mai formánk az kicsit alulmaradt az eddigiekhez képest, lassan stabilizálódott a nyitásfogadásunk. A magas sánc is megnehezítette a dolgunkat, de az rendkívüli, ahogy 0:2-ről fel tudtunk állni. Az ötödik szett elején volt egy hullámvölgyünk, aminek köszönhetően megszerezte a hazai csapat azt a 3-4 pontos előnyt, amit nem tudtunk a végéig ledolgozni. A vereség miatt kicsit van hiányérzetünk, de a célunk, továbbra is az, hogy az alsóház élén végezzünk.

– fogalmazott Szokolikné Kalmár Judit.

vehir.hu
Események
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
HVSE
Időpont
2025. október 12. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-1
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
MTK Budapest
Időpont
2025. október 15. 17:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Technikum
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
KRC
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. október 22. 20:00
Helyszín
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
MTK Budapest
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. október 29. 18:00
Helyszín
Budapest, MTK Sportpark, 1-es pálya
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Vidux-Szegedi RSE
Időpont
2025. november 1. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BDSE
Időpont
2025. november 8. 17:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
UTE U21
Időpont
2025. november 16. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
Női röplabda Magyar Kupa 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
Vasas Óbuda
Időpont
2025. november 19. 18:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Technikum
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
MTK Budapest
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. november 22. 18:00
Helyszín
Budapest, Szent Gellért Sportcsarnok
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
TRSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. november 29. 18:00
Helyszín
Tatabánya, Árpád Gimnázium
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
DVTK ONGROPACK
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. december 7. 18:00
Helyszín
Miskolc, DVTK Aréna
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
BVSC-Zugló
Időpont
2025. december 13. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
HVSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2025. december 20. 18:00
Helyszín
Szombathely, Haladás Sportkomplexum
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
U18 Válogatott
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. január 3. 0:00
Helyszín
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
KRC
Időpont
2026. január 10. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
Vidux-Szegedi RSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. január 17. 18:00
Helyszín
Szeged, József Attila Általános Iskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
BDSE
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. január 24. 19:15
Helyszín
Budaörs, Illyés-Aramis Sportcsarnok
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
TRSE
Időpont
2026. január 31. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
UTE U21
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. február 6. 19:00
Helyszín
Budapest, UTE Röplabda Csarnok
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
MTK Budapest
Időpont
2026. február 8. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
VEHIR-VESC
Vendég
DVTK ONGROPACK
Időpont
2026. február 15. 16:00
Helyszín
Veszprém, Táncsics Mihály Szakközépiskola
Eredmény
Sorozat
Női röplabda NB I 2025/26
Hazai
BVSC-Zugló
Vendég
VEHIR-VESC
Időpont
2026. február 21. 19:00
Helyszín
Budapest, BVSC-Zugló Röplabda Csarnok
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.