Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. május 15. Zsófia
2025. május 15. Zsófia

Közös tervek kötik össze a Művészetek Házát és az Európa Kulturális Fővárosa szervezőit

2022. április 28. 4:00
Képzőművészeti program megvalósítását tervezi közösen az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program és a Művészetek Háza. A részletekről a Dubniczay-palotában számoltak be szerda délután.

A VEB2023 EKF program célja, hogy a régiót, mint kulturális-kreatív térséget a kortárs képzőművészet eszközeivel mutassák be úgy, hogy közben a hagyományos értékekre is jelentős figyelem irányuljon. A célkitűzést, a megvalósítást Porga Gyula polgármester támogatta. Véleménye szerint az EKF évében tartópillérek lehetnek a kulturális intézmények, a cél pedig, hogy ne csupán a 2023-as évben legyen így, hanem a későbbiekben is tovább vigyék az elindított kezdeményezéseket.

Porga GyulaPorga Gyula

Can Togay, a VEB 2023 Zrt. kulturális-művészeti főtanácsadója elmondta, a vonzó képzőművészeti események mellett törekszik arra, hogy a különböző programok erősítsék egymást, így a például a Balatoriumnak, a Pajta programnak, a LandArt programnak, vagy a nemzetközi művésztelepeknek lesznek olyan képzőművészeti eredményei, amelyeket 2023-ban be fognak mutatni.

Grászli Bernadett és Can TogayGrászli Bernadett és Can Togay

Grászli Bernadett, a Művészetek Háza igazgatója igazi születésnapi ajándékként tekint az együttműködésre, hiszen a Művészetek Háza éppen jövőre, az EKF évében lesz 30 éves. Mint kifejtette, fontos számára, hogy fenntartható közösségi élet helyszínévé váljanak. Hangsúlyozta a különböző művészeti ágak közötti párbeszéd fontosságát, valamint a lelki egészségvédelmet és a környezeti fenntarthatóság ügyét szolgáló programok fejlesztését.

Az igazgató beszélt a 2023-as év magyar kultúra hetének terveiről, melyen több kiállítás is nyílik. Nemzetközi képzőművészeti és fotóművészeti rezidencia programot indít, kapcsolódva a helyi művészeti hagyományokhoz és a Vass László Gyűjteményhez.

Szabó Eszter
Kovács Bálint
további cikkek
Ady és Léda története életrajzi táncelőadásban kultúra Ady és Léda története életrajzi táncelőadásban A Veszprémi Petőfi Színház és a Horváth Renátó Production közös produkciójaként május 30-án mutatják be Ady & Léda – Szeretném, hogyha szeretnének című életrajzi táncelőadást. 2025. május 13. 12:13 Rangos szakmai díjat kapott a Paloznaki Tájház vezetője közélet Rangos szakmai díjat kapott a Paloznaki Tájház vezetője A Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége 2025-ben Czeglédy Ákosnak, a Paloznaki Tájház korábbi fenntartójának, üzemeltetőjének és jelenlegi önkéntes vezetőjének ítélte oda a „Az Év Tájházvezetője” kitüntetést – adta hírül a szervezet. 2025. május 12. 8:39 A labancok orrára koppintott a magyar Marty McFly kultúra A labancok orrára koppintott a magyar Marty McFly Negyven évvel a Vissza a jövőbe bemutatása előtt elkészült egy magyar film, a Szíriusz, ami sok elemében előrevetítette a klasszikussá vált időutazós mozit. 2025. május 11. 20:55 A tánc, ahol a szabadság, az önismeret kéz a kézben jár Life&Style A tánc, ahol a szabadság, az önismeret kéz a kézben jár Idén tízéves a FootNotes Dance Company, melynek alapító-vezetője, Torma-Böhm Nóra elmondta, az idei fellépések mind a jubileumról fognak szólni. A legkisebbektől az idősekig, a hobbi táncosoktól a versenyzőkig, mindenki megtalálhatja a számára megfelelő csoportot, ráadásul nyaranta táborokban mélyítik el a tudást, és persze építik a közösséget. A Veszprémben és Várpalotán működő FootNotes Dance Company sok mindenben eltér más tánccsapatoktól, hiszen a szóban forgó együttesnél többről szól a dolog, mint a táncról. De hogy pontosan még miről, arról Torma-Böhm Nórát kérdeztük… 2025. május 11. 10:54

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.