Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Can Togay

Mostohagyerek a képzőművészet Veszprémben? kultúra Mostohagyerek a képzőművészet Veszprémben? Hol a helye a képzőművészetnek Veszprém kultúrájában? Valóban mostohagyereknek számít? Izgalmas vita bontakozott ki a Séd kritikai lap legújabb számának bemutatóján kedden a Művészetek Háza S-Stúdióban. 2024. október 9. 15:07 A technológia is az ember műve, ettől még nem tűnik el az analóg világ A technológia is az ember műve, ettől még nem tűnik el az analóg világ Can Togaynak nyílt kiállítása a Dubniczay-palotában szombat este, Rettentő gondolatok boltja címmel. A mesterséges intelligencia által generált képek készítési módja Can szerint rendkívül megosztja az embereket, pedig benne van minden, amit az ember tud. Vagyis, a technológia is az ember műve. A kiállítás, melyet Somlai-Fischer Ádám nyitott meg, október hatodikáig látogatható. 2024. szeptember 8. 11:21 Izgalmas kínálattal érkezik az ősz a Művészetek Házába Izgalmas kínálattal érkezik az ősz a Művészetek Házába Az első három kiállítás Géczi János, Can Togay, valamint Tóth Andrej nevéhez fűződik, ami az őszi kínálatot illeti a Művészetek Háza Veszprémben. A szerdai beharangozó sajtótájékoztatón mindhárom művész jelen volt, akik részletesen is meséltek a közelgő tárlatukról, a Dubniczay-palotában. A helyszínen egyébként új tér is nyílik, Botanikart participatív néven. 2024. augusztus 29. 14:50 ,,Ember a rács mögött” - sosem látott kulisszatitkok a veszprémi várbörtön életéből kultúra ,,Ember a rács mögött” - sosem látott kulisszatitkok a veszprémi várbörtön életéből Jövő hét kedden nyitják meg hivatalosan az ,,Ember a rács mögött” című kiállítást a várbörtön falai között, amely eddig sosem látott módon kalauzolja el a látogatókat, bemutatva az elítéltek börtönben töltött mindennapjait.   2024. március 27. 21:36 Veszprém történelmét a város mindenkori lakói írják Veszprém történelmét a város mindenkori lakói írják Beutatták a Privát Veszprém családtörténetekről szóló könyvét csütörtökön a Fotonban, ezzel lezárva a helytörténeti projektet. 2023. december 8. 16:52 Tájak a fotós szemüvegén keresztül Tájak a fotós szemüvegén keresztül A francia Noémie Goudal és a brit Dafna Talmor az Európa Kulturális Főváros (EKF) rezidens művész programjának keretében készített fotóiból nyílt kiállítás a Dubniczay-palotában csütörtökön. 2023. június 30. 14:40 Emlékpark lett a Szél utcai zsidó temetőből Emlékpark lett a Szél utcai zsidó temetőből Csütörtök délután ünnepélyes keretek között átadták az EKF támogatásból helyreállított temetőt. 2023. május 18. 23:08 Kovács Endre életművének kísérleti munkássága látható a Csikász Galériában kultúra Kovács Endre életművének kísérleti munkássága látható a Csikász Galériában Szombat délután Úton levés címmel nyílt kiállítása a két évvel ezelőtt elhunyt fotóművésznek. 2022. október 30. 11:25 Bereményi Géza volt az Olvasólámpa vendége kultúra Bereményi Géza volt az Olvasólámpa vendége Péntek délután az Ünnepi Könyvhét keretén belül a Papírkutya adott otthont az Olvasólámpának, melynek vendége, Bereményi Géza, Kossuth-díjas író volt. 2022. június 18. 21:54 Közös tervek kötik össze a Művészetek Házát és az Európa Kulturális Fővárosa szervezőit kultúra Közös tervek kötik össze a Művészetek Házát és az Európa Kulturális Fővárosa szervezőit Képzőművészeti program megvalósítását tervezi közösen az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program és a Művészetek Háza. A részletekről a Dubniczay-palotában számoltak be szerda délután. 2022. április 28. 4:00 Can Togay volt az Olvasólámpa vendége irodalom Can Togay volt az Olvasólámpa vendége Szerda este a Művészetek Házában ismét meggyújtották az Olvasólámpát, ezúttal egy olyan művész versei kerültek fókuszba, akinek az irodalom mellett a film, sőt, a színészet is a területe. 2021. november 18. 19:53 ’Ismeretlenként jöttem, egy nagy veszprémi projekten dolgozom, ezért úgy illik, hogy bemutatkozzam az itt élőknek’ Európa Kulturális Fővárosa ’Ismeretlenként jöttem, egy nagy veszprémi projekten dolgozom, ezért úgy illik, hogy bemutatkozzam az itt élőknek’ Can Togay János, az Európa Kulturális Főváros 2023 csapatának művészeti és kreatív főtanácsadója. Az érdekes török hangzású név mögött azonban sokkal több tapasztalat és kalandosabb életút áll, mint elsőre gondolnánk. Ráadásul egy talpig úriember is, aki azért szervezte meg beszélgető estjét az Utas és Holdvilág Antikváriumba, hogy közelebbről is bemutatkozhasson a veszprémieknek, ha már a város legnagyobb projektjének sikerén dolgozik éppen. 2021. augusztus 26. 4:00 Mindent a többnyelvűségről! kultúra Mindent a többnyelvűségről! A Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar valamint az Európa Kulturális Fővárosa 2023 közös szervezésében tartottak kerekasztal beszélgetést a többnyelvűségről, kedd este a Papírkutyában. 2021. július 28. 19:32 Helyi párbeszéd a kultúráról Helyi párbeszéd a kultúráról Hétfő délután a budapesti Goethe Intézet a Pannon Egyetem MFTK Társadalomtudományi Intézetével együttműködve helyi párbeszédet szervezett, amelyen a kulturális élet meghatározó alakjai vettek részt. 2019. december 2. 22:24
1 2
közélet
Útravaló a gólyáknak és rangos elismerés a Pannon Egyetem tanévnyitóján Csütörtökön ünnepélyes keretek között tartotta meg közös tanévnyitóját a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai, illetve Gazdaságtudományi Kara. A rendezvény a frissen felvett hallgatók köszöntése és szakmai útbaigazítása mellett egy jeles pillanatnak is helyt adott, az eseményen adták át a Veszprém oktatási életében kiemelkedő jelentőségű Volkra Ottó-díjat is, amit az egyetem Gazdaságtudományi Karának alapítója, Dr. Kovács Zoltán kapott. 'Már aláírtuk.' Három céges döntés, amin milliók múlhatnak KIVA vagy TAO, tulajdonosi pénzkivét, céges autó. Három döntés, amit még az aláírás vagy a kifizetés előtt érdemes átszámolni.  Ezer alsónadrágot ástak el, majd díjat kaptak érte a kutatók Ezer alsónadrág, egy ásó és két hónap várakozás. Elsőre nem feltétlenül ez jut eszünkbe egy tudományos kutatásról, svájci szakemberek viszont pontosan így vizsgálták a talaj állapotát. A kísérlet annyira szokatlan volt, hogy idén Ig Nobel-díjat is ért. Komoly diplomáciai baklövés: a kormány visszakérte az angol királynak ajándékozott lovakat 2023-ban két lipicai mént ajándékozott Magyarország III. Károly brit királynak a koronázása alkalmából. Most azonban a brit sajtóban olyan információ jelent meg, amely szerint a magyar agrártárca szeretné visszakapni őket. Öngyilkosság megelőzésének világnapja - Szakértő: az öngyilkosságok 80-90 százaléka megelőzhető Az öngyilkosságok 80-90 százaléka jó eséllyel megelőzhető lenne a mentális betegségek időbeni felismerésével, pszichiátriai kezeléssel, illetve a környezet megfelelő támogatásával - mondta el Tóth Mónika Ditta, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének adjunktusa az öngyilkosság megelőzésének világnapja alkalmából az MTI érdeklődésére. Veszprém zöld titkai egy kertész szemével Legtöbben csak átsétálunk a Kossuth utcán, sietve átszeljük a Színházkertet, minden zöld övezeten csak átfutunk, de vannak olyan emberek, akik megállnak és körbenéznek. A számunkra már teljesen megszokott látvány másoknak ritka gyönyörűség. Nyáron városunkban járt Mészáros Zsolt kertész és TikTok-tartalomgyártó, aki megáll egy-egy fa mellett, és hosszasan figyelni. Számára a természet nem háttér, hanem önálló szereplő. Talán ezért is látja egy kicsit másként a világot, mint a legtöbben. Világkörüli úton lévő francia szakértő dicsérte a veszprémi zöld megoldásokat Franciaországtól Japánig utazik az a zöld megoldásokat kutató szakember aki nemrég Veszprémben mérte fel a helyi fenntarthatósági törekvéseket. Simon Racé Kovács Áron tanácsnok kíséretében járta be a várost és nemzetközi viszonylatban is kiemelkedőnek értékelte az itteni fejlesztéseket. 1901 óta nem volt ilyen száraz nyár Magyarországon Az idei nyár minden korábbi rekordot felülmúlt a szárazság tekintetében, miközben a hőmérséklet alapján a második legmelegebb nyarat zártuk 1901 óta. Az ország északi részén pedig több helyen is minden eddiginél melegebb nyarat regisztráltak. Veszprém ad otthont a szumó Európa-bajnokságnak Több mint húsz országból mintegy 330 versenyző érkezik Veszprémbe szeptember 19-én és 20-án, hogy részt vegyen a szumó Európa-bajnokságon. A rangos sporteseménynek a Veszprém Aréna ad otthont, a bajnokságot pedig egész hétvégés sport- és kulturális programsorozat egészíti ki. Mozaikok, lakomák és császárgyilkos gombák – római titkok Veszprém mellett Hogyan élhetett a római elit közel kétezer évvel ezelőtt, mit ettek egy lakomán, és hogyan válhatott egy kedvelt gomba akár gyilkos fegyverré? A Veszprémtől alig tíz kilométerre fekvő Villa Romana Balácán jártunk, ahol Magyarország legnagyobb látogatható római kori villagazdaságát fedeztük fel.
sport
Ötből öt: Nyíregyházán sem hibázott a Veszprém A VEHIR.HU Futsal Veszprém az első félidőben kétszer is egyenlített, majd a szünet után három gólt szerezve 5–2-re nyert az Á Stúdió Futsal Nyíregyháza otthonában. A bakonyiak öt fordulót követően is hibátlan mérleggel vezetik az NB I-et. Fölényes sikerrel rajtolt a Szeged a BL-ben A Szeged házigazdaként 42-31-re verte a svéd IFK Kristianstad csapatát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája első csoportkörének első fordulójában, csütörtökön. Marco Rossi elégedett a válogatottak nyári klubváltásával Marco Rossi szövetségi kapitány "összességében elégedett" a válogatott futballisták nyári klubváltását illetően. Női kosárlabda-vb: a címvédő amerikaiak ellen búcsúzott a magyar válogatott A magyar női kosárlabda-válogatott 108-56-ra kikapott a címvédő amerikaiaktól a csütörtöki negyeddöntőben, ezzel befejezte szereplését a berlini világbajnokságon. Bajnokok Ligája: Szoboszlai góllal, a Liverpool győzelemmel kezdett Szoboszlai Dominik góllal, csapata, a Liverpool pedig az Atlético Madrid 2-1-es legyőzésével kezdett a labdarúgó Bajnokok Ligája nyitófordulójának szerdai játéknapján. Nyolcgólos győzelemmel kezdte a BL-idényt a Veszprém Emil Nielsen parádés kapusteljesítménnyel mutatkozott be a One Veszprém színeiben a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. A több jó egyéni teljesítményt felvonultató magyar bajnok az első csoportkör szerdai nyitómeccsén 36–28-ra nyert a Porto ellen.   Női kosárlabda-vb: az amerikai kapitány szerint csapata nemcsak Juhász Dorkára készül Kara Lawson, a címvédő amerikai női kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint csapata nemcsak Juhász Dorkára készül a berlini világbajnokság csütörtöki negyeddöntője előtt. Közel 60 milliós fejlesztés Balatonfüreden, megnyílt a komplex bringapark Kerékpáros szakosztály alakult a közelmúltban Balatonfüreden, ahol egy közel 60 milliós fejlesztés eredményeképpen az országban egyedülálló, multifunkciós bringaparkot adtak át. A létesítmény kiváló lehetőséget nyújt a kerékpározás technikai elemeinek elsajátítására, illetve gyakorlására, sőt, versenyek rendezésre is alkalmas. Atlétikai Világdöntő: hat magyar és két váltó a háromszor háromórás versenyen Háromszor háromórás showszerű műsort kínál péntektől vasárnapig az első alkalommal sorra kerülő, 10 millió dollár összdíjazású atlétikai Világdöntő (Ultimate Championship) a Zsivotzky Gyula Nemzeti Atlétikai Központban. „Mindent meg fogunk tenni, hogy megnehezítsük az amerikaiak dolgát” Egy kis ország nagy sikert aratott - mondta Völgyi Péter szövetségi kapitány, miután a magyar női kosárlabda-válogatott 84-63-ra legyőzte Japánt kedden a berlini világbajnokság rájátszásában, ezzel bejutott a negyeddöntőbe, melyben csütörtökön a címvédő amerikai csapattal találkozik. Megjegyezte, világsztárok ellen fognak játszani, ahol nem a mieink lesznek az esélyesek. Mindent meg fognak azonban tenni, hogy megnehezítsük az amerikaiak dolgát.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.