2023. június 8.
//
Medárd névnap

A tehetségek útja a kiválasztástól a profi labdarúgásig

A Veszprémi Foci Centrum a Puskás Akadémiával karöltve tartott szülői értekezletet annak kapcsán, hogy az egyesületben fejlődő gyermekeknek milyen lehetőségeik vannak a jövőre nézve.

Az elmúlt hét végén a veszprémi Simonyi Zsigmond Általános Iskolában rendezett szülői értekezletet a Veszprémi Foci Centrum, amelyre a Puskás Akadémia képviselői is meghívást kaptak. A szövetség tavaly tavasszal tehetségközponttá nyilvánította a bakonyi klubot, amelynek így sokkal szorosabbra fonódhatott a viszonya a felcsúti szervezettel, hiszen területileg immár ahhoz tartozik.

Szabó Péter, a VFC USE ügyvezetője az eseményen elmondta, utánpótlás-egyesületük teljes életpálya-modellt tud biztosítani a köreikben pallérozódó gyermekek számára. Rámutatott, az óvodás kortól egészen az egyetemista létig alaposan tudják követni a fiatalokat, hiszen a fejlődési fázisokat szemügyre véve minden korosztály számára rendelkeznek együttműködő oktatási intézménnyel.

Szabó PéterSzabó Péter

Azzal, hogy a VFC USE a tavalyi évben tehetségközponttá válhatott, egyúttal a legmagasabban jegyzett utánpótlás-bázissá is vált megyénkben. Megtudhattuk, a klub évente több mint tíz gyermeket tud a honi akadémiákra küldeni, az elmúlt évben ebből öten a Puskáshoz távoztak.

A Puskás Akadémiával a futballhoz és az élethez tartozó nézeteink teljesen egyeznek. Ahogy nálunk, Felcsúton is elsődleges, hogy a fiatalból ne csak jó focista, hanem jó ember is válhasson

– folytatta Szabó, majd hozzátette, nagy büszkeség számukra, hogy a veszprémiek a legelitebb hazai akadémián fejlődhetnek.

Liszkai DezsőLiszkai Dezső

Liszkai Dezső, a Puskás Akadémia igazgatója minden kérdésre készséggel válaszolt. A szülők szembesülhettek a képzési formák mellett a felcsúti oktatási rendszerrel, filozófiával. Liszkai nyomatékosította, elsődleges céljuk az, hogy értékes embereket neveljenek, akik remekül megállják a helyüket a futball világában is. Akik nem feledkeznek meg az alázatról, a család fontosságáról.

Az értekezleten részt vett Artner Tamás, a VFC USE szakmai igazgatója, Lantai Balázs a VFC USE operatív vezetője, valamint Csordás Szabolcs, a Puskás Akadémia utánpótlás-menedzsere is, akik szintén a szülők rendelkezésére álltak.

vehir.hu
Kovács Bálint

További cikkek

Veszprémi hölgyek, akik élnek-halnak a fociért
Veszprémi hölgyek, akik élnek-halnak a fociért
Edzéslesen című videósorozatunkban hétről hétre bemutatjuk, hogyan készülnek versenyeikre a veszprémi sportolók, egyesületek. Legújabb adásunkban a VFC USE női szakágán zajló munkába nyerhettünk bepillantást.
Nagy Tamás a VFC USE új szakmai igazgatója
Nagy Tamás a VFC USE új szakmai igazgatója
A szakember, aki Artner Tamás váratlan távozása következtében érkezett az utánpótlásbázishoz, korábban már irányította az akkor még NB II-ben szereplő veszprémi labdarúgócsapatot.
Minőségi munka folyik a VFC USE női szakágánál
Minőségi munka folyik a VFC USE női szakágánál
A veszprémi utánpótlás labdarúgó-egyesület kötelékében a leány focistajelöltek fejlesztése is kitűnően halad. Az elmúlt évi eredmények mellett az idei változásokról, célkitűzésekről is beszélgettünk Donát Máté szakágvezetővel.
Artner Tamás a VFC USE új szakmai igazgatója
Artner Tamás a VFC USE új szakmai igazgatója
A szakember legutóbb a győri Fehér Miklós Akadémiát vezette. Örömmel, és komoly tervekkel érkezett Veszprémbe, hiszen az utánpótláscentrumot már tehetségközpontként tartják számon.
Bravúros győzelmet aratott a Donát-csapat
Bravúros győzelmet aratott a Donát-csapat
A szakágvezető Donát Máté edzette veszprémi U19-es leány labdarúgócsapat parádés, 3-2-es diadalt jegyzett a nagynevű Ferencváros otthonában a kiemelt csoport vasárnapi mérkőzésén.