2023. május 30.
//
Zsanett, Janka névnap

Gyermekek és fiatalok mondhatják el rajzaikon és esszéjükön keresztül, hogyan kell jól segíteni

"Milyen a jó segítség?" Erre a kérdésre keresik a választ a Kapaszkodó Mentálhigiénés Egyesület által meghirdetett rajz- és esszépályázaton, ahol 6-18 éves korig várnak pályamunkákat. A civil szervezet arra próbálja felhívni a figyelmet, hogy a gyermekek körében is van lehetőség elmélyíteni azt a magatartást, amikor látják, hogy gyengébb társukat bántják, kiálljanak egymásért.

A pandémia alatt felerősödött a cyberbullying, azaz az internetes zaklatások esetei, hiszen a gyerekek a számítógéphez voltak kötve, ez volt az egyetlen kommunikációs eszközük, és a bennük felgyülemlő feszültség egymás szekálásában tört elő több esetben is. A szakemberek szerint egyéb más okok mellett általában a bullying csak tréfának indul, ami rossz irányt vesz és az agresszor nem képes már indulatait féken tartani, ezzel lelki sérüléseket okozva az elszenvedő félnek.

A Kapaszkodó Mentálhigiénés Egyesület erre a problémára, illetve az ehhez kapcsolódó segítségnyújtás fontosságára kívánja felhívni a figyelmet most meghirdetett rajzpályázatán keresztül. Mindez a projekt a kísérőeleme lesz a szeptemberre tervezett Öngyilkosság Megelőzési Világnapnak, aminek megszervezésével a Kapaszkodó Mentálhigiénés Egyesületet bízta meg az országos Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége (LESZ).

A mostani pályázat célja, hogy felhívják a fiatalok figyelmét az önkéntesség fontosságára, az önzetlen segítségnyújtásra. 

Ha látod, hogy csúfolnak, bántanak valakit, vagy megverik, kiközösítik, valamilyen fogyatékossággal él, ügyetlenebb, mint te, …… Mit gondolsz, hogyan tudnál segíteni?

- áll a felhívás leírásában.

A beérkezett munkákat szakmai zsűri értékeli, korcsoportonként az első három helyezettet díjazni fogják és szeptemberben a világnaphoz kapcsolódóan azokból kiállítást terveznek nyitni.

A pályázat fővédnökségét Veszprém polgármestere Porga Gyula, védnökségét a LESZ elnöke, Dudás Erika vállalta el.

A pályamunkák beküldési határideje: 2022. június 20.

vehir.hu

További cikkek

Benyújtották a 2024-es védelmi költségvetést a parlamentnek
Benyújtották a 2024-es védelmi költségvetést a parlamentnek
Benyújtották a parlamentnek a 2024-es költségvetési törvényjavaslatot, amely a védelem költségvetése lesz - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter kedden Budapesten az Országházban.
Hatalmas sikert aratott a Szilágyi néptáncgálája
Hatalmas sikert aratott a Szilágyi néptáncgálája
A Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános és Alapfokú Művészeti Iskola dupla előadás keretében rendezte meg hagyományos néptáncgáláját pénteken az Agórában. Az esemény hatalmas sikert aratott: a több mint kétszázötven táncos egyaránt telt ház előtt léphetett színpadra.
Török választások - Recep Tayyip Erdogan nyerte az elnökválasztást
Török választások - Recep Tayyip Erdogan nyerte az elnökválasztást
A török Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) elnöke, Ahmet Yener vasárnap este bejelentette: a közel végleges adatok alapján Recep Tayyip Erdogan hivatalban lévő török államfő nyerte az elnökválasztás második fordulóját.
Idén is gazdára talált a kádártai Dévai Bíró Mátyás-díj
Idén is gazdára talált a kádártai Dévai Bíró Mátyás-díj
Vidám gyereknapi programokat szerveztek Kádártán vasárnap, ahol átadták az idei Dévai Bíró Mátyás-díjat is, amivel hagyományosan azt a helyi lakost ismerik el, aki sokat tett Kádárta közösségéért. A nap további részében koncerteken és utcabálon szórakozhattak a városrész lakói és akik ellátogattak Kádártára.
Szereted a frissen nyírt fű illatát? Ezentúl másképp fogsz rá gondolni!
Szereted a frissen nyírt fű illatát? Ezentúl másképp fogsz rá gondolni!
Tavasszal előbb-utóbb minden kertben és füves utcai területen felbőgnek a fűnyíró gépek és a fűkaszák. Még azoknál is, akik nagyon helyesen egy ideig méhlegelőként hagyták tündökölni a pázsitban burjánzó gyönyörű vadvirágokat.