Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. május 8. Mihály
Veszprém
14°C
2024. május 8. Mihály
Veszprém
14°C

Dibusz: motiváltak és elhivatottak vagyunk

2022. május 24. 19:49 // Forrás: MTI
Dibusz Dénes, a magyar bajnok és kupagyőztes Ferencváros labdarúgócsapatának válogatott kapusa szerint a júniusi Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő nemzeti együttes minden tagja motivált, elhivatott, és mindent megtesz majd a győzelem érdekében az Európa-bajnok olaszok, valamint az angolok és a németek ellen is.

A 31 éves hálóőr a telki edzőközpontban tartott hétfői sajtótájékoztatón úgy vélte, szokatlan lehet a válogatott számára, hogy 10 nap alatt négy olyan meccset játszik, amelyen ilyen magas szinten jegyzett ellenfél vár rá.

Ezzel együtt képesnek érzem magunkat arra, hogy megoldjuk ezt a feladatot és örömet okozzunk a szurkolóknak, hiszen korábban már bizonyítottuk, hogy csapatként képesek vagyunk erősebb ellenfelekkel is felvenni a versenyt"

- fogalmazott Dibusz. Hozzátette, jelen pillanatban a válogatottnál nincs eredménykényszer, a tavaly nyári Európa-bajnokságon történtekből pedig minden játékos erőt tud meríteni. "Ott sikerült nehéz pillanatokat okozni hasonlóan erős riválisoknak, így a játékosok többségének van már tapasztalata ebből a szempontból" - mondta a kapus.

Fotó: MLSZFotó: MLSZ

Dibusz kiemelte, egyelőre nem gondol arra, hogy melyik mérkőzésen kap majd lehetőséget, de hangsúlyozta, bármelyik ellenféllel szemben is állítja a kapuba Marco Rossi szövetségi kapitány - aki korábban elmondta, "felezni" fognak Gulácsi Péterrel -, ő készen áll majd a feladat megoldására.

Most elsősorban az angolok elleni hazai meccsre készülünk, nem is nagyon szabad távolabbra tekintenünk, mert az az elsődleges cél, hogy az első találkozón minél jobb eredményt érjünk el 

- jelentette ki a Ferencváros kapusa.

A felnőtt válogatott keretében először szereplő Vancsa Zalán azt mondta, bármelyik mérkőzésen "csodálatos lenne" bemutatkoznia, mert a nemzeti csapatot képviselni akár felnőtt, akár utánpótlás szinten "mindig megtiszteltetés".

Meglepett a meghívó, először nem is igazán fogtam fel, hogy mi történt, de most már arra figyelek, hogy megpróbáljak élni a lehetőséggel. Nagyon jólesik a kapitány bizalma, ezért már az edzéseken szeretném megmutatni, hogy mit tudok

- jelentette ki a 17 éves támadó, aki kiemelte, a keret egységes, és "nagyon jó hangulatban" kezdődött el a felkészülés.

A magyar válogatott június 4-én, zárt kapuk mögött fogadja az angolokat a Puskás Stadionban, majd három nappal később Cesenában az olaszok vendége lesz. Június 11-én a németek szerepelnek Budapesten, június 14-én pedig Angliában szerepel Rossi csapata.

vehir.hu
további cikkek
Szurkoljanak a magyar válogatottnak és játsszanak velünk értékes nyereményekért! Szurkoljanak a magyar válogatottnak és játsszanak velünk értékes nyereményekért! Felnőtt férfi labdarúgó válogatottunk sorozatban harmadik alkalommal jutott ki az Európa-bajnokságra, június 14-től pedig kiderül, hogy idén meddig menetel csapatunk Marco Rossi vezetésével. Most ismét egy játékra hívjuk olvasóinkat, ahol leginkább a labdarúgó Európa-bajnoksággal és a magyar válogatottal kapcsolatos tudásra lesz szükség, hogy aztán a szerencsések megnyerhessék a három darab tízezer forint értékű sportszer vásárlási utalvány egyikét. 2024. április 30. 11:15 FIFA-világranglista: a magyar válogatott egy helyet javítva 26. magyar labdarúgó-válogatott FIFA-világranglista: a magyar válogatott egy helyet javítva 26. A magyar válogatott egy pozíciót javított, így a 26. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, melyet továbbra is a világbajnok Argentína vezet. 2024. április 4. 13:01 Lang Ádám egy hónapig nem futballozhat magyar labdarúgó-válogatott Lang Ádám egy hónapig nem futballozhat Körülbelül egy hónap kihagyás vár Lang Ádámra, a ciprusi élvonalban szereplő Omonia Nicosia magyar futballistájára. 2024. március 31. 19:44 Szoboszlai közönségtalálkozót szervez az Eb előtt magyar labdarúgó-válogatott Szoboszlai közönségtalálkozót szervez az Eb előtt Közönségtalálkozót szervez Szoboszlai Dominik, az Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya. 2024. március 28. 20:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.