Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 2. Lujza
Veszprém
7°C
2024. március 2. Lujza
Veszprém
7°C

Rendhagyó módon ismertették a Rendhagyó terek című előadássorozat programjait

2022. május 31. 15:40
A kortárs művészeti értékeket előtérbe helyezve valósul meg idén az EKF saját szervezésű előadássorozata, amelyben különleges – nem megszokott – terekben láthatunk majd előadásokat, performanszokat.

A Rendkívüli terek előadásait és időpontjait hétfő délután ismertették, nem mindennapi körülmények között. A sajtótájékoztató résztvevői már beleshettek egy készülő előadásba, méghozzá az Amargant Színházi Műhely Sárkány című darabjába, melynek egy jelenetét a sajtótájékoztatóra vezető úton, a buszon láthattunk. Rögtön az elején bepillantást nyerhettünk, milyen az, amikor kísérletező jelleggel, profin kihasználva a teret kilépnek a színészek a szokásos színházi falak közül.

Ilyés Lénárd, az Amargant Színházi Műhely vezetője, színésze elmondta, maguk a játszók is inspirálódnak a környezetváltással. A Sárkány című darab egy improvizációs gyakorlatból született, mind kiderült, az elején még nem tudták, merre halad az előadás, végül vígjáték lett belőle. A nagyközönség július ötödikén, Farkasgyepűn, az erdőben tekintheti meg az előadást.

Markovits Alíz, a VEB 2023 Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy a színház határterületinek elcsúsztatásával, valamint a komfortzónából való kimozdítással a fiatalabb korosztályt is megcélozzák. További cél, hogy a közönség és az alkotó még közelebb kerüljön egymáshoz.

A badacsonyi öbölre néző Folly Arborétumban tartja majd előadását a Kabóca Bábszínház. A teátrum igazgatója, Szőke Kavinszki András azt hangsúlyozta, hogy a rendhagyó terek színházi használata sok értéket adhat hozzá egy előadás tartalmához. A Kabóca játékát október negyedikén tekinthetik meg tehát Badacsonytomajon.

Végül Varga Richárd, az EKF 2023 kulturális menedzsere ismertette részletesen a programot:

június 14.                      Budapest Bábszínház – Apa lánya (Veszprém, Agóra)

július 5.                          Amargant Színházi Műhely – Sárkány (erdei színházi ősbemutató, Farkasgyepű)

augusztus 23.             Balaton Teátrum – Tihany (Zalahaláp, Haláp-hegy)

szeptember 6.            Fabacsovics Lili – Hogyan írjunk happy endet? (Veszprém, Lovassy László Gimnázium tornacsarnoka)

október 4.    Kabóca Bábszínház – Betyárok ideje – gombóc, stukker újratöltve (Badacsonytomaj, Folly Arborétum és Borászat)

november 8.                Élőkép Színház – Tara teknője (Veszprém, Hangvilla)

december 6.                TÁP Színház – Roletti (Veszprém, Expresszó)

Szabó Eszter
Kovács Bálint
további cikkek
Azt hittük, a régmúltban kevesebb hús fogyott, de kiderült, hogy tévedtünk Azt hittük, a régmúltban kevesebb hús fogyott, de kiderült, hogy tévedtünk Ezt a cikket eredetileg azzal az a felütéssel indítottuk volna, hogy manapság több húst fogyasztunk, mint a történelem során valaha. Aztán utánanéztünk, és kiderült, hogy ez nem igaz. Ráadásul nemcsak a mennyiség okozott meglepetéseket. tegnap 19:30 Végre egy kiállítás, ahol nem törött cserepekkel teli poros tárolók között bolyongunk Végre egy kiállítás, ahol nem törött cserepekkel teli poros tárolók között bolyongunk Törött és kopott cserepekkel, edényekkel teli poros tárolók, informatívnak beállított, de valójában unalmas molinók. Nem éppen az a kép, ami alapján nagy kedvet kapnánk egy helytörténeti kiállításhoz. Pedig egy város, az otthonunk múltja lehet nagyon izgalmas is, például ha személyes tárgyakon és történeteken keresztül, innovatív módon közelítjük meg. Szerencsére a Laczkó Dezső Múzeum új, Veszprém történelmét bemutató Emlékgép című állandó kiállítása is ilyen lett. tegnap 17:07 Egy boszorkány tündéri cukrászdáról álmodik... de miért kerülik azt az emberek? Kabóca Bábszínház Egy boszorkány tündéri cukrászdáról álmodik... de miért kerülik azt az emberek? Egy boszorkány tündéri cukrászdáról álmodik... de miért kerülik azt az emberek? Amika Éppenitt községben próbál szerencsét az édes sütemények varázslatos világában. Azonban hamarosan kiderül, hogy valami mégsem stimmel... Mi lehet az oka, hogy Amika cukrászdáját senki sem látogatja? A Kabóca Bábszínház legújabb bemutatóját, A boszorkány cukrászdája című tárgyjátékot március 2-től láthatják a nézők. tegnap 15:11 Ismét bepillanthattunk a várfelújítás kulisszái mögé Veszprémi Érsekség Ismét bepillanthattunk a várfelújítás kulisszái mögé Február utolsó hétvégéjén ismét idegenvezetést szervezett a várban zajló munkálatok helyszínére a Work In Progress kiállítássorozat keretében a Veszprémi Érsekség. 2024. február 27. 21:08

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.