2023. június 3.
//
Klotild névnap

Casado, Descat, Fabregas és Sandell Veszprémben folytatja

2022. június 23. 11:53
A Telekom Veszprém négy új kézilabdázó érkezését jelentette be csütörtökön a Betekints Hotelben rendezett sajtótájékoztatón.

A Veszprém Handball Team Zrt. vezérigazgatója, dr. Csík Zoltán az eseményen köszönetet mondott kollégáinak az elmúlt idényben nyújtott munkájukért. Csík hozzátette, eredmények tekintetében a vezetőség nem lehet elégedett, hiszen a kitűzött cél, a bajnoki cím visszaszerzése meghiúsult. Ugyanakkor hangsúlyozta, büszkék is csapatra és annak edzőire, hiszen utóbbiak első ízben kóstolhattak bele egy felnőtt csapat irányításába és máris a BL-négyes döntőbe vezették azt.

Dr. Csík ZoltánDr. Csík Zoltán

Momir Ilics és Gulyás Péter olyan csapategységet alkotott, amely az elmúlt hat esztendőben közel sem volt jellemző a klubunkra. A fiatalokat szintén beépítették: Lukács Péter, Ilics Zorán és Dörnyei Borisz rendszeren szerepelt a felnőttek között. A BL-négyes döntőbe való bejutással Európa negyedik legjobb csapatává léptünk elő, amely a tavaly év végi helyzetet ismerve dicséretes teljesítmény.

Dr. Csík Zoltán a jövő évi elvárásokat is ismertette: kitűzött cél lett a magyar bajnoki cím visszaszerzése mellett a BL-négyes döntőbe kerülés, valamint a Magyar Kupában való címvédés is. Abban az esetben, ha a SEHA-liga négyes döntője meg lesz rendezve, szintén győzelmet vár a vezetőség a Telekomtól, amelynek keretébe már idén nyáron is minőségi játékosok érkeznek.

Kapcsolódó cikk
Fazekas, Elderra, Pechmalbech és Vajlupov a Telekomé, Marguc hosszabbított
A Telekom Veszprém négy új játékos érkezését jelentette be hétfőn. A Betekints Hotelben tartott sajtótájékoztatón kiderült, Gasper Marguc további két évre írt alá.

Momir Ilics vezetőedző háláját fejezte ki a vezetőségnek a beléjük fektetett bizalomért. A tréner elmondta, nehéz idényt tudhatnak maguk mögött, viszont úgy érzi, sikerült napról napra fejlődniük.

Egymásért, a klubért és a szurkolókért is küzdöttünk. Próbáltunk minőségi kézilabdát játszani úgy, hogy közben a fiatalokat is folyamatosan pályára küldtük. Büszke vagyok a kézilabdázóimra!

– hangsúlyozta Ilics.

Nagy LászlóNagy László

Nagy László sportigazgató úgy fogalmazott, hogy az egyik szeme sír, míg a másik nevet, hiszen az öltözőben páratlan egyensúly alakult ki az idény során, a sok változás miatt ugyanakkor a játék olykor hullámzó volt. Emlékeztetett, nagy pozitívumot jelentett számukra, amikor a BL-csoportkörben a címvédő Barcát, a francia PSG-t, valamint a lengyel Kielcét is sikerült két vállra fektetni az Arénában.

55 mérkőzésből 42 győzelmet arattunk, négy döntetlent játszottunk és kilencszer kikaptunk. Úgy vélem, mindez vállalható teljesítmény. Sajnálom, hogy az idény utolsó három mérkőzésén vereséget szenvedtünk, de úgy vélem, hogy a következő idényben mindez motiválhatja is majd a gárdát.

A sportigazgató ezt követően bejelentette, hogy 2023 nyarától további négy kézilabdázóval erősödik majd az „Építők” kerete. A sajtótájékoztatón a spanyol Agustín Casadó és a francia Ludovic Fabregas is jelen volt. Mindkét játékos hangsúlyozta, hatalmas öröm számukra, hogy Veszprémbe igazolhatnak. A francia Hugo Descat és a svéd Lukas Sandell videóüzenetben hasonlóan boldogágát fejezte ki a csatlakozással kapcsolatban.

Ludovic Fabregas és Agustín CasadoLudovic Fabregas és Agustín Casado

Információk az érkezőkről:

Agustín Casado
Nemzetiség: spanyol
Életkor: 26
Poszt: irányító-balátlövő
Honnan érkezik: Logrono (spanyol)
Hány évre szerződik: 2 (2023-2025)

Hugo Descat
Nemzetiség: francia
Életkor: 29
Poszt: balszélső
Honnan érkezik: Montpellier (francia)
Hány évre szerződik: 2 (2023-2025)

Ludovic Fabregas
Nemzetiség: francia
Életkor: 25
Poszt: beállós
Honnan érkezik: Barca (spanyol)
Hány évre szerződik: 2+1 év (2023-2025 (26))

Lukas Sandell
Nemzetiség: svéd
Életkor: 25
Poszt: jobbátlövő
Honnan érkezik: Aalborg (dán)
Hány évre szerződik 2+1 év (2023-2025 (26))

Az eseményen továbbá kiderült, hogy a Telekom további négy évig még biztosan a névadó szponzora marad a csapatnak, amely a jövőben is Turul-mezben fog majd szerepelni. Az Euronics szintén visszakerült kiemelt partnerként az együtteshez, amely mivel ezüstérmet szerzett a bajnokságban automatikusan nem kvalifikálta magát a Bajnokok Ligájába, ám nagy valószínűséggel szabadkártyát fog kapni a szövetségtől.

Simon Dani
Domján Attila
Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023
M GY D V LG KG GK P
1. OTP Bank - PICK Szeged 26 25 0 1 938 713 225 50
2. Telekom Veszprém 26 24 1 1 1008 747 261 49
3. MOL Tatabánya KC 26 19 1 6 802 703 99 39
4. Ferencvárosi TC 25 17 1 7 844 773 71 35
5. Balatonfüredi KSE 25 13 3 9 705 677 28 29
6. HE-DO B BRAUN Gyöngyös 26 12 2 12 729 751 -22 26
7. Csurgói KK 25 11 3 11 683 698 -15 25
8. Dabas KC 26 11 1 14 726 780 -54 23
9. CYEB-Budakalász 26 9 4 13 700 768 -68 22
10. HSA NEKA 25 9 3 13 665 693 -28 21
11. Sport36-Komló 26 7 3 16 704 782 -78 17
12. Fejér B.Á.L.-Veszprém 25 5 0 20 709 854 -145 10
13. HÉP-Cegléd 26 4 0 22 660 781 -121 8
14. Budai Farkasok - Rév 25 2 0 23 715 868 -153 4
Utolsó módosítás: 2023. május 26. 20:58
Események
Sportág Sorozat F. Időpont Helyszín P. csapat V. csapat E.
kézilabda Férfi kézilabda NB I, döntő, 2022/2023 2. 2023. június 5. 18:30 Veszprém Aréna Telekom Veszprém OTP Bank-Pick Szeged
kézilabda Férfi kézilabda NB I, döntő, 2022/2023 1. tegnap 18:15 Szeged, Pick Aréna OTP Bank-Pick Szeged Telekom Veszprém 31-25
kézilabda Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023 26. 2023. május 26. 18:00 Cegléd Cegléd Telekom Veszprém 32-44
kézilabda Férfi kézilabda NB I alapszakasz, 2022/2023 25. 2023. május 20. 17:00 Budakalász Budakalász Telekom Veszprém 29-34
előző események betöltése

További cikkek

Csalódást keltő veszprémi játék – előnyben a Szeged
Csalódást keltő veszprémi játék – előnyben a Szeged
A házigazda OTP Bank-Pick Szeged szinte végig vezetve, 31-25-re legyőzte le a Telekom Veszprémet a bajnoki döntő első, pénteki összecsapásán. Momir Ilics együttesének a játék minden elemében javítania kell a hétfői hazai találkozóra.
Az aranyérem mellett a szép búcsú is tét a Szeged-Veszprém döntőben
Az aranyérem mellett a szép búcsú is tét a Szeged-Veszprém döntőben
Az aranyérem mellett a szép búcsú is tét az újabb Szeged-Veszprém párharcban, a férfi kézilabda NB I pénteken kezdődő döntőjében.
Gulyás Péter szerint ez lehet a győzelem kulcsa a Szeged ellen
Gulyás Péter szerint ez lehet a győzelem kulcsa a Szeged ellen
A Telekom Veszprém másodedzőjével, Gulyás Péterrel beszélgettünk a férfi kézilabda NB I bajnoki döntőjének péntek esti (18.15), első mérkőzése előtt. A két nyert meccsig tartó párharcot az alapszakasz-győztes OTP Bank-Pick Szeged kezdheti hazai környezetben.
Ligetvári Patrik édesapa lett
Ligetvári Patrik édesapa lett
A magyar válogatott kézilabdázó klubja, a Telekom Veszprém szerdán hivatalos közösségi oldalán gratulált az újdonsült édesapának.
Ki lesz idén a piacvezető?
Ki lesz idén a piacvezető?
Közeleg a bajnoki döntő a férfi kézilabda NB I-ben, ezúttal a hazai trónért csap össze a Veszprém és a Szeged – Darcsi István jegyzete,