2023. június 9.
//
Félix névnap

Kétnaposra bővült a Balaton-átevezés

2022. július 5. 21:16
MTI
Az idén kétnapos programmal várja az érdeklődőket a nyár egyik legnagyobb szabadidősport-rendezvénye, a Hervis Balaton-átevezés.

"Egy éve azt jósoltam, hogy sikeres rendezvényt tartunk majd Zamárdiban. A jóslatom bejött, sőt, részvételi csúcsot döntöttünk, mivel 4200-an tették meg a nyolc kilométeres távot. Kedvelt esemény lett a Balaton-átevezés, amit az is bizonyít, hogy idén már két napra várjuk a vendégeket" - mondta a július 30-i esemény keddi sajtótájékoztatóján Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere.

Berényi Péter, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) szervezési és marketing igazgatója úgy fogalmazott: a 2018-ban indult rendezvény felnőtt, tavaly részvételi csúcsot döntöttek.

MTI Fotó: Varga György (archív)MTI Fotó: Varga György (archív)

"Ez is volt az oka annak, hogy egy éve új helyszínre költöztünk, mert Fonyódot kinőttük. Zamárdiban több mint tízezer ember jelent meg az eseményen" - mondta és bejelentette, hogy már eddig közel 3000 nevezés érkezett, ami azt jelenti, hogy sokan előre beírják a naptárukba az átevezés időpontját.

A sportvezető arról is beszélt, hogy az idén kétnapos lesz az esemény: már pénteken különböző sportprogramok és meglepetések várják a Zamárdiba érkezőket. Berényi Péter megköszönte a szponzoroknak, köztük a névadó Hervisnek a támogatást, mert - ahogy fogalmazott - nélkülük ilyen nagyszabású esemény nem jöhetne létre.

"Az utóbbi években megnőtt a vízisport-eszközök vásárlása" - jelentette ki Dalnoki Balázs, a sportszerkereskedelemmel foglalkozó Hervis Magyarország ügyvezető igazgatója, aki hangsúlyozta, hogy nívós rendezvény mellé álltak névadó szponzorként, és a következő három évben támogatják az eseményt.

"A Balaton-átevezés sport- és közösségi élmény is" - hangsúlyozta.

A július 29-30-i eseményen mindenféle vízi járművel - sárkányhajóval, kajakkal, kenuval, SUP-pal - lehet teljesíteni a zamárdi szabadstrandról rajtoló megmérettetés Zamárdi-Tihany-Zamárdi útvonalú, nyolc kilométeres távját.

vehir.hu

További cikkek

Veszprémi futósikerek a fővárosban
Veszprémi futósikerek a fővárosban
A tavaszi szezonkezdetben több kiemelkedő futósikert értek el a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) sportolói.
Harmadik alkalommal rendezik meg a Futókörök Napját
Harmadik alkalommal rendezik meg a Futókörök Napját
Harmadik alkalommal rendezik meg a Futókörök Napját, melynek keretében immár 25 helyszínen húznak futócipőt az egyes településeken. Veszprém először csatlakozik a programsorozathoz.
Hurrá bringázunk! – hiánypótló rendezvény a gyermekeknek
Hurrá bringázunk! – hiánypótló rendezvény a gyermekeknek
Rendhagyó eseménysorozathoz nyújt támogatást az Európa Kulturális Fővárosa 2023 program. Június 3-án és 4-én első alkalommal rendezik meg Balatonfüreden a kétnapos családi biciklis hétvégét, ahol különböző nehézségű pályákon vetélkedhetnek három- vagy négyfős általános iskolai csapatok.
Új biciklis központ nyílt Kapolcson
Új biciklis központ nyílt Kapolcson
A MűvészVölgy Kúria, a BalatonBike365 és a Balaton Bike Tour együttműködésében új biciklis központ nyílt a Balaton-felvidéki településen. Az átadó fényét tovább emelte a Tour de Hongrie is, aminek a mezőnye éppen a csütörtöki eseménykor haladt át Kapolcson.
Fussunk együtt a futókörök napján!
Fussunk együtt a futókörök napján!
Május 21-én, vasárnap a Séd-völgybe várjuk a mozogni vágyókat a futókörök napján, mely egyben egy települések közötti verseny is lesz.