Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 17. Gertrúd
Veszprém
7°C
2026. március 17. Gertrúd
Veszprém
7°C

Július végén rajtol a labdarúgó NB III

2022. július 8. 11:51
A sorozatban két bajnoki bronzérmet szerző Practical VLS július 31-én, vasárnap vág neki a 2022/2023-as idénynek. A Magyar Labdarúgó-szövetség csütörtökön a csoportbeosztásokat is elkészítette, így fény derült a veszprémiek riválisainak kilétére is

Ahogy arról a hét folyamán beszámoltunk, a Pető Tamás irányította veszprémi labdarúgócsapat gőzerővel készül az NB III soron következő kiírására, amelynek első játéknapját július 31-én, vasárnap rendezik. A sorsolás egyelőre még várat magára, ugyanakkor a csoportbeosztásokat csütörtökön már elkészítette a Magyar Labdarúgó-szövetség.

Frissítés:

A cikkünk megjelenését követő órákban a sorsolás is megtörtént: az első fordulóban Veszprém megyei rangadó várható, hiszen a VLS Balatonfüredre fog látogatni (a mérkőzés kezdőrúgásának időpontját még nem hirdették ki).

Az elmúlt két idényben bronzérmet szerző Practical VLS továbbra is a nyugati csoportban bizonyíthat majd, ahol újoncként a Zsámbék és a Teskánd is leteheti majd a névjegyét.

Július végén kezdetét veszi az újabb NB III-as idény a veszprémiek számára (archív fénykép)Július végén kezdetét veszi az újabb NB III-as idény a veszprémiek számára (archív fénykép)

A másodosztályból kieső fővárosi III. Kerületi TVE ellen is parázs derbik várhatóak. A tagságát a bajnokságban sikeresen megőrző Pápa visszalépett a szerepléstől, míg a Veszprém megyei élvonalban diadalmaskodó Úrkút nem vállalta az osztálylépést.

A nyugati csoport tagja:

  • III. Kerületi TVE
  • Balatonfüred
  • Bicske
  • Budaörs
  • Csorna
  • Érd
  • Fehérvár II
  • Gyirmót II
  • Győri ETO II
  • Kaposvári Rákóczi
  • Kelen
  • Komárom
  • Mór
  • Nagykanizsa
  • Puskás Akadémia II
  • Tatabánya
  • Teskánd
  • Veszprém
  • ZTE II
  • Zsámbék

A VLS a Városi Stadion atlétikapályájának felújítása miatt hazai mérkőzéseit Ajkán fogja játszani. Edzések tekintetében a veszprémiek Öskün is fognak dolgozni. Felkészülési mérkőzéseket szintén játszanak majd városunk labdarúgói, amelynek menetrendjéről a Practical már be is számolt hivatalos közösségi oldalán.

Fotó: Practical VLSFotó: Practical VLS

A szerdai, a Siófok elleni első felkészülési mérkőzés végeredményéről nem kaptunk tájékozatást a klubtól, ugyanakkor a szakmai vezetőség elárulta, háromszor harminc percet játszottak a felek, a veszprémiek több stílust is kipróbáltak amellett, hogy hét próbajátékos is szerepelt a keretükben.

Simon Dániel
Domján Attila
Események
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Gyirmót FC Győr
Időpont
2025. szeptember 21. 16:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-3
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Opus Tigáz Tatabánya
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. szeptember 28. 16:00
Helyszín
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion
Eredmény
1-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Balatonfüredi FC
Időpont
2025. október 5. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Komárom VSE
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 12. 13:00
Helyszín
Komárom Molaji Sporttelep
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
FC Sopron
Időpont
2025. október 19. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Puskás Akadémia FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. október 26. 11:00
Helyszín
Puskás Akadémia Pancho Aréna
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Budaörs
Időpont
2025. november 2. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
0-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Újpest FC II.
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 9. 11:00
Helyszín
Újpest Labdarúgó Sportcentruma
Eredmény
4-1
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
Szombathelyi Haladás
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2025. november 15. 16:00
Helyszín
Szombathelyi Haladás Sportkomplexum
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
Férfi labdarúgó NB III Észak-nyugat 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Ikoba Beton Zsámbék
Időpont
2025. november 23. 13:00
Helyszín
Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Frutti Drink-Perutz FC Pápa
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 1. 14:00
Helyszín
Pápa, Perutz Stadion
Eredmény
1-2
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Credobus Mosonmagyaróvár
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 8. 11:00
Helyszín
Mosonmagyaróvár, MTE 1904 Sporttelep
Eredmény
0-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Bicskei TC
Időpont
2026. március 14. 14:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
3-0
részletek
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Dorogi FC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. március 22. 17:00
Helyszín
Dorog, Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
ETO Akadémia
Időpont
2026. március 29. 16:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Gyirmót FC Győr
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. április 5. 18:00
Helyszín
Győr, Alcufer Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Opus Tigáz Tatabánya
Időpont
2026. április 12. 16:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Balatonfüredi FC
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. április 19. 17:00
Helyszín
Balatonfüred, Balatonfüredi FC Sporttelep
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Komárom VSE
Időpont
2026. április 26. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
FC Sopron
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. május 3. 18:00
Helyszín
Sopron, Soproni Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Puskás Akadémia FC II
Időpont
2026. május 10. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
Budaörs
Vendég
VSC Veszprém
Időpont
2026. május 17. 17:00
Helyszín
Budaörs, Budaörsi Városi Stadion
Eredmény
Sorozat
NB III Északnyugati csoport 2025/26
Hazai
VSC Veszprém
Vendég
Újpest FC II
Időpont
2026. május 24. 17:00
Helyszín
Veszprém, Veszprémi Városi Stadion
Eredmény

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.