Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C

„Semmi különös? A Bakony ékkövei” – nyitórendezvénnyel veszi kezdetét a kéthetes terepmunka

2022. július 13. 15:00 // Forrás: VEB2023
Új kulturális programmal állt elő az EKF, kifejezetten a bakonyi kistelepülések közösségeinek és helyi értékeinek felkarolása érdekében. Érkezik a "Semmi különös? A Bakony ékkövei" program.

Hamarosan elindul a kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete (FTI-iASK) vezetésével a Bakony-Balaton régió négy településén – így Bakonynánán, Borzaváron, Jásdon és Nagyesztergáron –, valamint tágabb környezetükben megvalósuló „Semmi különös? A Bakony ékkövei” társadalmi innovációs projekt széles partnerségi bázissal, hazai és nemzetközi együttműködéssel a térség belső erőforrásait mozgósító kezdeményezés.

A projekt előkészítése 2021 nyaráig nyúlik vissza. Alapját az Intézet úgynevezett Kraft – „Kreatív város – fenntartható vidék” új, innovatív regionális fejlesztési koncepciója adja, amelynek lényege, hogy a fejlesztések és beruházások sikerének kulcsa, ha egy adott térség gazdasági, önkormányzati és akadémiai szereplői összefognak egymással és hatékonyan együttműködnek. Az Intézet a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (VEB2023 EKF) Program stratégiai partnere lett. A koncepción alapuló, úgynevezett Kraft-programnak elsődleges célterülete a Nyugat- Pannon régió, így az Intézet az EKF-programban több sikeres település- és térségfejlesztési munkában működik közre.

A „Semmi különös? A Bakony ékkövei” projekt 2022 márciusában indult el. A projekt magába foglalja a helyi lakosokkal, szervezetekkel és a térségi fejlesztő intézményekkel való szoros együttműködést, nyilvános zenei-közművelődési, kulturális programokat és úgynevezett helyi érintett találkozókat, ahol az Intézet szakértői a helyi szereplőkkel dolgoznak olyan programok kialakításán, amelyek a VEB 2023 programsorozat családbarát színfoltjai lehetnek és hosszútávon is fenntarthatók lesznek.

A négy településsel együttműködve az egyeztetéseket követően nyílt pályázati felhívás keretében jelentkezhettek különböző hátterű és szakmából érkező kutató vagy fejlesztő szakértők a települési csoportokban való munkára. 2022 május végére eredményesen zárult a toborzási folyamat, a projekt közreműködői között multinacionális vállalati környezetből érkező kommunikációs szakértőtől kezdve grafikus, településfejlesztő, kulturális antropológus, geográfus, geológus, botanikus kollégán át történészek, nyelvészek, turizmusfejlesztési szakértők is részt vesznek a projektben. A színes szakmai hátterű csapat kiválasztásánál a hozzáértésen túl a fejlesztői munkákra való nyitottság, korábbi tapasztalat, a helyi társadalmi kérdések iránti érdeklődés voltak a legfőbb szempontok, hiszen a projekt alapját az úgynnevezett „közös alkotófolyamat” (angolul co-creation) képezi, amely során a fejlesztési javaslatokat a helyi lakosokkal közösen alakítják ki a csapatok.

A projekt fő célkitűzése, hogy a települések értékeire hívja fel a figyelmet, támogassa a helyi közösségeket a belső értékek megismertetésében, javítsa a települések közötti és a településen belüli kohéziót.

Az értékek kutatása, tudatosítása út lehet a társadalmi összefogásra a régi lakosok és új beköltözők között, a négy település és környezetük értékeinek együttes fejlesztése a szolidaritás erősítését eredményezheti. "A Bakony-Balaton régió Magyarország kincse, a projekt révén ezt szeretnénk tudatosítani" - vallják a projektben dolgozó szakemberek.

A térségi partnerségi kapcsolatok erősítésének céljából júniusban tartották meg az úgynevezett stratégiai partnerépítő helyi érintett találkozót térségi turisztikai intézményekkel. A projekt folytatásaként, 2022. július 17-én vasárnap rendezik meg elsősorban a helyi, környékbeli lakosok számára a projekt nyilvános nyitórendezvényét Jásdon. A 16 órától kezdődő színes programon a projektről és a részvevő településekről tudhatnak meg többet a látogatók, kreatív programokon és játékos kvízben vehetnek részt. A rendezvény kulturális blokkjában zenei programokkal készülnek, de lesz lehetőség belekóstolni a Bakony gasztronómiájába, táncolni és vezetett sétába bekapcsolódni.

A nyitórendezvény a kéthetes terepmunkát előzi meg. Ez lesz a projekt kulcseleme, amikor a szakértői csapatok felméréseket végeznek a települések rejtett kincseiről, amelyre a további programokat építhetik. A települési csoportok helyben laknak, munkájukat a polgármesterek és kapcsolattartók, aktív civilek támogatják. Nyár végén a projekt első szakasza a helyszíni feltáró munka eredményeit bemutató rendezvénnyel zárul. Ősztől a 2023-as programfejlesztésen dolgozik tovább a csapat.

Kapcsolódó cikk
Felszínre hoznák a Bakony rejtett kincseit
Szakértői csapatok mérik fel négy bakonyi település rejtett kincseit, amelyekre a későbbiekben a községek programjait építhetik.

Milyen lehetőségeket nyújt a projekt a részvevő településeknek?

  • Kiemelt jelentőségű EKF-projekt, széleskörű kommunikáció, a települések népszerűsítése nagyregionális szinten
  • Szakmai támogatás a 2023-as program előkészítésére (a 2023-as rendezvénysorozatra a települések pályázhatnak, a 2022-es rendezvények jó alapot szolgáltathatnak erre), amely egy vissza nem térő lehetőség a települések és a régió számára
  • Pozitív hatás a helyi társadalomra – a tapasztalatok azt mutatják, hogy a helyi aktivitást serkenti, ha külső látogatók érkeznek a településekre, az ottlakók megerősödnek abban, hogy különleges, érdekes helyen laknak
  • A helyi lakosok tevőlegesen bevonódnak a fejlesztésbe, így erősödik az elkötelezettségük
  • A nagyobb térségi szereplők, valamint a partnertelepülések közötti együttműködés növeli egyenként a települések vonzerejét és a térségét is, nem csak a turisták, látogatók, hanem a jövőbeli beköltözők számára is
  • Szakmai együttműködési lehetőségek területfejlesztő kollégákkal
  • Közvetlen pénzügyi ellentételezés helyi bázis nyújtásáért, helyi érintett találkozó szervezéséért
  • Helyi preferencia, helyi jövedelmek növekedése – a kettő hetes terepmunka folyamán a csapatok helyben szállnak meg, helyben étkeznek, helyi szolgáltatásokat vesznek igénybe

vehir.hu
további cikkek
Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért kultúra Egy jegy, egy esély – színházi összefogás Simi gyógyulásáért Simi egy ritka genetikai rendellenességgel született, tízéves, életvidám kisfiú, aki – minden nehézség ellenére – tele van álmokkal. Szeret sütni-főzni, horgászni, barátaival időt tölteni, és legnagyobb vágya, hogy egyszer önállóan járhasson, szabad életet élhessen. ma 16:21 Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. tegnap 15:53 Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese kultúra Az Egyik csata a másik után az Oscar nagy nyertese Átadták az Amerikai Filmakadémia díjait Los Angelesben, magyar idő szerint hétfő hajnalban. Paul Thomas Anderson filmje, az Egyik csata a másik után tarolt: hat szobrocskát nyert. 2026. március 16. 8:34

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.