2022. augusztus 17.
//
Jácint névnap

Szerződést hosszabbított a Pick Szeged vezetőedzője

2022. július 27. 11:56
MTI
Juan Carlos Pastor, a bajnoki címvédő Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának vezetőedzője egy évvel meghosszabbította a szerződését, ami így 2024 nyaráig érvényes.

A klub hétfői sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a spanyol tréner megállapodása még egy plusz egy évre szól, vagyis most a hosszabbítási opciót léptették életbe. A klub honlapjának szerdai híradása szerint Marko Krivokapics szerződését ugyancsak meghosszabbították egy esztendővel.

Pastor kilenc éve irányítja a szegediek szakmai munkáját, a csapat azóta háromszor lett bajnok, egyszer Magyar Kupa-győztes, egyszer pedig EHF Kupa-győztes.

"Klubunk életében a stabilitás mindig fontos, elégedettek vagyunk a trénerek munkájával, ezért éltünk az opciós lehetőséggel" - nyilatkozta szerdán Kiss Bence.

A szegediek szerdán kora délután azt is bejelentették, hogy a 2016-ban igazolt szlovén jobbszélső, Mario Sostaric, valamint a tavaly nyáron érkezett osztrák balszélső, Sebastian Frimmel szerződését egyaránt 2025-ig meghosszabbították. Előbbi eddig 222 meccsen 751 gólt szerzett a klub színeiben, utóbbi 45 mérkőzésen 141 gólt dobott.

vehir.hu
Tál Dominik

További cikkek

Újra pályán a magyar kézilabda-válogatott legendái
Újra pályán a magyar kézilabda-válogatott legendái
Négy országból érkeznek ifjúsági korosztályú magyar csapatok a Határok nélkül elnevezésű kézilabda-fesztiválra, amelyet szerdától szombatig Székelyudvarhelyen rendeznek meg.
Ezüstérmet szerzett a Konkoly-csapat Ausztriában
Ezüstérmet szerzett a Konkoly-csapat Ausztriában
A Magyar Kupa-ezüstérmes Fejér-B.Á.L. Veszprém a második helyet szerezte meg az Ausztriában rendezett felkészülési tornán, miután a szombati fináléban 39-32-re kikapott a szlovén bajnoki bronzérmes Gorenje Velenjétől.
Négyes döntőben a címvédő Veszprém!
Négyes döntőben a címvédő Veszprém!
A címvédő Telekom Veszprém magabiztosan, tíz góllal múlta felül a szlovák bajnok Tatran Presov gárdáját a SEHA-liga vasárnap esti, hazai rendezésű negyeddöntőjében, így sikerrel kvalifikálta magát a sorozat zadari négyes döntőjébe (szeptember 2-4.).
Világbajnoki bronzérmes az U18-as magyar női kézilabda-válogatott
Világbajnoki bronzérmes az U18-as magyar női kézilabda-válogatott
Bronzérmes lett a magyar női kézilabda-válogatott az észak-macedóniai U18-as világbajnokságon, miután a szerdai helyosztón remek hajrával 27-26-ra legyőzte a holland csapatot.
A PSG és a Montpellier is magának akarta, Pechmalbec mégis a Veszprémet választotta
A PSG és a Montpellier is magának akarta, Pechmalbec mégis a Veszprémet választotta
A Telekom Veszprém újdonsült beállósa, a francia és szerb állampolgársággal is rendelkező Dragan Pechmalbec portálunk kérdésére azt nyilatkozta, miután a sportigazgató Nagy László felhívta, nem volt kérdés számára, hol folytatja karrierét.