Nem tudom nem észrevenni, hogy egy bűvös kockával érkeztél a beszélgetésre. Mindig van nálad?
Igen. Zavar, amikor az időt nem lehet értelmesen kitölteni, éppen ezért mindig van nálam egy könyv, vagy egy Rubik-kocka. Ha állok a postán vagy a buszmegállóban, nem telefont veszek elő, hanem ezek valamelyikét. Lehet ez egy verseskötet, egy regény, vagy egy háromszor hármas kocka, a lényeg, hogy az idő ne a telefon bújásával teljen. Nekem ez fontos.
Elveszik az időd, ha nem bújsz semmit?
Igen, valamit mindig muszáj csinálnom. A Rubik-kocka öt éve jött az életembe, amikor egy kollégám leült velem, és türelmesen elmagyarázta a tudnivalókat. Mára már 135 Rubik-kockám van, de a szakkörön, amit anno a veszprémi Kossuth Lajos Általános Iskolában tartottam, háromszor hármasat használtunk, de emellett vagy kilenc másfajta kockát is megtanítottam kirakni. A gyerekek mellett a szülők is nagyon hálásak, voltak, akik megköszönték, hogy a gyerekük végre nem telefonnal a kezében aludt el, hanem a kockával. Már ezért megérte. Nem vagyok túl szociális, és nem szeretek a buszon utazás közben interakcióba kerülni, de előfordult már, hogy néhány buszút alatt megtanítottam valakit kockázni.
Mondhatjuk, hogy a Rubik-kocka népszerűsítése egyfajta missziód? Még a szociális komfortzónádból is kilépsz…
Így van, pontosan. De azért nem vagyok antiszociális, csak egyszerűen jól elvagyok magamban, illetve a saját közegemben, a saját ismerőseimmel, barátaimmal érzem magam otthonosan. Ezeken kívül igyekszem a háttérben maradni.
Min múlik, hogy reggel melyik kockát teszed a táskádba a sok közül?
Attól függ, mit olvasok. Amikor a vaskos és súlyos Ulyssest cipelem magammal, akkor adódik, hogy a kisebb és könnyedebb háromszor hármasat tegyem be.
Azt mondod, komfortosabb a háttérben maradni az idegenek között. A tanári pálya ebben az értelemben nagy kihívás?
A tanárság tölt fel igazán. Az egy szerep, bár inkább hivatás. Néha arra gondolok, én nem is dolgozom, hanem a hobbimat csinálom. Pedagógiai asszisztensként kezdtem, akkor még tanári tervekről szó sem volt. Két hét alatt annyi pozitív impulzus ért, hogy nem volt kérdés, maradok a pályán. Négy évvel ezelőtt érettségi tétel lettem.
Hogy lesz valakiből érettségi tétel?
Amikor az asztalfiókból előkerültek az írásaim, elkezdtem slam poetry estekre járni. Sokat versenyeztem, többnyire első helyezettként zártam. Néhány éve a slam poetry, mint új irodalmi irányzat bekerült a tizenkettedikes tankönyvbe, így aki azt a tételt húzza az érettségin, a kedvenc slammeréről kell beszélnie. Én elérhető voltam, így megkerestek azzal, hogy mire gondolt a költő…
Az olvasásról már beszéltünk, de hogyan kezdtél el írni?
Mint minden jógyerek, én is kaptam néhány körmöst általános iskolában, amiért nem írtam szépen. Szóval ezzel a csúnya külalakkal írtam kilenc évesen egy harminckét versszakos verset, a nyúlról szólt. Miután látták a napközisek, elszégyelltem magam és a helyzetet olyannyira, hogy tizenhatéves koromig egy sort sem írtam. Akkor pedig szembejött velem az órán József Attila, helyet foglalt mellettem, én pedig kopogtatás nélkül beengedtem. Amikor azt a sorát olvastam, ki tiltja meg, hogy elmondjam mi bántott, hazafelé menet én is feltettem magamnak ezt a kérdést, végül vers született belőle, de ekkor még csak a sötét fiókba tettem az egyébként sötét tónusú írásaim.
Miközben írtad, elképzeltél egy olvasóközönséget?
Nem. Semmiféle szándékosság nem volt még ekkor. Amikor egyetemista lettem, kisebb nyomásra elkezdtem megosztani a közösségi oldalon a verseimet, s ahogy megnyílt az asztalfiókom, nem tudtam jobbat kitalálni, majdnem mindennap posztoltam. Bevezettem a haiku hétfőt, a posztkultúr keddet, a papírfecnis csütörtököt, és a vasárnapi verseket. Kicsit besokalltam, végül megmaradtak a vasárnapi versek. Sokszor kijelentettem már, hogy ez volt az utolsó poszt.
Viszont annyira sikeresek a verseid, hogy gyakorlatilag a közönséged követelte az újabb írásokat. Nyáry Krisztiánból is így lett író: a lelkes olvasók újabb és újabb sztorikat vártak tőle.
Igen, hasonló példa. Amikor a slam bejött az életembe, éreztem, hogy magasabb szintre kell helyeznem az írást. Elkezdtem keményen foglalkozni rímekkel, próbálgattam; így, ha ma valamelyik saját versemről kérdeznek, pontosan el tudom mondani, miért épp úgy van megírva. Persze sok szabadverset is írok, ha például egy Dalí festménnyel ülök szemben.
A mai napig rengeteget olvasol, hetente két könyvet, de már egészen kicsiként is olyan regényeket olvastál, amit mások csak jóval később kezdenek… Amikor valaki érettebb a saját korosztályánál, törvényszerű, hogy nehezebben érteti meg magát a társaival?
Mondjuk inkább azt, hogy nem tudtam kivel beszélgetni az irodalomról, a filmekről, vagy bármiről, ami egy kicsit bonyolult. Ilyenkor azt a megoldást választottam, hogy inkább lementem focizni a pályára, és egész nap ott voltam. Este – ahogy azóta is – az a pihenés, hogy olvasok, majd közvetlen elalvás előtt még írok pár sort. Reggel négykor kelek, akkor ugyanezt csinálom, leszámítva persze a focit.
Ha most nem költőként, hanem mint tanár kellene megfogalmaznod az ars poétikád, akkor mi lenne az? Milyen tanár vagy?
Nekem tanulóként nagyon sok jó tanárom volt, nyugodtan mondhatom, hogy példaképeim voltak, szerintem rendkívül fontos az ember életében a vezérfonal, amihez igazodhat. Igyekszem én is ilyen tanár lenni, a visszajelzések szerencsére jók. Boldoggá tesznek az apróságnak tűnő dolgok, például amikor a diákokkal valami jól sikerül. Már két hete Robinson Crusoe óráink vannak, élvezik, amikor palackpostával üzenek nekik, vagy amikor hajót kell építeniük. Úgy tűnik a gyerekek is, de én is nagy kedvvel megyek be az órára. A kis csodákban tudok hinni, egy jól sikerült óra nagyon feldob.
Beszéljünk a slamről! Hosszú folyamat volt, míg a szövegeid napvilágot láttak, de mennyire esett nehezedre ezeket felvinni a színpadra és előadni?
Életem első versenyén a Fricskában majdnem megfutamodtam. Haza akartam menni, járt a lábam, mintha muszáj lett volna, a mikrofonon nem mertem állítani, ezért lábujjhegyen adtam elő, és a legnagyobb meglepetésemre végül maximális pontszámmal nyertem. Ez olyan löketet adott, hogy benne maradtam. A slam kezdetben terápiás jelleggel bírt, legalábbis utólag ezt mondom, sok traumát, feldolgozandót írtam a szövegeimbe, kissé talán negatív hangvétellel. De ha mutat nekem valaki kapásból tíz vidám József Attila szöveget, akkor el tudom fogadni a kritikát a sötét hangulatról. Pion Istvánnak van egy szövege arról, hogy a szomorúság szinonimája Pion: azt hiszem, akkor én is ott lehetek zárójelben.
A cikk az Ecoport magazin 2022/2. számában jelent meg.
Fotók: Egyed Melinda
