2023. május 29.
//
Magdolna névnap

Új alumínium-technológia, de a régi cégfilozófia – létrejött az Ada-Alu

1997-ben egy veszprémi vállalkozó úgy döntött, belevág tervei megvalósításába és létrehozta műanyag nyílászárók gyártásával és beépítésével foglalkozó cégét. 25 évvel ezután ma már fiai vezetik a céget, az Ada-Bau pedig egy ismert és a régió, de akár a hazai építőiparban is jól csengő márkanévvé nőtte ki magát. 2022-ben a cég ismét egy fontos mérföldkövéhez érkezett, immáron az Ada-Bau mellett, Ada-Alumínium Kft. néven az alumínium nyílászárók területén is saját branddel jelent meg. Az ide vezető útról, a cég filozófiájáról is beszélgettünk Ürményi Adriánnal, az új cég ügyvezetőjével.

Ahhoz, hogy teljes képet kapjunk arról, milyen piaci folyamatok és milyen stratégiai döntések láncolata vezetett oda, hogy megalakuljon az Ada-Aluminium Kft., vissza kell menni az időben 25 évet, amikor egy 50 m2-es helyiségben elkészültek az első, még műanyag nyílászárók. Ürményi Sándor így kezdte vállalkozói pályafutását, majd lépésről lépésre, minden elvégzett munka után egyre inkább növekedett a cég. 2000-ben már egy 800 m2-es nemesvámosi csarnokban folyt a gyártás, ezáltal már a termékeik mennyiségével is sikerült beérni a piaci megrendelések számát. Pár évvel később már ez a gyáregység is kicsinek bizonyult és az Ada-Bau elköltözött egy 1800 m2-es hajmáskéri épületbe. Itt már egy helyen, kényelmesen meg tudták oldani a gyártási, raktározási feladatokat, valamint irodákat és szociális helyiségeket is ki tudtak alakítani a munkavállalóiknak.

Azoknak a munkavállalóknak, akik közül van, aki azóta a cégnél dolgozik, amikor már nem csak a hajmáskéri telephelyen találkozni az Ada-Bau logójával, hanem Veszprémben egy modern bemutatóteremnél is, valamint újonnan a megyeszékhely déli iparterületén egy 1000 m2-es csarnoknál is. Igaz ez utóbbi homlokzatán az Ada-Bau mellett hamarosan megjelenik az új vállalkozás, az Ada-Alu logója is.

Habár az Ada-Alumínium Kft. csak nem olyan régóta van jelen bejegyzett cégként a piacon, a szakembergárda az Ada-Bau égisze alatt már régóta ismeri és alkalmazza az alumínium technológiát a nyílászáróknál, függönyfalaknál, és télikerteknél. Először nyugati partnereik révén ismerkedtek meg közelebbről az alumínium ilyen alkalmazásával. Ahogy Ürményi Adrián, a cég ügyvezetője mesélte, szerencsés helyzetben voltak, mert lehetőségük volt nyugati piacokon is kipróbálni magukat, tanulni, fejlődni az ott tapasztaltak alapján. Ezzel a tudással felvértezve indították el már jóval korábban az Ada-Alu megalapítása előtt az alumínium nyílászáró gyártó részegységüket, amellyel már gond nélkül meg tudták oldani különböző nyári- és télikertek nyílászáróit, valamint az ezekhez kapcsolódó kiegészítő termékeik palettája is bővült.

A cég életében a külföldi tapasztalatszerzés aztán kulcsfontosságúnak bizonyult, hiszen, ahogy az ügyvezető meséli immáron évtizedes távlatából, a magyar építőipar, habár leköveti a nemzetközi trendeket, mindig pár év késésben van ezekhez képest. Amikor nyugatabbra már családi házaknál is alkalmazták ezt a technológiát a nyílászárók esetében, nálunk csak nagyobb épületeknél, főként közintézményeknél jelent meg. Aztán a piac változása Magyarországot is elérte, megerősödött az a réteg, akiknek lehetősége is nyitottsága is megvolt arra, hogy ilyen újfajta technológiákban gondolkodhasson saját háza nyílászáróinál, egyszóval megnőtt a lakossági kereslet is az alumíniumra.

Ürményi AdriánÜrményi Adrián

Az Ada-Bau energiáit nagyon sokáig lekötötték a műanyag nyílászárókra érkező megrendelések, de a két ügyvezetője a cégnek, Ürményi Norbert és testvére, Ürményi Adrián úgy döntöttek, reagálni kell a piaci folyamatokra és meg kell erősíteni a cég lábát az alumínium területén is.

„Sok csatát megvívtunk az évek alatt a piacon, de mindig sikerült fennmaradnunk, most pedig már azzal a céllal vághatunk bele új projektünkbe, hogy ezzel is kitűnjünk, ebben látjuk a jövőt” – mondta Adrián, aki a testvérek közül az Ada-Aluminium Kft. ügyvezetője lett.

A stratégiájuk látszólag egyszerű volt, az Ada-Alut, mint önálló, az Ada-Bautól teljesen különálló céget hozták létre, ugyanakkor a tulajdonosi kör, a szakembergárda, az infrastruktúra területén összefonódnak egymással. Ami pedig az új cég indokoltságát igazolja, Adrián tapasztalatai szerint a megrendelők szeretik, ha egy kézben van minden egy felújítás, vagy építkezés során, beleértve a nyílászárókat is. Éppen ezért egy idő után már nem volt hatékony az, ha ők folyamatosan más gyártókkal szerződtek, hogy kielégítsék a partnereik alumíniumra vonatkozó igényeit, saját kezükbe vették ezt a technológiát is.

De, hogy miért is lett ennyire népszerű ez az alumínium technológiája immáron nem csak a nagyobb beruházásoknál, hanem a lakosság körében is, arra szintén Adrián adja meg a választ.

„A kérdést meg lehet közelíteni két irányból. Egyrészről esztétikai szempontból, másrészről az alumínium-technológia előnyei részéről is. Újabban nagy divatnak örvend a minimalista stílus, a letisztult, filigrán és modern külső egy épületen, ami erőt sugároz. Ezt az alumíniummal tökéletesen meg lehet valósítani. Másrészről pedig ezek a nyílászárók sokkal időtállóbak, jobban ellenállnak az erős UVB-sugárzásnak és statikailag is erősebbek.”

Az Ada-Alu azonban nem csak az új technológiájával tűnik ki a piaci konkurensek közül. Veszprém megyében nincs másik olyan cég, amely egyszerre foglalkozna nagyobb, projektszerű megrendelésekkel és mellette ugyanúgy tartana fent lakossági partnerkört is. Márpedig az ő esetükben pontosan ez az üzleti modell. „Néha kicsit úgy érezzük, hogy skizofrének vagyunk, amikor egy nap több ügyfelünkkel is tárgyalunk” – mondta nevetve Adrián, aki ezzel arra utalt, hogy bár jelen vannak a térség több nagyobb intézményi beruházásánál is, mégis ugyanúgy foglalkoznak kisebb lakossági igényekkel, amikor például egy családi ház, egy nyaraló nyílászáróit szeretné valaki alumíniumból megoldani.

„A nagyobb projekteknél folyamatosak a szakmai egyeztetések a tervezőkkel, kivitelezőkkel, tervrajzokat bújunk, majd ezek alapján számításokat végzünk és ez így megy hosszasan. Ezzel szemben a másik oldalról, amikor egy magánszemély keres meg, kimegyünk a lakásához, ő elmondja, hogy mit, hova és hogyan szeretne, a többit pedig ránk bízza.”

Az Ada-Alu, de ugyanígy az Ada-Baunál is tehát amellett, hogy a mindennapjaik során képviselik a nagyvállalati stílust is, máig megmaradtak annak a családi vállalkozásnak, ahogy a két Ürményi testvér édesapja elindította egyszer a céget. „Máig bennünk él az a szellem, amit édesapánk is képviselt, azaz ott segítünk, ahol tudunk a partnereinknek. Kezdetben nem véletlen, hogy marketing helyett inkább szóbeszéd útján terjedt a cég jó híre és így jöttek újabb és újabb megrendelések. Ez a mai napig meghatározó nekünk” – mondta Adrián.

A családi vállalkozásokra jellemző attitűd a HR-vonalon is megjelenik a cégnél, amikor megalapították az Ada-Alut, szintén a saját és kollégáik szaktudására alapozták a sikereket. Habár a cég így bővült is, sok múlt azon, hogy a szükséges átszervezéseket házon belül jól menedzseljék, ami egyelőre kifizetődőnek látszik. Nem véletlen, hogy olyan veszprémi nagyberuházásokban érdekeltek, mint az új tornászgyakorló, a Hangvilla, vagy éppen a jövő év tavaszára elkészülő mozgásművészeti központ alumínium nyílászárói az egykori gyermekkórház épületén.

Ezt az előremutató mentalitásukat pedig jól tükrözi az, ahogy Adrián nyilatkozott a filozófiájukról, azaz: „Sohasem mondjuk elsőre, hogy ezt nem tudjuk megcsinálni. Mindig keressük az új kihívásokat, még akkor is, ha az elején még nem vagyunk teljesen

A cikk eredetileg az Ecoport magazin 2022/II. számában jelent meg.

Hajas Bálint
Domján Attila

További cikkek

Török választások - Recep Tayyip Erdogan nyerte az elnökválasztást
Török választások - Recep Tayyip Erdogan nyerte az elnökválasztást
A török Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) elnöke, Ahmet Yener vasárnap este bejelentette: a közel végleges adatok alapján Recep Tayyip Erdogan hivatalban lévő török államfő nyerte az elnökválasztás második fordulóját.
Nem találta meg Suhajda Szilárdot a mentőcsapat, befejezték a keresést
Nem találta meg Suhajda Szilárdot a mentőcsapat, befejezték a keresést
Nem találta meg Suhajda Szilárdot a Mount Everesten a hegymászó keresésére pénteken reggel indult mentőcsapat, ezért befejezték a keresést - írta szombaton a Hóhatár - a Mozgásvilág hegymászó hírei Facebook-oldal.
Kerti tó: a békák utolsó menedéke?
Kerti tó: a békák utolsó menedéke?
A kétéltűek közel 370 millió éve élnek a Földön, mi mégis évtizedek alatt a kihalás peremére sodortuk őket. Az állománycsökkenésük Magyarországon is drasztikus ütemben zajlik. Ha a tendencia nem változik, akkor néhány éven belül a legtöbb tájegységünkről eltűnnek. Jó hír viszont, hogy egyénileg is sokat tehetünk a megmentésük érdekében, ha saját kertünkben szaporodó- és élőhelyet biztosítunk számukra. Kántás Zoltán, környezetvédelmi méréstechnikus, aktív természetvédő írása.
Véget értek az írásbeli érettségik
Véget értek az írásbeli érettségik
Befejeződnek pénteken a 2022/2023-as tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszakának írásbeli vizsgái - közölte az Oktatási Hivatal.
Korai fejlesztő ellátás létesül, békepárti nyilatkozathoz csatlakozott az önkormányzat, a hulladékkezelő társulást vizsgálta az OLAF
Korai fejlesztő ellátás létesül, békepárti nyilatkozathoz csatlakozott az önkormányzat, a hulladékkezelő társulást vizsgálta az OLAF
Rendhagyó módon nem a Városházán, hanem az Acticityben rendezték meg a képviselőtestület ülését csütörtökön.