2023. május 30.
//
Zsanett, Janka névnap

Luxemburggal és Görögországgal zárja az évet Rossi csapata

2022. szeptember 1. 13:29
MTI
Novemberben Luxemburggal és Görögországgal vív barátságos mérkőzést a magyar labdarúgó-válogatott.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) honlapjának csütörtöki híre szerint a Marco Rossi irányította nemzeti együttes november 17-én a Stade de Luxembourgban lép pályára, három nappal később pedig a Puskás Arénában fogadja a görögöket.
    
Luxemburg jelenleg a Nemzetek Ligája C divíziójában Törökország mögött a második helyen áll csoportjában. Legutóbb 2017. november 9-én mérkőzött meg a magyar válogatott a luxemburgival, és akkor 2-1-es vereséget szenvedett. A novemberi meccs lesz a 12. Luxemburg ellen, amelyet - az említett, öt évvel ezelőtti találkozót leszámítva - mindig legyőzött a magyar válogatott.
 
A szintén NL C divíziós - és ott csoportelső - görögökkel legutóbb már Marco Rossi vezetésével találkozott a magyar válogatott, amely 2018. szeptember 11-én, hazai pályán 2-1-re győzött, október 12-én pedig idegenben 1-0-ra kikapott. A két válogatott eddig 21 alkalommal csapott össze egymással, öt magyar győzelem, hat döntetlen és tíz görög siker született.

"Minden évben kevés időt tud együtt tölteni a csapat, mivel roppant sűrű a klubcsapatok programja itthon és külföldön egyaránt, ezért minden egyes együtt töltött plusz nap kiemelt jelentőséggel bír - mondta az mlsz.hu-nak Marco Rossi.

- Ebből a szempontból is fontos lesz a novemberi összetartás, illetve kitűnő esélyt nyújt arra is, hogy lehetőséget adjunk azoknak a fiataloknak, akik egy ideje már kopogtatnak a férfi A-válogatott ajtaján, és amennyiben továbbra is megfelelően dolgoznak és teljesítenek, hamarosan rendszeres kerettagok lehetnek. Szeretnénk lemérni, hogy mire képesek és hol tartanak nemzetközi szinten a felnőtt válogatottak mezőnyében" - tette hozzá.
    
A görögök elleni találkozó a katari világbajnokság nyitónapjára esik, ami azért fordulhat elő, mert a nemzetközi szövetség utólag hozta egy nappal előbbre a vb első mérkőzését.
    
Az NL-ben a magyarok szeptember 23-án Lipcsében lépnek pályára a németek ellen, majd 26-án a Puskás Arénában fogadják az Európa-bajnok olaszokat.

vehir.hu

További cikkek

Magyar-litván: már csak hétezer jegy vár gazdára
Magyar-litván: már csak hétezer jegy vár gazdára
Már csak hétezer jegy vár gazdára a magyar labdarúgó-válogatott június 20-i, litvánok elleni hazai Európa-bajnoki selejtezőjére.
Kecskeméti újonc Marco Rossi keretében
Kecskeméti újonc Marco Rossi keretében
Szalai Gábor, a Kecskemét védője személyében egy újoncot is meghívott a júniusi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő keretébe Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
Zárt kapuk mögött fogadják a szerbek a magyarokat
Zárt kapuk mögött fogadják a szerbek a magyarokat
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) megbüntette a szerbeket, akik így az 50 ezer eurós pénzbírság mellett zárt kapuk mögött fogadják majd a magyar válogatottat az Európa-bajnoki selejtezősorozat szeptemberi fordulójában.
A magyar válogatott a 33., Argentína az élen
A magyar válogatott a 33., Argentína az élen
A magyar válogatott három helyet javítva 33. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet immáron a világbajnok Argentína vezet.
Megszólalt a kisfiú, akinek nem jutott kabát
Megszólalt a kisfiú, akinek nem jutott kabát
Az országban szinte az összes médium foglalkozott a témával, miszerint az iskolás gyermekeknek – akik bekísérték a válogatott labdarúgókat az Eb-selejtezőre – fagyoskodniuk kellett. Megkerestük az egyetlen kisfiút, akinek nem jutott kabát, meséljen róla, hogy élte meg a pillanatot.