Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. november 28. Stefánia
Veszprém
3°C
2023. november 28. Stefánia
Veszprém
3°C

Diákok jelentkezését várja a Pannon Színitanoda

2022. szeptember 13. 11:29
Csütörtökön hat órától Komáromi Sándor, a PASZTA vezetője várja a 2022/23-as tanévre jelentkező diákokat a Pannon Egyetem M épületében, hogy beiratkozzanak.

Három korosztályban invitálják az érdeklődőket, így az alsó és felső tagozatosokat, valamint a középiskolások is hívja Komáromi Sándor, hogy amennyiben a színház eszközein keresztül szívesen elmondanák érzéseiket a világról és saját magukról, akkor jelentkezzenek. Semmiféle előképzettség nem szükséges, nincs előkövetelmény.

Komáromi Sándor kérésünkre beszámolt a Pannon Színitanoda nyári eseményeiről is, kedvet csinálva a fiatalok jelentkezéséhez. Ahogy fogalmazott: „Minden korosztálynak kínáltunk a nyáron táborokat, ezek nagy sikerrel záródtak.

Állandó partnereink voltak Neuburger Éva és Domján Andrea, megkezdtük az együttműködésünket Magyarpolánnyal, az Ajkai Grafikai Műhellyel, a pajtaszínházuk és a művészeti iskola tantermei adtak szállást az első bentlakásos tehetséggondozó PASZTA táborhoz. Felsősökkel és középiskolásokkal dolgoztunk, mindkét csapat remek előadást hozott létre a tábor folyamán.

Jártunk Erdélyben is, kőrispataki színjátszó táborban, régi partnerünkkel, a Soltis Lajos Színházzal, és bízunk benne, hogy a kint készített produkciót majd Veszprémben is bemutathatjuk. További cél, hogy 2023-ban minden eddigi Pasztás előadást tágabb közönség elé vigyünk.

Fő projektünk egy tűzszínházi produkció létrehozása, egy magyar népmesei történet, balkán zenék és a roma legendárium ötvözetéből – ezzel a látványos előadással minden Pasztást megmozgatnánk.

Szeptember 15-én tehát a Pannon Egyetem felső kampuszának M épületében várjuk jelentkezőinket, aki pedig nem tud megjelenni, emailen is felveheti velünk a kapcsolatot: pannonszinitanoda@gmail.com

Szabó Eszter
további cikkek
Hipp-hopp, színházba megy Vuk Hipp-hopp, színházba megy Vuk Fürge róka lábak, surranó kis árnyak tűnnek fel november 26-tól a Veszprémi Petőfi Színházban: Fekete István közkedvelt meséjét viszik színpadra a teátrumban, ami nemcsak a gyerekeknek lehet izgalmas, de a felnőtteknek is tanulságos mondanivalóval bír a felelősségről és a (pót)szülői létről. 2023. november 24. 22:57 Nevetésbe burkolt szabadságkeresés a Petőfi színház új darabjában Nevetésbe burkolt szabadságkeresés a Petőfi színház új darabjában A magyar virtusról, szabadságról és az utolsó pillanatos döntésekről is mesél a Veszprémi Petőfi Színház második nagyszínházi bemutatója, A három sárkány. 2023. november 2. 22:07 A Magyar Hősök – Szabadulószínház című előadás a XX. századba repít vissza A Magyar Hősök – Szabadulószínház című előadás a XX. századba repít vissza Október huszonnegyedikén a Veszprémi Petőfi Színház ad otthont a Magyar Hősök – Szabadulószínház című előadásnak, amely egy speciális utazásra invitálja a közönséget.  2023. október 19. 22:20 Markó Róbert: A világ legjobb bábszínházát akarom megcsinálni Veszprémben Markó Róbert: A világ legjobb bábszínházát akarom megcsinálni Veszprémben Szőke Kavinszki András lemondása után a győri Vaskakas Bábszínház korábbi művészeti vezetője vette át a Kabóca Bábszínház vezetését október 15-től. 2023. október 17. 12:40

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.