Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kavicsfogú álteknősök szobrai lepték el a várost

2022. szeptember 27. 4:00
Öt különböző helyszínen öt kis álteknős díszíti a várost, természetesen a környezetnek megfelelő tevékenységet végezve.

A kavicsfogú álteknőst Laczkó Dezsőnek köszönheti a világ, s most Veszprém utcáin is megmutatkoznak a több mint 200 millió évvel ezelőttig élt állatok. Hogyan is lehetne ábrázolni az álteknőst az Eötvös Károly Megyei Könyvtárnál, ha nem úgy, hogy épp könyvet olvas?

Csík Richárd képzőművész, megmutatja, hogy az általa készített öt kavicsfogú álteknős koránt sem hétköznapi ábrázolásmódban látható: a Kálvin János Parkban a gördeszka pálya közelében az álteknős is deszkát ragad, míg a Mindszenty emléktemplom mellett a geológus kis állat köszön vissza.

További két helyszínen is megjelennek a szobrok, a vasúton egy vasutas álteknős köszönti az utazóközönséget, míg az egyetemen egy megelőlegezett diplomás állatka látható. Ezen két helyszín még nem végleges, hiszen a felújítások miatt még nem lehetett a pontos helyükre tenni a bronzszobrokat.

Brányi Mária, a könyvet olvasó álteknős leleplezésénél kisgyerekek segítségét kérte, akik már különböző rajzpályázatok kapcsán is jól ismerik a páncélos lényt. Az alpolgármester örömét fejezte ki, amiért a kavicsfogú álteknős még inkább beírja magát a köztudatba. Felszólalt Ferenczy Gábor is, a Pro Veszprém Nonprofit Kft. vezetője, aki büszke arra, hogy egy olyan érték válik kézzelfoghatóvá, megismerhetővé egy nagy közösség, jelen esetben egy város számára, ami egyedi.

Szabó Eszter
Domján Attila
további cikkek
Rászoruló családok vihetik bábszínházba csemetéiket kultúra Rászoruló családok vihetik bábszínházba csemetéiket Száz darab négy alkalomra szóló bérletet juttatnak el rászorulókhoz civil szervezetek a Kabóca Bábszínház patrónus programjában. 2025. március 22. 19:29 Első kézből ismerhetjük meg a Tanácsköztársaság veszprémi történéseit kultúra Első kézből ismerhetjük meg a Tanácsköztársaság veszprémi történéseit Újra kiadta Gutheil Jenő 1920-ban megjelent, A kommunisták uralma Veszprémben című kötetét – illetve annak jegyzetekkel, mellékletekkel ellátott kritikai változatát – a Veszprémi Szemle. A kötet sorsát dr. Vizi László Tamás történész, a Kodolányi János Egyetem Tudományos rektorhelyettese ismertette a pénteki könyvbemutatón az Eötvös Károly Könyvtárban. 2025. március 21. 22:04 Bejelentette következő évadát a Pannon Várszínház kultúra Bejelentette következő évadát a Pannon Várszínház Péntek délelőtt a Hangvillában ismertették a 2025/26-os évad előadásait. A 25. jubileumi évadban két ősbemutató is lesz, A filmsztár, valamint a Szegény gazdagok. 2025. március 21. 14:24 Kultúrával tovább erősített lengyel–magyar barátság kultúra Kultúrával tovább erősített lengyel–magyar barátság A Veszprémi Petőfi Színház művészei és vezetői alkotta küldöttség Magyarország krakkói főkonzulátusának meghívására és szervezésében Lengyelországban töltötte a március 15-ei nemzeti ünnepet és az azt megelőző napokat. 2025. március 20. 12:47

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.