Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Egy éve még közelebb jött egymáshoz az egyetem és a város

2022. október 20. 10:55
Kicsivel több mint egy évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit a Pannon Köztér, amely azóta 261 rendezvénynek adott helyet, melyeken ötezernél is több látogató fordult meg.

Néha nem az jelenti a legnagyobb akadályt, hogy nincsenek tenni akaró emberek, nincsenek közösségek, csak az, hogy nincs hely, ahol összegyűlhetnének, ahol elindulhatna az aktivitás. Ezt a problémát ismerte fel a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program lebonyolításáért felelős csapata, amikor a tavalyi évben elindították a KözTér hálózatot szoros összefüggésben azzal a missziójukkal, hogy erősítsék a helyi közösségeket, összekapcsolják az embereket annak érdekében, hogy abból valamilyen újabb érték szülessen.

A hálózat első elemeként 2021. szeptember 30-án meg is nyílt a Pannon KözTér az intézmény E épületében két, összesen 30 fő befogadására alkalmas projektteremmel és egy nagyobb, terasszal is rendelkező közösségi térrel.

„A célunk elsősorban az volt ezzel, hogy hidakat építsünk a generációk között, megerősítsük a Pannon Egyetem közösségét és élettel töltsük meg ezt a teret” – mondta el Markovits Alíz, a VEB 2023 Zrt vezérigazgatója a köztér egy éves születésnapja alkalmából tartott ünnepségen.

Dr. Gelencsér András rektor szerint ezzel az egyetem régi álmát is sikerült megvalósítani, hiszen korábban egy kicsit mindig úgy érezték, az intézmény és a város között mintha fal húzódna, nem igazi az átjárás. A köztér segített abban, hogy a hallgatók szorosabban bekapcsolódhassanak Veszprém vérkeringésébe, a városban élők pedig közelebbi képet kapjanak arról, mi zajlik az egyetem falai között a programokon résztvevők összekapcsolásával.

Utóbbiak között egyébként akadtak az EKF-hez kapcsolódó kulturális és önkéntes programok, meskör, véradás, hajfonó workshop, fiatalok éneke, rap est, fotókiállítás és versíró est is- szinte bármi, ami a veszprémieknek eszébe jutott.

A koncepció ugyanis nem az volt, hogy az EKF csapata találjon ki programokat, ők mindössze kreatív helyszínt, fizikai teret szerettek volna biztosítani a közösségeknek, illetve az EKF pályázatának nyertesei számára ötleteik megvalósításához – tudtuk meg Bonyhádi Szilvia projektmenedzsertől, az EKF közösségi bevonásért felelős munkatársától.

Ezt a helyet persze úgy kellett létrehozni, hogy azt a közösség – középiskolások, egyetemisták, nyugdíjasok, aktív dolgozók is magukénak érezzék, s meg tudjanak nyílni, oldottabban menjen az egymással való ismerkedés, amire a Covid óta nagy szükségünk van: a pandémia némi pozitív hatása, hogy felerősödött a valahová tartozás igénye, amelyhez a tér segítséget tud nyújtani – osztotta meg gondolatait dr. Kővári Edit, a Pannon Egyetem oktatója, EKF kapcsolattartója.

A számok – 261 rendezvény, több mint ötezer látogató – pedig azt mutatják, ez sikerült. A köztér programjai közül például hamar igen nagy népszerűségre tett szert a Társasjáték Est, a VEB2023 Hangjáték projektjének zenei estjei, az Ők is köztünk élnek sorozat, de az egyetemi karok rendezvényei is, mint például a SIKKed, a Gazdaságtudományi Kar startupokat támogató sikersorozata. Emellett a köztérben talált otthonra a CoolLaunch ifjúsági szervezet, az Európa Kulturális Fővárosa program városainak egyetemeit egyesítő UneCC titkársága, valamint a Generációs Híd projekt is, melynek kapcsán Steigervald Krisztián generációkutató beszélgetett a projekt eddigi eredményeiről az ötletgazdákkal.

A Pannon KözTér mellett egyébként az idén februárban megnyílt Jutasi KözTér is gyorsan népszerű találkozási ponttá vált, amely már tucatnyi önszervező közösségnek ad otthont, és közel 150 rendezvényt fogadott be.

Bertalan Melinda
Kovács Bálint
további cikkek
A lakosság bevonásával újítanák meg a Hóvirágtelep kedvelt parkját A lakosság bevonásával újítanák meg a Hóvirágtelep kedvelt parkját Közösségi tervezésre hívta péntek délután az önkormányzat az Egyetemváros lakóit a Csermák, Csikász és Egyetem utcák közötti belső parkba, hogy együtt gondolkodjanak arról, miként tehetnék még jobbá a helyet. tegnap 16:34 Még több szabadtéri eszközön lehet játszani és kikapcsolódni Veszprémben Még több szabadtéri eszközön lehet játszani és kikapcsolódni Veszprémben Közel százmillió forintos EKF-támogatással újította meg, illetve bővítette a közösségi- és játszótereket Veszprém különböző területein a VKSZ Zrt. 2023. szeptember 22. 14:28 Porga: 2030-ra Európa városainak elitjei közé szeretnénk tartozni Porga: 2030-ra Európa városainak elitjei közé szeretnénk tartozni Háromnapos rendezvénynek adott otthont a VEAB, egészen pontosan a kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete szervezésében megvalósuló éves tudományos-szakmai konferenciának, ami idén a Kraft in Motion címet kapta. 2023. szeptember 17. 9:06 Méltó zárása volt a nyárnak a Káli Piknik Méltó zárása volt a nyárnak a Káli Piknik Talán minden kultúrakedvelő igyekezett a számára legtesthezállóbb programmal zárni a nyarat, hogy az utolsó élményeket, ízeket, dallamokat és hangulatokat még magába szívja. Mi a Káli Pikniket választottuk, ahol a gasztronómia és a kultúra különleges egyveleget alkotva került terítékre. 2023. szeptember 4. 22:43

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.