Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
12°C

Megjelent Fenyvesi Ottó útinaplója

2022. november 20. 9:47
Balkáni utazásáról írt könyvet Fenyvesi Ottó József Attila-díjas költő, író.

A költőt Gáspár Gábor, Korbély Barnabás, Kovács Endre, Molnár Sándor és Porga Gyula kísérték el a több országot átszelő utazásra. A kötetet szombaton mutatták be a Csikász Galériában, ahol a szerző elmondta: a csapatot Ivo Andrić Nobel-díjas szerző Híd a Drinán című regénye hozta össze, amelyben Andrić a boszniai Višegradnál négy és fél évszázaddal ezelőtt épült híd történetén keresztül dolgozza fel a település történetét. A közös olvasmányélvény sarkallta arra a hat férfit, hogy nekivágjanak az útnak. 

A kötetbemutatón az utazás egyik résztvevője, Porga Gyula polgármester is jelen volt, és örömét fejezte ki amiatt, hogy részese lehetett az útnak, mely során több ezer kilométert tettek meg. 

A Gáspár Gábor, Korbély Barnabás és Kovács Endre fotóival illusztrált kötet a Művészetek Háza gondozásában jelent meg.

vehir.hu
Domján Attila
további cikkek
Hogyan tanítsuk az irodalmat? Holtszezon Hogyan tanítsuk az irodalmat? Tanárok és szülők beszélgettek szombaton az Incognitóban arról, hogyan kellene tanítani az irodalmat? Kell-e akár tartalmában, akár módszereiben változtatni, korszerűsíteni a lassan százötven éve rögzült tantárgyon? 2026. február 22. 14:52 Endrődi Sándorra, korának sztárköltőjére emlékeztek kultúra Endrődi Sándorra, korának sztárköltőjére emlékeztek Talán Endrődi Sándor volt az egyetlen veszprémi, akiről még életében közterületet neveztek el: 1920-ban halt meg, és 1913-ban neveztek el róla utcát, ami az évtizedek során egész lakóteleppé terebélyesedett – ezzel a felütéssel kezdte beszédét Sebő József tanár, szociológus az Endrődi születésének évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen péntek délután, a már említett lakótelepen. 2026. január 17. 8:48 Érkezik az ötödik Holtszezon: fókuszban az irodalom és annak határterületei kultúra Érkezik az ötödik Holtszezon: fókuszban az irodalom és annak határterületei Február 20. és 22. között immár ötödik alkalommal válik Veszprém belvárosa a Holtszezon Kortárs Irodalmi Fesztivál pezsgő helyszínévé. A többnapos esemény ezúttal is a kortárs irodalom, a társművészetek és a popkultúra határterületein mozogva kínál sűrű és sokszínű programot. Itt lesz Tóth Krisztina, Vecsei H. Miklós, Visky András, Tóth Marcsi, és még sokan mások... 2026. január 15. 22:48

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.