Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Fennállásának ötvenedik évfordulóját ünnepli a Szilágyi Táncegyüttes

2022. november 21. 14:25
A Szilágyi Erzsébet Keresztény Általános és Alapfokú Művészeti Iskola táncegyüttese idén ünnepli fennállásának félévszázados jubileumát. A kerek évfordulót a hétvégén gálaműsorral ünnepelték az Agórában.

A Szilágyi Táncegyüttes története 1972-ben 12 lánnyal kezdődött szakkörként, Kiss Jánosné, Joli néni vezetésével. Ez volt a városban az első gyermek néptánc csoport. 1986-1987 között Molnárné Tóth Erzsébet vezette a csoportot, akinek az 1-2. osztályos csoportja 2008-ban az ország legjobb együttesei között szerepelhetett a Gyermektánc Antológián, Budapesten. 

A Szilágyi Táncegyüttest 1987 óta vezeti Nagy Marianna, aki maga is Joli néni tanítványa volt, és akiben már korán meglátta az eljövendő néptánc pedagógust. Marianna kezdetektől fogva szorgalmazta a művészeti oktatás beindítását, hogy ne csak szakköri keretekben működhessen a néptánc. Erre 2005 szeptemberétől kerülhetett sor. 

A táncegyüttes töretlen sikerét bizonyítja, hogy városi és megyei szinten rendezett versenyeken mindig rangos eredménnyel végez. Rendszeres szereplője a városi és megyei rendezvényeknek, kulturális programoknak és fesztiváloknak. A táncegyüttesből kikerülő táncosok adták és adják a veszprémi felnőtt táncegyüttesek utánpótlását. 

Ebben a tanévben közel 250 gyermeket tanítanak táncra. Ez a nagy létszám olyan lelkes és nagyszerű oktatóknak is köszönhető, mint például Vastag Richárd, Vetzl-Szerencsi Noémi és Hajdu Viktória. Az együttes minden évben több alkalommal is önálló műsorral mutatkozik be közönségének. A művészeti csoportot az öt évtized alatt többek között Pro Meritis, Pro Civitate és Pro Comitatu, míg idén Gizella-díjjal ismerték el.

A szombati gálaesten Ovádi Péter parlamenti képviselő is köszöntötte a táncosokat. Mint mondta, nem kis teljesítmény ötven éven keresztül életben tartani egy csapatot. Az évtizedek során elkerülhetetlenül többször is hullámvölgyben találhatták magukat, az pedig a közösség erejét dicséri, hogy ezekből továbblendülve a mai napig színesítik Veszprém kulturális életét. 

vehir.hu
Kovács Bálint
további cikkek
Nem csak a klasszikus balettos városok büszkélkedhetnek tehetségekkel, Veszprém sem marad le Nem csak a klasszikus balettos városok büszkélkedhetnek tehetségekkel, Veszprém sem marad le Cirka tíz évvel ezelőtt ámulattal néztem a First position című dokumentumfilmet, amely hat balett növendék útját követi végig a New York-i Youth America Grand Prix-ig, egy olyan nemzetközi balettversenyig, mely belépőt jelenthet a legjobb iskolákba és a legnívósabb társulatokhoz. Akkoriban még elképzelni sem tudtam, hogy valami hasonló egyszer majd megvalósulhat idehaza, és hogy nemcsak a helyszín tekintetében emelkedik ki Veszprém, de a versenyzőkében is. 2023. július 27. 11:19 Nagy siker volt az első Hungarian Ballet Grand Prix Nagy siker volt az első Hungarian Ballet Grand Prix Közel húsz ország legtehetségesebb balettnövendékei mérték össze tudásukat az első alkalommal, Veszprémben megrendezett nemzetközi balettversenyen. 2023. június 30. 16:25 Debütál a Hungarian Ballet Grand Prix Debütál a Hungarian Ballet Grand Prix Június 26-án indul, június 29-én este pedig nagyszabású, nyilvánosan megtekinthető gálaműsorral ér majd véget az idén debütáló Hungarian Ballet Grand Prix, amelyre többek közt Japánból, Kínából, Tajvanról és az Amerikai Egyesült Államokból is érkeznek versenyzők. 2023. június 26. 13:42 Ritmus-ünnep az Agórában Ritmus Tánc és Mozgásművészeti Egyesület Ritmus-ünnep az Agórában Az elmúlt hétvégén fennállása hatodik gáláját rendezte meg a Ritmus Tánc és Mozgásművészeti Egyesület. A rendezvény évről évre sok nézőt vonz: ezúttal is megtelt érdeklődőkkel az Agóra. 2023. június 23. 11:50

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.