Juhász Zsolt, a produkció egyetlen férfi táncosa három
alakban jelenik meg a színpadon, az ő szólótáncával indul az előadás. Árnyéka, és a kivetítőn visszaidézett múltbéli önmaga követi magányos táncának minden mozdulatát. Lassan
tűnik elő a sötétségből, erőt sugárzó férfiassága szinte magához vonzza
partnereit. Az első jelenet után eltűnik a színpadról egészen a fináléig. A négy
női táncos, Bonifert Katalin, Bodor Ildikó, Maros Anna és Mándy Ildikó, más más
karakterek, mégis mindannyian igazi hús-vér nők. Nincs bennük semmi művi, amit
a XXI. század aggatott a női nemre. Egyikük a fiatalság és a tűz, melynek
megjelenik az ellentettje, az érett, megfontolt női alak. Mozdulataik tökéletes harmoniában vannak, mégis egyediek, sugározva a karakterek egyediségét.
A koreográfia a klasszikus balett, a kortárs táncművészet és a néptánc elegye. Elmosva a határokat, finom átmenetekkel adnak egységet. Az egyedi díszlet, a tükör és a vetítővászon úgy tűnik, mintha végtelenné tenné a teret. A csalóka látszat elhiteti, hogy több tíz, vagy száz táncost látunk egyszerre a színpadon, szinkronban mozogni.
Az előadás végén újra megjelenik a férfi és bekapcsolódik a táncba. Irányító figurává válik, partnerei általa mozognak. Ahogy régi hagyományainkban, ahol még ismeretlen az emancipáció: a férfi az úr, ő vezet, a nő pedig alárendeli magát, és ez így van jól.
