Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Cserta Balázs kapta a Hangvilla-díjat

2022. december 7. 4:00
A pop, jazz, kortárs és autentikus népzenei formációk tagjaként is ismert zenész az óriásplakátos megjelenések helyett inkább a tökéletes harmóniára törekszik: session zenészként számos produkció kiváló zenei hangzásáért felel.

A díjjal a Hangvilla immár harmadik alkalommal tüntette ki a hazai könnyűzenei élet egy kimagasló, sokszínű és elkötelezett fiatal előadóművészét, Cserta Balázs pedig ötödikként kapta meg a sorban a díjat: korábban Csemer Boglárka, majd Tompos Kátya, Hrutka Róbert és az Antal Gábor Trió vehette át a darbukát formázó díjat.

A díjátadón Porga Gyula polgármester úgy fogalmazott, egy ilyen díjat elindítani könnyű, megtartani azonban nehezebb, hogy mindig ugyanolyan erős mezőnyből tudjanak válogatni a bírák. Az eddigi díjazottak azonban mára komoly rangot adtak az elismerésnek, melyet a legkiválóbb muzsikusok érdemeltek eddig ki, akik minden bizonnyal ahhoz is hozzájárul, hogy Veszprém A zene városa címet viselheti az UNESCO jóvoltából.

Bélafi László, a Hangvilla igazgatója szerint az eddigi díjazottak egytől egyig kiváló zenészek, sokoldalúak és megvan bennük az együttműködési készség. Ez Cserta Balázsra különösen igaz, hiszen miközben sokan szóló karrierre törekednek és arra, hogy minél több óriásplakáton ott legyen az arcuk, ő session zenészként alkot maradandót és felel azért, hogy egy-egy produkció minél jobban szólaljon meg.

A fúvós hangszerek mestereként – összesen nyolc hangszeren játszik, köztük fuvolán, klarinéton, szaxofonon és dudán is – számtalan formációban hallhatta már őt a közönség: pop, jazz, kortárs és autentikus népzenei formációk tagjaként is. Színpadra lépett többek között Szirtes Edina Mókussal, Rúzsa Magdival, Bíró Eszterrel, Gájer Bálinttal, Geszti Péterrel, a Jazz+Azzal, Palya Beával és Szvorák Katalinnal.

Számtalan lemezfelvétel és színházi alkalmazott zene közreműködője volt már, legyen szó bármilyen fafúvós hangszerről. Emellett számos táncszínházi és prózai előadás, valamint hangfelvétel zenei rendezője és vezetője.

2007 óra tagja a Modern Art Orchestrának, amely a kortárs magyar jazz és jazz nagyzenekarra íródott kortárs klasszikus zenei darabok bemutatására specializálódott.

Az aktív zenélés mellett pályájának fontos eleme a tanítás. 2008 óta a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény jazz szaxofon és népi fúvós hangszer tanára, 2017 óta pedig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzene tanszékén tanít népi fúvós hangszereken.

A díjazott egy rövid fellépésen ízelítőt is adott virtuozitásábólA díjazott egy rövid fellépésen ízelítőt is adott virtuozitásából

Tanulmányok:
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem – Jazz szaxofon (2008.)
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem – Nép klarinét – tárogató (BA) (2010.)
Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem – Népi klarinét – tárogató (MA) (2012.)

Díjak, elismerések
2011. Artisjus-díj „A magyar zeneművek bemutatása és megismertetése érdekében végzett kimagasló tevékenységéért” – Népzene kategóriában
2017. Pro Cultura Albae Regia díj – Székesfehérvár város közéletében és művészeti életében játszott szerepéért a Cserta család részére
2019. Artisjus-díj a Moder Art Orchestra tagjaként – az év produkciója kategóriában
2019. Fonogram-díj a Moder Art Orchestra tagjaként – az év hazai jazz albuma / hangfelvétele kategóriában

Cserta Balázs a díját hivatalosan 2023. január 14-én este 7 órakor veheti át a Hangvilla nagytermében, ahol egy koncert keretében különböző műfajokban és formációkban mutatja meg sokoldalú tehetségét, valamint fellép a Budapest Ragtime Band is.

Bertalan Melinda
Szalai Csaba
további cikkek
Miről mesélnek a veszprémi székesegyház harangjai? Veszprémi Főegyházmegye Miről mesélnek a veszprémi székesegyház harangjai? A veszprémieknek már közhelyszerű az a megállapítás, hogy ebben a városban állandóan fúj a szél és harangoznak. Amíg az egyik ezek közül egy térségre jellemző időjárási adottság csupán, addig a másik komoly történelmiséggel bír, amihez az ember érzelmileg is tud kötődni, sőt, akár rajongani is. Kulcsár Dávid, a Szent Mihály-székesegyház káplánja pont így van a harangokkal. Az ő példáján keresztül pedig feltárul a templomtornyok lakóinak gazdag története is. 2025. február 14. 20:09 A Franz Ferdinand lesz a sztárfellépő a Művészetek Völgyében kultúra A Franz Ferdinand lesz a sztárfellépő a Művészetek Völgyében A Franz Ferdinand lesz a zenei kínálat sztárfellépője idén a Művészetek Völgyében. A fesztivált július 18-tól 27-ig rendezik meg a Balaton-felvidéken, Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden - közölték a szervezők kedden az MTI-vel. 2025. február 11. 14:24 Kárpáti Barbara: A Jászai Mari feltámasztása című darab rólunk szól kultúra Kárpáti Barbara: A Jászai Mari feltámasztása című darab rólunk szól A Pannon Várszínház február tizennegyedikén mutatja be a Márton László által írt Jászai Mari feltámasztása című darabot, melyet Szelle Dávid rendezett, s a főszerepben Kárpáti Barbara látható, akit többek között arról kérdeztünk, milyen azonosságokat vél felfedezni személye és Jászai Mari személye között, milyen jellegű kihívás számára a szerep, és milyen próbafolyamat áll mögöttük. 2025. február 10. 13:55 SzocMODern – Zachar István kiállítása a Csikász Galériában kultúra SzocMODern – Zachar István kiállítása a Csikász Galériában A Művészetek Háza Veszprém szervezésében február 8-án megnyílt Zachar István képzőművész SzocMODern című kiállítása a Csikász Galériában. 2025. február 9. 11:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.