Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
15°C
2024. március 28. Gedeon
Veszprém
15°C

Segítő kezek fogtak össze a Bárczi Gusztáv Általános Iskoláért

2022. december 8. 11:29
A „Segítő kezek” jótékonysági kezdeményezés kiváló példája annak, amikor valakiben egyszemélyben megfogalmazódik a segítő szándék és nagyon hamar hasonló gondolkodású követőket talál maga mellett. Robozné Erődi Ildikó, a civil életben turisztikai menedzser, egyébként festőművész időt és energiát nem sajnálva, vágott bele abba, hogy segítse a veszprémi Bárczi Gusztáv Iskola alapítványát, ennek a munkának az eredményeképp pedig szerda kora este tartottak egy meghitt hangulatú jótékonysági estet a Veszprémi Petőfi Színház aulájában.

Robozné Erődi Ildikó amellett, hogy szabadidejében szívesen vonul el a vászon mögé és alkot színes tájképeket elsősorban a Bakonyról és a Balaton-felvidékről, gondolatai rendszeresen akörül járnak, hogy kinek és hol tud segíteni a jótékonyság jegyében.

A Szentgálon élő Ildikó elmondása szerint alig pár hete ismerkedett meg a Bárczi Gusztáv Iskola tevékenységével, amit akkor az intézmény vezetője mutatott be neki, annak minden szépségével és nehézségével együtt. Ildikóban ekkor már megfogalmazódott az, hogy támogatói tevékenységét magasabb szintre szeretné emelni, elsősorban úgy, hogy nem csupán a karácsonyi időszakban fordul a jótékonyság felé, hanem egész évben képviseli ezt.

Robozné Erődi IldikóRobozné Erődi Ildikó

A festőnő számára az is egyértelmű volt, hogy a Bárczi Gusztáv Iskola tevékenységét csak úgy tudja még jobban a figyelem középpontjába állítani Veszprémben, ha maga mellett tudhat támogatókat is.

Annak érdekében, hogy ez az összefogás megvalósulhasson Ildikó olyan szemlélettel indult el, hogy ne csak kérjen az emberektől, hanem adjon is valamit a támogatásért cserébe.

Így jött létre a „Segítő kezek” jótékonysági est a Veszprémi Petőfi Színházban szerda este, ahol az elsődleges cél az volt, hogy bemutatkozhasson az iskola a nagyobb közönség előtt is, valamint egy kellemes hangulatú, a város zenei tehetségeinek produkcióit felvonultató program keretében a veszprémiek és Ildikó reményei szerint a leendő támogatók is kapjanak valamit.

Az ötletgazda festőnő portálunknak elmondta, a „segítő kezek” elnevezés a szentgáli iskolásoktól származik, ők még nyáron Ildikóval együtt készítettek egy képet tenyérlenyomataikkal, ez ihlette a mostani beszédes elnevezésű rendezvényt is.

Megtudtuk tőle, hogy eladott festményeiből befolyt összeget is jótékony célokra fordítja, mint mondta, ez neki önmagában örömet okoz és motiválja a mindennapok nehézségeiben is. Továbbá köszönetét fejezte ki az est támogatóinak, többek közt a színháznak, hogy helyszínt biztosítottak, a herendi Rózsa Büfének a harapnivalókért, Sindler Attilának az italokért, valamint a Dokumentum Centernek a támogatói kártyákért.

„Csupán két nap nem alkalmas a cselekvésre: a tegnap és a holnap” – mondta az ötletgazda az est megnyitóján, ahol később fellépett a Jazzy Funtazi duó, Ladányiné Cz. Nagy Zsófia és Péter, akik ezzel az adományukkal járultak hozzá a cél eléréséhez, azaz a figyelem felkeltésében a Bárczi Iskola felé. Rajtuk kívül koncertet adott Ruha Arnold vezetésével az Írisz együttes, akik klasszikus hangszerelésben populáris dalokat visznek színpadra, valamint saját énekével fellépett a támogatott egyik növendéke is.

Horváth Éva, a Bárczi Gusztáv Általános Iskola vezetője rövid beszédében megköszönte a segítő szándékot, amivel iskolájuk felé fordultak, mint mondta, rendkívüli, hogy ők lehetnek a kedvezményezettek egy olyan kezdeményezésben, amelyet nem ők indítottak el.

Horváth ÉvaHorváth Éva

Az iskola egyébként 70 éve működik és 120 gyerekkel foglalkoznak, többségében különleges bánásmódot igénylő fiatalokkal.

Az iskola alapítványa azért működik, tette hozzá az intézményvezető, hogy többletsegítséget tudjanak nyújtani ezeknek a gyerekeknek. Elmondta, tudják, hogy nem a legkönnyebb időket éljük manapság, de a Bárczi egy nyitott iskola a világ felé és szeretnék, ha ez sokakhoz eljutna, amiben nagy segítség számukra Ildikó kezdeményezése.

Bárczi-Caritas Alapítvány
adószám: 19261045-1-19
számlaszám: (Kinizsi Bank Zrt.) 73200189-11101954
közlemény rovatba: Rné Art Gallery jótékonyság

Hajas Bálint
Domján Attila
további cikkek
A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap vallás A Ferenc pápa vezette krizmaszentelési misével megkezdődött a húsvéti három nap A nagycsütörtök délelőtti krizmaszentelési misével kezdetét vette Rómában a húsvéti szent három nap, melynek szertartásait Ferenc pápa vezeti. Délután egy római börtön női rabjaival végzi a lábmosás szertartását. ma 10:58 Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' Veszprém vármegyéből is védi az országot a 'magyar vaskupola' A Pápa melletti Kúp település határába is telepítettek egy légvédelmi egységet, amiből összesen tizenegy darabot vásárolt a Magyar Honvédség Izraeltől. A vaskupola néven is ismert haditechnikai rendszer volt az, ami megvédte a zsidó államot attól, hogy tavaly még nagyobb pusztítást végezzen a Hamás terrorszervezet. ma 8:09 Az emberek lelke éberkómába esett véleménycikk Az emberek lelke éberkómába esett A magyar közélet minőségét nem azzal tette tönkre leginkább a politika, hogy szomszédok már nem beszélnek egymással, vagy hogy családi ebédek torkolnak üvöltöző veszekedésbe. Sokkal nagyobb baj, hogy az emberek lelke éberkómába esett. Ennek pedig jó példája, hogy tízezrek tapsolnak egy minden jel szerint nárcisztikus, abuzáló embernek a színpadon. Véleménycikk arról, amikor az érzelmi intelligenciát takaréklángra csavarja a politikai erekció. ma 9:54 A felelős állattartás az ünnepek idején is fontos A felelős állattartás az ünnepek idején is fontos A húsvéti időszakban számos család gondolja úgy, hogy élő nyúllal lepi meg a gyermekeket, ugyanakkor fontos mérlegelni, hogy állatot tartani hosszú távú elköteleződést jelent. tegnap 10:36

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.