Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
11°C

Több mint háromezer rajz érkezett a felhívásra

2022. december 10. 4:00
Eredményt hirdettek a Városi Nyilvánosságért Alapítvány által életre hívott Legyen mindenkinek szép a karácsonya rajzpályázaton pénteken. Az általános iskolás gyerekek által készített rajzokat olyanokhoz juttatják majd el, akik egyedül töltik a karácsonyt.

A felhívásra idén a megye 26 általános iskolájából 3601 alkotás érkezett be. A zsűri által legszebbnek ítélt rajzok alkotóit négy korcsoportban díjazták, az ajándékokat a Petőfi színházban adták át péntek este.

Az eredményhirdetésen Ovádi Péter parlamenti képviselő a közösség erejét méltatta. Mint mondta, a kezdeményezés fő célja az volt, hogy a különböző generációk között hidat építsenek. A képviselő emlékeztetett, hogy az elmúlt években a világjárvány majd a háború olyan nehézségek elé állított mindannyiunkat, amik miatt méginkább felértékelődött az egymásra figyelés, a közösség szerepe. Ebben a helyzetben öröm, hogy az iskolák, gyerekek, pedagógusok, jószándékú vállalkozók összefogtak a jó ügy érdekében. 

Az eseményt befogadó Petőfi színház életében is kiemelt helyet foglal el a társadalmi szerepvállalás – húzta alá Kellerné Egresi Zsuzsanna, a teátrum igazgatóhelyettese. Bemutatta azokat a fiatalokat is, akik a PetőfIFI Akadémia négyféléves kurzusán vesznek részt, megismerkednek a színház világával, Veszprém kultúrájával, és egyszersmind egy közösségépítő és személyiségfejlesztő kaland részesei – és akik rövid zenés produkciójukkal a rendezvény közönségét is szórakoztatták. 

Idén a veszprémi általános iskolák közül a Botev volt a legaktívabb, innen 598 rajzot adtak le, míg a vidéki iskolák közül a herendi emelkedett ki 329 pályamunkával.
 

Schöngrundtner Tamás
Kovács Bálint

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.