Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. július 21. Dániel
Veszprém
26°C
2024. július 21. Dániel
Veszprém
26°C

Porga Gyula: 2022 olyan volt, mint egy földrengés - VIDEÓ

2022. december 30. 16:11
Porga Gyulával, Veszprém polgármesterével évértékelőt tartottunk, de nem a hagyományos módon, hanem 2022 legjeit vettük sorba. A visszatekintésen túl szóba került 2023-as kiemelt év is, valamint feltettük a kérdést, tervez-e elindulni a 2024-es önkormányzati választáson?
Hajas Bálint
Domján Attila
további cikkek
Tuzson Bence: eljutottunk oda, hogy Gutenberget és Zuckerberget már együtt lehet emlegetni Tuzson Bence: eljutottunk oda, hogy Gutenberget és Zuckerberget már együtt lehet emlegetni Egy jó kísérletnek tartja, de majd az idő igazolja, hogy valóban működőképes-e az Európai Unió új online szabályzási rendszere Tuzson Bence, igazságügyi miniszter szerint, aki a Századvég nyári egyetemén vett részt Veszprémben. A miniszter az előadásában elmondta azt is, hogy milyen logika szerint lehetne hatékonyabban felvenni a versenyt az online bűnözőkkel, valamint a mesterséges intelligencia adta lehetőségekről is beszélt az államigazgatási munkában. tegnap 23:06 Mintegy 200 denevér tölti a nyári hónapokat a veszprémi Érseki Palota padlásterében Mintegy 200 denevér tölti a nyári hónapokat a veszprémi Érseki Palota padlásterében Közel száz denevér érkezett április második felében a veszprémi Érseki Palota padlásterébe, ahol a nőstény egyedek és néhány hete született kölykeik a nyári hónapokat töltik. Az „érsekségi denevérek” visszatérő vendégek a közel 250 éves barokk épületben, ezért a Veszprémi Főegyházmegye a várnegyed megújításának munkálatait úgy ütemezi, hogy a védett – fényre és zajra is érzékeny – állatokat ne zavarják, sőt az Érseki Palota díszkivilágítását is módosították. 2024. július 19. 22:35 Az Európai Parlament megválasztotta Von der Leyent az Európai Bizottság elnökévé Az Európai Parlament megválasztotta Von der Leyent az Európai Bizottság elnökévé Újraválasztotta az Európai Parlament plénuma csütörtökön Strasbourgban Ursula von der Leyent az Európai Bizottság elnöki tisztségébe. 2024. július 18. 15:23 Az átállás a megújuló energiára nonszensz tündérmese Pannon Egyetem Az átállás a megújuló energiára nonszensz tündérmese Második alkalommal rendezték meg a HOPE fenntarthatósági konferenciát a Pannon Egyetemen csütörtökön. 2024. július 18. 22:55

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.