„Az első szélcsendes éjszakán beállt a víz. A szél talán este tíz óra tájban állt el, de reggelre már jég borította a tavat. A friss jég zöldes árnyalatú volt és a védett öblökben tükörsima. Kijjebb, az áramlások találkozásánál, ahol a szélcsend idején sem állt meg a víz mozgása, hullámosan, göcsörtösen fagyott be a tó. Ilyenkor, ha visszatért a szél, felszaggatta a fiatal jeget. Ha nem támadt szél, két-három éjszaka megerősödött a jég, s akkor már kitartott tavaszig.” – írja Bertha Bulcsu háromszoros József Attila-díjas magyar író, publicista 1973-ban megjelent Balatoni évtizedek című művében.
Telelő hajók a befagyott siófoki öbölben, 1930 Fotó: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum / BAHART Archívum / Fortepan
Egy évszázaddal ezelőtt még elképzelhetetlen volt, hogy a tavat ne borítsa hó és jég, nemcsak pár napon keresztül, hanem akár egy egész évszakon át. Az 1930-as, 40-es években előfordult, hogy akár száz napon át is jég fedte a Balatont, mely a legkeményebb hidegben hatvan centisre is meghízott.
Jégzajlás Badacsonytomajnál, 1959 Fotó: Mészáros Zoltán/Fortepan
A tó és környéke ilyenkor igazi téli mesebirodalommá változott. „A nagy, híg vizű rianásokon túl szárcsák, vadkacsák s más északról dél felé vándorló madarak ülnek a jégen. Kiáltozásuk messzi kilométerekre elhallatszik. Ilyenkor a nádból előmerészkednek a rókák, s hason csúszva közelítgetik a szárnyasokat. A rókák nyoma a jég tetejére esett friss hóban sokszor a tavaszi zajlásig megmarad. De még azon túl is, hiszen a zajló jégtáblák továbbra is őrzik a téli állatok nyomát, egészen az olvadásig. A jégre néha nyulak tévednek, néha őzek. Soknak ilyenkor beteljesedik a sorsa. Ha szél támad, veszélyessé válik a jég. Beszakadozik a rianások széle, s nagyobb, tószerű híg vizek keletkeznek. Ezek aztán vékony hártyajéggel befagynak újra, de az ember súlyát nem bírják el. A szél felkavarja a porhót, viszi a jég felett, mint a lisztet, táncoltatja a fehér lidérceket parttól partig. Ha erős a szél, elragad egy-egy kéve nádat is, s áthengergeti a déli oldalra. Csupa süvöltés, sercegés, vijjogás ilyenkor az éjszaka. A szél felkapja a hangokat, s bepréseli a házak közé. Az emberek megborzonganak. Ítéletidő – mondogatják, s valóban az, hiszen alig van olyan tél, hogy be ne temetné a hó a Balaton-felvidék falvait, útjait. Ilyenkor se ki, se be. Nem érkezik meg a kenyér, nem működik a posta, nem lehet orvost találni. A hó alatt nagy a csend. Az emberek várnak, kis alagutakat ásnak a szomszéd kapujáig, összedugják a fejüket, bólogatnak, iszogatnak.” – számol be az 50-es évekről Bertha Bulcsu.
A befagyott Balaton a füredi hajóállomásnál. A parton a Yacht Club és a Vitorlás étterem épületei.1966. Fotó: Berkó Pál/Fortepan
A téli Balaton ugyanakkor nagyon mozgalmas is tudott lenni. Eötvös Károly, a Balaton krónikása szerint a századforduló idején gyakorta kocsik jelentek meg a jégen, hogy terményt fuvarozzanak a déli partról az északira, s bort az északiról a délire. Öt-hat-hét évtizeddel később ez azért már elképzelhetetlen volt, a tavon áthaladó kocsit pedig inkább csak a híradásokban lehetett látni, egész pontosan az áthaladás sikertelenségét és a tóba szakadt autó mentését dokumentálva.
A TV Híradó operatőre a jég alá süllyedt Trabant kiemeléséről készít felvételt. Keszthely, 1982 Fotó: Várkonyi Péter/ Rádió és Televízió Újság / Fortepan
Igaz, még a 70-es, 80-as években is volt olyan merész, aki azért biciklivel kísérletezett a tavon átkelni – vagy legalábbis korcsolya híján siklani.
Biciklis Siófokon, 1971 Fotó: MHSZ / Fortepan
Ezt leszámítva viszont igencsak élettel teli volt a tó télen is. Ahogy Bertha Bulcsu írja, „az igazi balatoniak, a helyben lakó munkások, parasztok, s a véglegesen letelepedett tanárok, mérnökök, orvosok figyelemmel kísérik a téli nádasok életét is, a jégképződéstől az olvadásig. A hétköznapokon a nádverő parasztok s jégvágó munkások lepik a jeget, vasárnap a fakutyázók, korcsolyázók s a vitorlássport szerelmesei. Az igazán elszánt vitorlázók ugyanis, két hajót tartanak, egy télit és egy nyárit… A jégvitorlások olcsóbbak, mint egy dingi, s gyorsabbak, mint az óceán kék szalagjának a győztesei. A jégvitorlások kis szélben vagy hófedte jégen meg sem mozdulnak… De közepes szélben és tükörsima jégen repülnek… A Balatonon a jégvitorlások általában nyolcvan-száz kilométeres sebességgel száguldanak, de a világrekord kétszáz kilométeren felül van. Ilyen sebességgel a hajónak szinte szárnya nő, s a kisebb rianásokon, szakadékokon átrepül.”
Korcsolyázók a jégen, 1966 Fotó: Pohl Pálma / Fortepan
Az emberek igyekeztek maximálisan kihasználni a befagyott tó adta lehetőségeket. A füredi jégnapokról 1937-ben Az Est című folyóirat, majd később a Filmhíradó is beszámolt, melyek szerint a jégnapokra külön vonat indult Budapestről. 1937-ben tartották az első magyarországi jégvitorlás versenyt is, emellett fakutya és korcsolyaversenyekkel, valamint műkorcsolya bemutatóval készültek a rendezők, délután pedig balatoni jéghalászat, jégbalett, majd jégbál várta a vendégeket.
Bemutató halászat a befagyott tavon Mayer János földművelési miniszter tiszteletére 1924-ben. Fotó: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum / BAHART Archívum / Fortepan
Előbbi, a jeges halászat a balatoniak ősi foglalkozása volt: amint elég vastag volt a jég, elkezdődhetett a több héten át tartó halászat.
Fakutyázók, a befagyott Balaton a füredi hajóállomásnál. 1967 Fotó: Bojár Sándor / Fortepan
A fakutyázás és a korcsolyázás hétköznapokon is nagy népszerűségnek örvendett. Előbbit azok is művelhették, akik nem tudtak korcsolyázni: a szántalpakra vagy keskeny lécekre szerelt támlás széket két szöges végű bottal lehetett meghajtani, vagy valaki korcsolyázva tolta a fakutyát. A néprajzi kutatások szerint az eszközt még a Festetics család egyik tagja hozta Magyarországra az 1860-as évek körül, majd Keszthelyről kezdett elterjedni a használata. 1929-ben az első magyar szépségkirálynő is kipróbálta, a korabeli naplóbejegyzése szerint pedig a tákolmány igencsak megdolgoztatta az izmokat.
A befagyott Balaton a Helikon szállónál, 1980. Fotó: Magyar Rendőr / Fortepan
A régi teleken általánosak voltak a téli mulatságok is a parti településeken, például sportünnepségeket rendeztek.
Vidám pózolás a jégtáblák mellett, 1966 Fotó: Pálinkás Zsolt / Fortepan
Persze a Balaton akkor is jó szórakozás volt, amikor csak egyszerűen sétálni volt kedve az embernek egy hideg, ám napsütéses napon, netán korokat megelőzve a feltorlódott jégtábláknál pózolni.
