2023. június 9.
//
Félix névnap

Vannak állítások, amelyeket ha közel érzek magamhoz, újra akarom őket alkotni

Somogyi Csaba slammerként és magyartanárként is ismert volt már eddig is, most Variációk egy naprendszerre címmel jelent meg első verseskötete.

A fiatal költő versei az Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával jelenhettek meg az elsőkötetes szerzők sorozatának részeként: korábban Éltető Erzsébet mutatkozott be a sorozatban, a továbbiakban pedig Korinek Jankától és Varga Richárdtól érkeznek majd kötetek. Ők négyen voltak a hétfő esti könyvbemutató beszélgető partnerei is Kilián László szerkesztővel együtt, amikor a friss kötetben megjelenő témák, rejtvények mögött meghúzódó motivációról, slam poetry és magas költészet kapcsolatáról is szó esett.

A Variációk egy naprendszerre versei pedig bőven adnak elmélkednivalót. Somogyi Csaba teljes beleéléssel ragadja meg a világ minden rezgését: a külső világ tapasztalatai mellett a lélek mechanikája is kiolvasható a versekből. Szövegei áradóak, ugyanakkor ez az áradás lekerekített, fegyelmezett formákban történik. A versek egyébként különböző ciklusok köré szerveződnek, úgy mint az űr vagy a tenger.

A fiatal költő elárulta, ennek határozott oka van: amikor kezébe vesz egy könyvet és az megtetszik neki, teljesen belehelyezkedik annak az érzéseibe, ami arra készteti, hogy ő is alkosson valamit ezeknek az érzéseknek a mentén. Így születtek meg például egy óceános könyv olvasása után a Tenger ciklus versei, de Pilinszky Halak a hálóban című költeménye is inspirálta. „Ennek a versnek a négy sora például annyira erősen hatott rám, hogy úgy éreztem, szeretném kibontani. Vannak állítások amelyeket ha közel érzek magamhoz, meg akarom ragadni és újraalkotni őket. Kicsit az »ilyet én is szeretnék« érzés motivál” – magyarázta Somogyi Csaba.

A kötetben egyébként számos más, 20. századi és kortárs költőhöz szóló vers is szerepel, Pilinszky mellett József Attila, Babits Mihály, Radnóti Miklós, Kassák Lajos és Závada Péter is címzettje egy-egy költeménynek. Ugyan nem ők az egyedüliek, akik verseket ihlettek, talán az ő hatásuk a legerősebb. „Kassák volt az, akinek a hatására megszerettem a rímtelen verseket. Korábban én kifejezetten nem szerettem a kortárs költészetet, mert nem volt benne rím. Aranyt, Petőfit kedveltem, aztán olvastam Kassákot, és imádtam, ahogy megtöri a szabályokat. Majd megismertem teljesen kortárs, rím nélküli slammereket és megtetszett a műfaj szabadsága. Elkezdtem egyre több rím nélküli verset írni, amelyekben nem ismertem magamra, de nagyon élveztem ezt, ma már pedig rendkívül szeretem, hogy milyen nagy merítésből lehet gazdálkodni” – árulta el.

De nemcsak az irodalom inspirálja a fiatal költőt, festmények, zenék ugyanúgy megihletik. A kötetben emellett nagy szerepet kapnak a számok is, merthogy Somogyi Csabának elmondása szerint prímszám kényszere van. Ezek igazi rejtvényekként hatnak, ahogy az E/2 személyű megszólítások is. Somogyi Csaba bevallotta, ezek a megszólítások inkább általánosak: soha nem egy konkrét személyhez ír, a traumákat, csalódásokat, félelmeket, problémákat gyúrja össze egy érzéssé és azokból fogalmaz meg állításokat. Emiatt a kötet versei nem a legvidámabbak – mintha az örök hiány lengné be őket. „Én nem tudok mindent egyből elengedni, nekem meg kell rágnom a dolgokat, kibeszélnem magamból az érzéseket, így tudom feldolgozni őket – árulta el Somogyi Csaba ezzel kapcsolatban. - Számomra tehát az írás félig terápia, ugyanakkor imádom az alkotás folyamatát, a szerkesztést. Mintha legóznék: ebben a kötetben mindennek megvan a jelentése.”

Bertalan Melinda
Domján Attila

További cikkek

Veszprémben lesz az Ünnepi könyvhét országos megnyitója
Veszprémben lesz az Ünnepi könyvhét országos megnyitója
Június 8. és 10. között, a Kossuth utcán rendezik meg Veszprémben a könyvhetet.
Petőfi-busz érkezett a magyar költészet napján
Petőfi-busz érkezett a magyar költészet napján
A Petőfi Irodalmi Múzeum és a Művészetek Háza is megemlékezett a magyar költészet napjáról kedden.
Az irodalom gyógyír lehet lelki nehézségeinkre is
Az irodalom gyógyír lehet lelki nehézségeinkre is
Miért olvasunk? Hogy fantasztikus univerzumokat fedezzünk fel, hogy elvándoroljunk a saját életünkből, de azért is, hogy magunkra találjunk a történetekben, és a felismerésben, hogy a problémánkkal nem vagyunk egyedül, gyógyírra leljünk. Nem véletlen, hogy az utóbbi években egyre többet hallani az irodalomterápiáról, mely már Veszprémben is elérhető.
„Évekig építettem a házam egy erdőben, elkészült, s most szabadabb vagyok, mint valaha”
„Évekig építettem a házam egy erdőben, elkészült, s most szabadabb vagyok, mint valaha”
Vecsei H. Miklós színművész a veszprémi Holtszezon Nemzetközi Kortárs Irodalmi Fesztivál oszlopos résztvevője, fellépője volt. Ekkor kaptunk a lehetőségen, hogy leüljünk vele beszélgetni; ritka, hogy ráér, hiszen egyfolytában alkot, dolgozik. Egy hosszúkávé azért belefért. Sokan nem csupán a színészethez és az íráshoz, de a zenéhez és a rendezéshez is kötik nevét, valamint a mára rendkívül nagy népszerűségnek örvendő POKET zsebkönyvek megvalósításához. Mégsem esett szó POKET-ről, sem olvasás népszerűsítésről, viszont mélyebben beleláthattunk az alkotó gondolkodásmódjába…
Otthon bogarászhatjuk Petőfi kézírását
Otthon bogarászhatjuk Petőfi kézírását
Digitalizálta és bárki számára elérhetővé tette Petőfi Sándor hagyatékának kéziratait az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK).