Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Közösen kell megteremteni az alkotó élethez szükséges békét – Csák János

2023. január 24. 4:00
Vasárnap délután a Pannon Egyetem auláját A nagy Himnusz sztori című rendkívül népszerű előadás töltötte meg. Nyáry Krisztián és Bősze Ádám humoros, ugyanakkor tényszerű estjét az innovációs és kulturális miniszter, Csák János is megtisztelte.

Csák ünnepi beszédében elsőként gratulált a királynék városának, amiért most már hivatalosan is viseli az Európa Kulturális Fővárosa címet. Kisebb időutazással folytatta, hiszen amellett, hogy pontosan kétszáz éve annak, hogy Kölcsey Ferenc befejezte a Himnuszt, kétszáz éve született Petőfi Sándor és Madách Imre is. Különleges év – utalt Csák a jeles évfordulókra. De vajon mi tartja össze az említett zseniket, géniuszokat? – tette fel a kérdést, majd folytatta, az ő életművük testesíti meg Babits Mihály szavaival élve „a magyar szellemi jelenséget és lelki örökséget”.

A magyarok egyik meghatározó feladata, hogy ezt a szellemi jelenséget és lelki örökséget átadják a következő nemzedékeknek, nem csupán Magyarországon, hanem Európában is, ezzel pedig megalapozzák a következő nemzedékek önrendelkezését és cselekvőképességét.

Az Isten, család, haza egysége nélkül nem sikerült volna az, ami már a magyar nemzetet 1100 éve - harminchárom nemzedék óta - képessé teszi arra, hogy kialakítson, alakítson, és megőrizzen a Kárpát-medencében egy anyagilag spirituálisan és szellemileg megalapozott államiságot.

Csák János után Ladányi István, a Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar irodalomtörténész oktatója köszöntötte a megjelenteket.   

Ladányi folytatva, s még inkább felvezetve a Himnusz témakörét így fogalmazott: „Az ilyen, viszonylag régi és erős értelmezési hagyományokkal rendelkező szövegeknél oktatóként vagy más irodalomközvetítőként leginkább az okoz nehézséget, hogy valamilyen módon közvetlen hozzáférést hozzunk létre a műhöz.

Valamit kezdenünk kell az időbeli távolsággal, a műre kövesedett értelmezésekkel, olvasási automatizmusokkal.”

Ladányi két opciót is felkínált, egyrészt megkísérelheti megmutatni a mű aktualitását, hogy az alkotás voltaképpen hozzánk szól. Tehát idehozza a művet onnan. A másik irány, hogy innen visz bennünket oda, vagyis megpróbálja érthetővé és esetleg átélhetővé tenni a művet a saját idejében.

Bősze Ádám, Nyáry Krisztián, valamint a Mendelssohn KamarazenekarBősze Ádám, Nyáry Krisztián, valamint a Mendelssohn Kamarazenekar

Ladányi István megköszönve a figyelmet kellemes időtöltést kívánt a várva várt Nyáry-Bősze esthez, ahol kiderült, miért telt el 166 év, mire Kölcsey Himnuszából törvényes nemzeti himnusz lett. De azt is megtudtuk, miért nem tetszett Erkel és Kölcsey műve a legkülönbözőbb rendszerek politikusainak és milyen alternatív indulókkal próbálkoztak. Bősze és Nyáry végig fenntartották a figyelmet, kommunikáltak a közönséggel, a végén pedig még kvízkérdéseket is feltettek. 

Szabó Eszter
Domján Attila
további cikkek
A bevonulással megkezdődött a VEN kultúra A bevonulással megkezdődött a VEN A Szent Imre térről indult, az egyetemi kampuszra érkezett meg a VEN hagyományos bevonulása kedden délben, ezzel a városlakók tudtára adták: elkezdődtek az egyetemi napok! tegnap 20:59 Közel húsz szabadtéri koncerttel érkezik a Gizella-napok Gizella-napok Közel húsz szabadtéri koncerttel érkezik a Gizella-napok Május 5. és 11. között 25 helyszínen közel 20 szabadtéri koncert és több mint 50 kulturális program várja az érdeklődőket a veszprémi Gizella-napokon. A részletes programot hétfő délelőtt jelentették be a Hangvillában. 2025. április 28. 22:09 'A cirkuszokban rég nincs már csattanós ostor és tüzes karika' Veszprémi Petőfi Színház 'A cirkuszokban rég nincs már csattanós ostor és tüzes karika' A cirkuszokban rég nincs már csattanós ostor és tüzes karika, az állatokkal bemutatott produkciók viszont mégis sokkal látványosabbak lettek. Egyszerűen csak a módszertan változott, az pedig, hogy ez az állatoknak továbbra sem jó, csupán egy berögzült sztereotípia. Ezt is sikerült lebontani a Veszprémi Petőfi Színház Lélektől lélekig fesztiválján, amikor szombaton a cirkuszi állatok idomítása került előtérbe egy beszélgetésen. 2025. április 26. 21:02 Nyolcadik alkalommal gyógyítja a lelket a színház Veszprémi Petőfi Színház Nyolcadik alkalommal gyógyítja a lelket a színház Habár a VIII. Lélektől lélekig – a színház gyógyító ereje fesztivál hivatalos megnyitóünnepséget csak péntek délután tartották, az egész héten át tartó programokon már addig is körülbelül ezren vettek részt. A különböző művészeti ágakat a lélek egészségével, vagy akár gyógyításával összekötő fesztivál hétvégén is folytatódik a Veszprémi Petőfi Színházban. 2025. április 26. 3:39

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.