Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Elindult a Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál veszprémi rendezvénye

2023. január 27. 11:19
A négynapos fesztiválon hat dokumentumfilmet nézhetnek meg, akik a Cinema Citybe látogatnak. A csütörtöki nyitónap után még pénteken, szombaton és vasárnap is várják az érdeklődőket.

A Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivált (BIDF) kilencedik alkalommal szervezik meg idén januárban, Veszprém második alkalommal csatlakozik az eseményhez a Pannon Egyetem Modern Filológiai és Társadalomtudományi Karának szervezésében. A legfrissebb Oscar- és Európa-díjas, illetve arra jelölt filmek mellett számos nemzetközi szakmai fesztiválok favoritjait tekintheti meg a közönség.

A csütörtöki nyitónapon dr. Navracsics Judit, a Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar dékánja köszöntötte a filmkedvelőket. Kifejtette: nem titkolt cél, hogy az egyetem jelenlegi és majdani hallgatóit bevonják a filmek világába valamint a fesztivál szervezésébe, ilyen módon pedig már-már gyakorlati feladatként is tekinthetnek a rendezvény lebonyolításában résztvevő közösségszervező alapszakosok, de például a kommunikáció szakos hallgatók a filmvetítések utáni moderálásban is kipróbálhatják magukat. Navracsics hozzátette: a Modern Filológiai és Társadalomtudományi Kar hamarosan Humántudományi Kar néven fut tovább, s az a színesség, amit lefed a kar, a fesztiválra is jellemző.

Horváth Virág, a veszprémi fesztivál főszervezője rendkívül fontosnak tartja, hogy a filmek valódi közönségre találjanak. Éppen ezért a nyitónapon az első harminc regisztrált pedagógus ingyen nézhette meg a Kölyök Platónok című, a tanárok szívéhez közel álló filmet. A történet egy ír fiúiskolában játszódik, ahol Kevin McArevey filozófia tanár alsós fiúkat oktat. Az oktat persze erős kifejezés, nem illik McArevey személyéhez, hiszen olybá tűnik, hogy a tanár az életre való nevelésre esküdött fel. Módszereiben a filozófia nagyjaihoz nyúl, s a fiúk problémakezelését azokon keresztül – nem oldja meg, hanem – elemzi. Hogy világos legyen: az osztályon belüli konfliktus kezelésére nem a szidás a válasz, hanem a gondolattérkép, ahol pontosan felvázolhatja mindenki, hogy mit élt meg egy bizonyos konfliktus során, miért tette, amit tett, és vajon mi volt a kiváltó ok. Vagyis minden szembejövő konfliktusba bele kell mélyülni, hogy pontosan rálásson a szereplő.

A vetítés után kerekasztal-beszélgetés keretében dr. András Ferenc filozófus kérdezte Vajna Szabina doktorandusz hallgatót, valamint dr. Kopházi-Molnár Erzsébetet a filmről. Izgalmas diskurálás alakult ki, melynek a fő üzenete talán az, hogy a pedagógus – de talán fogalmazhatunk összességében az emberről – egyik legfontosabb feladata a kérdésfelvetés, nem pedig a válaszadás. A filmben is jól érződik, hogy a főszereplő férfi filozófiatanár sokkal inkább gondolkodásra készteti a diákokat, és nem ad a szájukba kész válaszokat.

A beszélgetés után folytatódott az este, így az értekezés is a filmről, a jóhangulat pedig a következő három napban is garantált.

Szabó Eszter
Domján Attila
további cikkek
A shortlistre sem került fel a magyar jelölt az Oscar előszobájában kultúra A shortlistre sem került fel a magyar jelölt az Oscar előszobájában Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább. 2025. december 17. 15:25 Nem fosztogatnak, hanem osztogatnak: amikor több kép lóg a múzeumban, mint kellene kultúra Nem fosztogatnak, hanem osztogatnak: amikor több kép lóg a múzeumban, mint kellene Az elmúlt hetekben sokat olvashattunk arról, hogyan rabolták ki a Louvre-ot és kelt lába számos értékes 19. századi ékszernek – ezúttal azonban éppen az ellenkezőjéről szeretnék beszámolni: egyre gyakrabban fordul elő ugyanis, hogy a rendbontók nem visznek, hanem hoznak alkotásokat a múzeumokba. tegnap 19:09 "Minden mozdulatából sugárzott a belénk vetett hite" - így emlékeznek a Veszprémi Petőfi Színház művészei Balázs Péterre kultúra "Minden mozdulatából sugárzott a belénk vetett hite" - így emlékeznek a Veszprémi Petőfi Színház művészei Balázs Péterre Balázs Péter és a Veszprémi Petőfi Színház története számos ponton keresztezi egymást. A veszprémi teátrum társulatának tagjai portálunkon keresztül osztották meg legkedvesebb emlékeiket a pár napja elhunyt Kossuth- és Jászai Mari-díjas színészről és rendezőről. 2025. december 16. 22:49

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.